A címben olvasható mondatot a héten idézte valaki, s visszarepített ifjúkoromba, a 60-as évekbe. Időutazás volt az egész. Az 1981-ben elhunyt szobrászművésznek, Farkas Aladárnak a vietnami háború ihlette kisplasztikáiból és rajzaiból nyílt kiállítás a Corvinus Egyetem Könyvtárában. Nem nagy ügy, nincs körülötte hírverés, semmi aktualitása, kizárólag a művész lányának szeretete és kitartása. A helyszín, azt hiszem, személyes kapcsolatoknak köszönhető, noha Farkas Aladárnak nagyon is van köze a Közgázhoz: az ő alkotása az Aulában (még mindig) álló (ülő) Marx-szobor.

Vissza a mostani kiállításhoz, Vietnamhoz és ahhoz a bizonyos mondathoz. A szerda délutáni megnyitó vendége volt a vietnami nagykövetség tanácsos asszonya, aki rövid beszédében kitért a vietnami nép harcára a francia gyarmatosítók, majd az amerikai imperialisták ellen, s hogy ebben mindig számíthattak a magyar nép szolidaritására, amit akkoriban a "Veled vagyunk, Vietnam!" jelszó fejezett ki. (A szolidaritás nem csak a jelszóból állt, anyagi tartalma is volt. Meg emberi: a 60-as, 70-es években sok vietnami fiatal tanult a magyar egyetemeken.) Ez hivatalos, központilag kitalált jelszó volt, plakátokon, a párt és a KISZ által szervezett politikai gyűlések transzparensein volt olvasható. Emellett - vagy ennek ellenére - létezett spontán társadalmi, emberi szolidaritás is, írtam is már erről (itt). Természetesnek is tekinthető, hogy egy olyan elkötelezetten baloldali, kommunista művész, mint Farkas Aladár, szinte lázba jött a vietnami háborúról érkező híreket hallgatva (csak később jutott el oda), és 1965-66-ban kisplasztikák sorára ihlette a kis nép hősiessége.

Mindez a múlt, csak a rend kedvéért mondom el, hogy Vietnamban szenvedte el történelmének első katonai vereségét az Egyesült Államok, s utolsó diplomatái és katonái fejvesztve menekültek 1975 májusában a dél-vietnami fővárosban (akkor Saigon, ma Ho Si Minh-város) lévő amerikai nagykövetségről. Nagyon rég volt, a Vietnam-narratívát ma már a vietnamiaknak az amerikai katonákon elkövetett kegyetlenségeiről szóló filmek és regények uralják. Az pedig a keleti bölcsességet tükrözi, ahogy a változatlanul a kommunista párt által irányított Vietnam nem történelmi sebeit nyalogatja, hanem kibékült és már kifejezetten jó politikai, gazdasági, sőt katonai kapcsolatokat tart fenn az Egyesült Államokkal. De valahogy képesek egységben látni a történelmüket...

Vissza Farkas Aladárhoz. Életének és művészetének volt egy francia vonulata is: a 30-as években Párizsban tanult. Nem csoda, hogy megihlette 1968 májusa: akkor készült a Gall kakas című szobra. A szobor mögött Lucien Hervé fotója látható. Soha nem találkoztak, noha Hervé - azaz Elkán László - már Párizsban élt, amikor Farkas ott tanult. Lucien Hervé két évvel a szobrász halála után járt budapesti műtermében, s készített egy sor képet Farkas Aladár műveiről.