Jelnek, barátsággal

Az előző bejegyzésemet követő - nem túl szívderítő - kommentsorban hiú reményeket keltettem "jel"-ben, bár szerintem ő se hitte komolyan, hogy ezentúl csak verseket, képeket fogok feltenni a Rásblogra. Nem. Napok óta motoszkál bennem egy, a mai világ és benne Magyarország helyzetét, múltját és jövőjét boncolgató, enciklopédikus igényű, politikai bejegyzés gondolata. Addig is, itt egy Orbán Ottó-vers (1977-ből):

Odüsszeusz átveszi az Olümposzi Egyetem díszdoktori oklevelét

És itt vannak ők akik bírják a versenyt
Persze kérdés hogy amit bírnak az a verseny-e még
melynek a kezdeti lendülettel s félig halhatatlanul
nekivágtak? Ha viszont semmi sem változott
mi változott? Mitől lett mégis a tengerhabból
csatornaszenny? De ha már az lett és minden úgy van ahogy van
és a baromcsordának baromi tanulság való
és a célhoz leginkább az eposzhős plakáttá redukált képe segít
miért gondolom újból és újból hogy holnap is lesz nap
hasztalan köpve a sárba a remény tenger-ízét
a lázadást a lelkifurdalást? Kérdés uraim hogy a végén
melyikünk nevet több joggal én-e
aki egy kupleráj nimfáinak ölébe esve csaltam és hazudtam
de csipkés rongyokba kapaszkodva is azt üvöltöttem AZ EMBER SZABAD
vagy az-e aki miután sehogy sem tudott egy mocsárba fojtani
szőrös szobor-mellére gyűrt hogy elfuserált világán osztozzam vele –
a Villámmal Bütykölő Kontár a Rektor Úr?

És itt van egy 1999-es, amit szeptemberben idéztem - szintén jelnek köszönhetően.

Amúgy pedig: ma este Ránki Dezső zongorakoncertjét fogom hallgatni a MüPában - a többi között ezt fogja játszani:

Pénteken meg elmegyek néhány napra Bécsbe, kiállításokat nézni, nyugodt, "polgári" levegőt szívni. Még csak egyet néztem ki magamnak: a Belvederében Pioniere der Moderne címmel látható kiállítás Gustav Klimt és Josef Hoffmann műveiből.