"Három férfi beszélget a képviselői irodaház emeletének karzatán. Nem tudni, miről, de a hangnem barátságos. Előbb ketten voltak, az LMP frakcióvezetője állt fent egy fiatalemberrel, Héjj Dáviddal, a Századvég politológusával, egyebekben Lázár János fideszes frakcióvezető kabinetfőnökével.

Talán a túloldalon ülő MSZP-frakció ülésére érkezőket nézegették érdeklődve. A Jobbik elnöke véletlenül látta meg őket: épp távozóban volt az épületből, amikor észrevette ott fenn Schiffer Andrást. Megtorpant, felintett neki, kedvesen rámosolygott, aztán pikpakk, föl is szaladt hozzá, hogy váltsanak néhány szót. Felhőtlen derűvel mosolyogtak egymásra, kezet fogtak, beszélgettek. Egy pillanatra átnéztek az MSZP-frakcióülés helyszínére, összemosolyogtak.

Vajon mire gondolt a három férfi? Arra talán, hogy a közvéleménykutatók szerint megindult fölfelé a Jobbik és az LMP is, az MSZP viszont stagnál? Lám csak, döglődik az ellen? ..."

A Népszabadságban megjelent írás - címe: Simuló tenyerek, szerzője a lap hír- és információ-rovatának vezetője - és fénykép jobb időkben (pl. Sztálin, Rákosi, McCarthy) perdöntő bizonyíték lehetett volna egy árulási perhez, főbelövéshez, kötélhez, villamosszékhez - hol mi dívott). Vajon mennyire vagyunk a "jobb időktől"? És csak utána, vagy előtte is?

Régen dühített fel Népszabadság-cikk ennyire. Ha a Magyar Nemzetben vagy a Magyar Hírlapban olvasok hasonlót, valószínűleg természetesnek tartom: "ezek" ilyenek. Csak még mindig él bennem a hülye illúzió, hogy a Népszabadság baloldali lap, és hogy a baloldal normalitást (is) jelent. De hát ebben az országban (marginális csoportoktól és személyektől - meg tőlem - eltekintve) nincs baloldal. És ettől nem függetlenül nincs normalitás sem.

Illetve talán mégis. Számomra ugyanis a normalitás jele, hogy egy fideszes, egy LMP-s és egy jobbikos beszélget egymással. Lehet, hogy fociról, lehet, hogy csajokról, de az is lehet, hogy az adórendszerről. Közvetlenül a rendszerváltás után, amikor még meghökkenést, majd riadalmat keltett, hogy az Országgyűlésben egymással hadakozó pártok képviselői nem egyszerűen politikai ellenfélként, hanem személyes ellenségként is kezelték egymást, vágyakozva emlegettük a "művelt Nyugatot", az "érett demokráciákat", ahol - Londontól Washingtonon át Jeruzsálemig - a világ legtermészetesebb dolga, hogy a parlamenten kívül együtt sörözik egy tory és egy munkáspárti, egy demokrata és egy republikánus, egy munkapárti és egy likudos képviselő. Egyébként nálunk is van együtt söröző, focizó, karéneklő fideszes és emeszpés - csak valahogy furcsán néznek (nézünk?) rájuk.

Az persze vitakérdés lehet, hogy sörözhetünk, beszélgethetünk - alakíthatunk-e ideiglenes, technikai koalíciót Orbán ellen - egy nácival? (Meg persze az is, hogy náci-e az a fiatalember, aki az egykori nácikra jellemző, elfogadhatatlan politikai nézeteket hirdet; meg hogy milyen gyakorlati veszélyt jelent ma egy náci párt Európa közepén - de ez egy másik téma.) Tóth Ákos cikke erre is fut ki: "az ember, ha tartja magát valamire, nácikkal nem parolázik".

Sunyi módon fut ki erre, mert az írás valójában arról a paranoiáról szól, hogy a fideszes és az lmp-s összeesküszik az MSZP ellen, s ebbe még egy Vonát is képesek bevonni. És még azt se mondom, hogy politikailag elképzelhetetlennek tartok egy ilyen összjátékot. De erre nem bizonyíték, hogy három - nagyon eltérő politikai nézetű - fiatalember beszélget egymással.

