Az idézés egy kicsit (vagy nagyon) hamisítás: régi – jelen esetben ezeréves – szövegrészt kiemelünk eredeti kontextusából, nemcsak a szöveg teljességéből, hanem korából, születésének körülményeiből, céljából. Szent István király fiához, Imre herceghez írt Intelmei például először is a vallás, az egyház, a főpapok tiszteletéről szól, ez természetes – már csak azért is, mert a minden bizonnyal írástudatlan uralkodó nevében valamely főpap, a legáltalánosabb feltételezés szerint Asrik (Aserik, Asztrik, Anasztász) apát írta latinul –, de engem itt és most ezek a részek nem érdekelnek. Az Intelmek tehát ebből is következően nem a magyar géniusz egyedülálló terméke; Asrik maga valahonnan német földről került – Rómán keresztül – Magyarországra, téríteni, s ő hozta a koronát is Szilveszter pápától Istvánnak. A műfaj pedig a középkorban, így a Karoling- és a bizánci udvarban is ismert „fejedelmi tükör”, a jó kormányzásról szóló elmélkedések, tanácsok.

„Hamisítás” az is, hogy kihagyom az öregek feltétlen tiszteletére és az ifjak véleményének negligálására (ők csak harcoljanak, az a dolguk, ne próbáljanak okoskodni!) vonatkozó tanácsokat. Én most ezeket a részeket tartom érdekesnek, ezért ezeket idézem.

Az Intelmek egyébként hol „Szent István király”, hol „István király” intelmei címmel szerepel. Utóbbi olvasható annak az 1982-ben a Gondolkodó magyarok sorozatban megjelent könyvnek – inkább füzetnek – a címlapján, ahol most újraolvastam. Azt, hogy 1982-ben István király neve előtt nem áll ott a „Szent”, nem feltétlenül a „kommunista diktatúra” indokolja, hanem például az is, hogy a protestánsok elvetik a szentek tiszteletét.

A Gondolkodó magyarok sorozatot a Magvető Kiadó adta ki, Szigethy Gábor irodalom- (és színház-) történész szerkesztésében. 1981-1989 között 56 füzet jelent meg. (számmisztikusoknak: 1981-ben volt ’56 huszonötödik évfordulója). A hihetetlenül gazdag sorozat a nemzeti önismeretet szolgáló, klasszikus írásokat tartalmaz, némi eligazító bevezetővel és bőséges jegyzetapparátussal..

V. AZ IGAZ ÍTÉLET ÉS A TÜRELEM GYAKORLÁSÁRÓL

…ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet; ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy. Valahányszor, kedves fiam, ítéletet érdemlő ügy kerül eléd vagy valamely főbenjáró bűn vádlottja, türelmetlenül ne viselkedjél, esküvel se erősködjél, hogy megbünteted; bizony ez ingatag lenne és mulandó, mert a bolond fogadalmat megszegi az ember; és ne ítélkezz te magad, nehogy királyi méltóságodban a hitvány ügyben forgolódva folt essék, hanem az efféle ügyet inkább bírákhoz utasítsd, az ő megbízatásuk, hogy törvény szerint döntsenek. Óvakodj bírónak lenni, ám örülj királynak lenni s neveztetni. A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak. Ha pedig egyszer olyasvalami kerül eléd, amelyben ítéletet hozni méltóságoddal összefér, türelemmel, irgalommal, esküdözés nélkül ítélkezz, így lesz majd koronád dicséretes és ékes.

VI. A VENDÉGEK BEFOGADÁSÁRÓL ÉS GYÁMOLÍTÁSÁRÓL

A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.

VII. A TANÁCS SÚLYÁRÓL

…A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ő ront le ellenséges várakat. Minthogy pedig a tanácsnak ekkora haszna van, ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér; hanem a tekintélyesebbek és a jobbak, a bölcsebbek és a legmegbecsültebb vének ajkán formálódjék és csiszolódjék…