Szerző: rás  2011.09.24. 13:43 18 komment

Címkék: népszabadság vona schiffer ellenségek

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr504929488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_145118 2011.09.24. 16:43:27

egész népemet fogom, nem középiskolás fokon, butí-tani: http://tinyurl.com/4533ovl régi cikk, de van néhány nagyon jó gondolata ide.

Ismeretlen_111226 2011.09.25. 00:52:45

Köszönöm a belinkelt írást - sajnálatos, de egy darabig ez így lesz, ahogy a szerző írja.

Ismeretlen_10155 2011.09.25. 14:45:25

nem tervezem hosszúra az ittlétemet, mert nem szívesen maradok olyan szájton, ahol kimoderálják, ha nácikról vagy hülyegyerekekről mondok véleményt (annak a PC-nek a nevében, amit egyébként se nácik, se hülyegyerekek be nem tartanak, sőt: még a jobboldal mérsékeltjei közt is hümmögést vált ki az "egymásra lépni tilos", ha éppen nem ők lépnek rá valakire), még akkor sem, ha annyira kedvelem az egyébként valószínűleg csak jószándékú házigazdát, mint amennyire Rást. viszont 2 megjegyzésem volna: az első az, hogy a Népszabadság liberális napilap, nem baloldali. ráadásul ez az egyetlen olyan újság, amiben Révész Sándortól kezdve Andrassew Ivánon és Mihancsik Zsófián keresztül Róna Péterig és a jó ég tudja még ki mindenki leírhatja a véleményét, ennek következtében a baloldali (vagy éppen centrista) és liberális értelmiség vitáinak jelentősebb része itt zajlik, hála istennek általában véve kevés olyan idióta és/vagy paranoiás cikk jelenik meg benne, mint az idézett, holott pl. a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap cikkeinek, publicisztikáinak zöme ilyen. nem tudom, hogy hányszor veszel a kezedbe egy héten Hírlapot vagy Nemzetet Rás, de tekintve, hogy azokban mennyire elharapózott az idiotikus paranoiának ez a változata, már-már csoda, hogy a Népszabiban nincsenek tömegével ugyanezek pepitában. a baloldali napilap az a szocdemek Népszavája. az sem rossz újság, Andrassew Iván miatt érdemes elolvasni -- főleg azért, mert Andrassew dacára a sok ellene fogalmazott nemtelen támadásnak még mindig úriemberként fogalmaz, bár nem fél nevén nevezni a nácit. a második megjegyzésem az, hogy talán nem véletlen, hogy az LMP-s, a fideszes és a jobbikos fiatalemberek mellett nem látsz emeszpést. egyrészt azért nem, mert az MSZP hosszú időn keresztül elhanyagolta a saját káderképzését (szemben a Fidesszel és a Jobbikkal, magát zöldbalosnak hívő/valló eklektikus pesti értelmiségi meg mindig lesz elég), másrészt meg talán azért, mert nem tűrnék meg maguk között. =)) -- és ez nem feltétlenül csak a népszabis újságíró paranoiája. "Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény." (te, Rás biztosan tudod, hogy honnan)

Ismeretlen_46946 2011.09.25. 15:25:27

@drc: Igen, megint rátapintottál a lényegre: fortélyos félelem igazgat. S én ez ellen is próbálok tenni a magam szerény eszközeivel, számodra néha talán túl langyos, megalkuvó módján. Talán nem véletlen, hogy Don Quijote a blog logója - miközben persze ott van a fejemben a jobbra fent olvasható József Attila-idézet is. Egyébként pedig örülök, hogy megint kommenteltél, és remélem, mégiscsak hosszú lesz az ittléted. Értem, hogy megsértettelek, és nagyon sajnálom. De neked is meg kéne értened az én szempontjaimat. Például, hogy létezik "vendégjog", ami engem arra kötelez, hogy megvédjem azt, aki megtisztel a látogatásával, véleményével, még akkor is, ha nagyon nem értek egyet vele. Természetesen ennek is vannak határai (volt már, akit elzavartam), de ezek a határok máshol húzódnak nálad és nálam.

Ismeretlen_10155 2011.09.25. 15:39:35

@rás: megértem a szempontjaidat (és igen, én is tudom mi a "vendégjog"), ezért nem is sértődtem meg rád. csupán szomorúan tudomásul vettem, hogy máshol húzódnak az általad is emlegetett határok és én viszont nem szeretek ilyen határok között mozogni. ennyi csak, nem harag vagy sértődés.

Ismeretlen_111887 2011.09.25. 17:51:36

drc: minden létező tisztelettel jegyzem csak meg, hogy valószínűleg neked az lehet a legfőbb bajod, hogy Rás egyenlő bánásmóddal kezel minden egyes látogatót és ennek okán valószínűleg egy kalap alá vesz például téged is, és engem is. Nos, ennél szörnyűbb dolog nem is létezhet a földön számodra, igaz? Tudniillik, hogy rád ugyanazok a szabályok vonatkozzanak így, mint például rám, a büdös nácira. Rásnak tulajdonképpen durván megjár ezért a tisztelet és a képzeletbeli kitüntetés is, ugyanis őrködik a sajtó- és véleményszabadság intézménye felett és nem hagyja, hogy ez minimálisan is csorbuljon, legyen szó bármiről. Továbbá a világért sem kívánok beszólni neked - mert mindennemű konfrontációt kerülök már veled szemben - de szerintem Rás nem érdemli meg, hogy érzelmileg zsarold azzal, hogy nem jársz ide, ha mondjuk én is idejárok. Ez rohadtul tisztességtelen. Nem rám nézve, mert engem abszolút nem érdekel, hanem rásra, aki számít a véleményedre. Viszont, ha téged ez boldoggá tesz, akkor nem jövök többet ide ezentúl. Rással meg majd vitázgatunk a blogomon, ahogyan azt eddig is tettük...

Ismeretlen_10155 2011.09.25. 18:29:33

túl sokat képzelsz magadról és a szerepedről . =)) de nem baj. szabad neked. ahogyan a családomat is büntetlenül szidhatod. csak azután ne várj tőlem pardont meg emberhez méltó elbánást.

BB 2011.09.25. 20:48:16

Egyébként mit gondoltok, érdemes venni tükörreflexes fényképezőgépet vagy sem? az okosok szerint bitangerős objektív nélkül nem ér semmit (a 18-55-ös sem, amit szettben adnak ezekhez, általában).

Ismeretlen_10155 2011.09.25. 21:20:44

@BB (ha most ide írok, az azt jelenti, hogy "elüldöztem" -t, mert azzal, hogy kommentellek hallgatólagosan elfogadom a hülye kis "felajánlását". márpedig egyrészt nem akarom, mert ajánlgasson ő a radai rossebnek, nem szorulok rá, másrészt meg mert nekem innen senkit sincsen jogom elüldözni, és nem is akarok, mivel ez nem az én helyem -- úgyhogy a továbbiakban légy kedves vedd úgy, hogy nem válaszoltam neked.) amúgy attól függ, hogy digitálisat akarsz-e venni, vagy sem, mert egy 10 megapixelt már érzékelő jó digitális gép bitangerős objektív nélkül is jó szerintem, analógot meg inkább jófajta, tiszta képet adó objektívvel érdemes venni, lévén, hogy az analóg képeket (ha szép tisztán veszi a lencse) elméletileg a végtelenségig lehet nagyítani mindenféle képtorzulás vagy szemcsésedés nélkül -- legalábbis ezt mondta az egyik kedvenc volt tanárom, aki amúgy színházművészetet és esztétikát oktat és ugyanúgy él-hal a fényképezésért, ahogy a Citroen DS-ért.

BB 2011.09.25. 21:50:12

Ha az analóg alatt a filmeset érted, akkor nem azt, digitálisat akarok. Van egy nyolcéves Canon Powershotunk, becsületesen működik még mindig, de valahogy nincs mélysége a képeknek (jó, persze, a zoom is kompakthoz mért). Kinéztem egy alig használt Nikont, két objektívvel adnák, de persze használtan is húzós az ára. Szóval arra voltam kíváncsi, hogy érezhető-e a különbség alap objektívvel is, vagy jóval erősebb kell (ijesztően drágák bírnak lenni).

BB 2011.09.25. 21:54:52

Ui. a fenti kép elég gyatra, by the way.

Ismeretlen_46946 2011.09.25. 21:58:27

johnnymoore: szeretném, ha te is maradnál.

Ismeretlen_10155 2011.09.25. 23:18:51

@BB: nincs tapasztalatom Canon gépekkel, pláne nem ilyen fotóságyúkkal, főleg azért nem, mert való igaz, hogy ijesztően drágák tudnak lenni. Nekem egy tükörreflexes Kodak digitális gépem van, nincs hozzá külön objektív, illetve elvileg lenne, de azt használom, amivel vettem. ez így, ha szépen be van állítva, szerintem elég jó minőségű képeket csinál.

egy nagyi 2011.09.26. 00:31:46

rás:engem a fortélyos félelem nem csak igazgat, hanem izgat is. A fenti újságcikkben van egy kis túllihegés. Egy éppen adott véletlenszerű helyzetből csak találgatni lehet, de nem lehet pontosan tudni semmit. A nem mszp-és politikusok miért nem társalkodhatnának egymással, és úgy vélem éppen beszélhettek a negyedikről is pont úgy , mint az élet bármily területén, amikor mindig a negyedik távollevőről van szó.De már ott tartunk, hogy a jobb és baloldal olyan stílust enged meg az emberek ijesztgetésére, ami felháborító. Ami pedig johnny nácizmusát illeti ő nincs tisztába ennek a problémának a mélységével,de nem hiszem, sőt tudom,hogy soha nem fogna rám és a családomra fegyvert, s itt igazad van,amikor marasztalod.Máshol tévesen írtam, hogy a szomszédom Barikádot olvas, Nemzetőrt, de az sem jobb.Nem politizálok vele,de amikor beteg segítek neki vásárolni, ő, ha süt valamit mindig hoz belőle.Mindkettőnk egyik nagy vágya a Szentföldre eljutni.Először emberek vagyunk és azután úgy gondolkodunk a világ dolgairól, ahogy akarunk. Soha nem fog ártani nekem és még szóval sem.Pedig a lakásunkban van egy két zsidó témájú tárgy.Tisztelem benne a hívőt és meg bírom kérdezni mi volt a misén.

Pocakos 2011.09.27. 11:57:57

Hivatalos vagyok egy megemlékezésre. Mint kiderült azért tették egy nappal későbbre (mint a pontos időpont), mert egy magas rangú hazai vezető jár épp arrafelé, és a két dolgot megpróbálták összehozni. Vajon, Te elmennél a helyemben? (és - esetleg - kezet fognál a Téged ünneplő, köszöntő hazai vezetővel?) http://pocakosgondok.blogspot.com/2007/08/piszkos-politika.html

Ismeretlen_46946 2011.09.27. 12:48:59

Ha hozzám jön, engem ünnepel, akkor "alapból" igen. Különleges oknak kell lenni arra, hogy ne. De az semmiképpen nem kizáró ok számomra, hogy ő most "hazai vezető". Attól még persze utálhatom.

Szó-szóró 2011.09.27. 20:30:31

pocakos: volt már ilyen a szocializmusban is, pl. a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat Lenin kérésére nov.7.-én ünnepelték :) Azt is megszoktuk.

Ismeretlen_10155 2011.09.29. 21:54:05

@Szó-szóró: "Az 1917-es októberi orosz forradalom[1] (hivatalos kommunista elnevezéssel nagy októberi szocialista forradalom) 1917. november 7-én (az Oroszországban akkor használt julián naptár szerint október 25-én) Oroszország akkori fővárosában, Petrográdban (ma Szentpétervár) lezajlott forradalmi eseménysor." A november 7-i ünneplés eszerint tehát a pravoszláv és a gregorián naptár közötti eltérés eredménye, nem pedig Lenin homályos okból kiinduló kifejezett akarata miatt tolódott el későbbre. Vagy mit is akartál ezzel mondani?
süti beállítások módosítása