A tegnapi újságban rövid gyászhír tudatta, hogy 81 éves korában elhunyt Bányász Rezső. Minthogy fiatalabb olvasóim közül aligha tudja bárki is, kiről van szó, ide másolom a História digitális adatbázisából rövid életrajzát:
Szombathely, 1931. január 9.
Apja villanyszerelő volt. Fia 1950 és 1956 között elvégezte az ELTE Állam-és Jogtudományi Egyetemet, munka mellett 1961-ig a Vasmegye, a Szabad Ifjúság és a Népszava munkatársa, újságíró és rovatvezető volt. 1950-ben belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, majd az MSZMP-be. Öt hónapos pártiskolát végzett. Rövid ideig az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályán politikai munkatársként dolgozott. 1961-ben a Külügyminisztériumba került, előbb a sajtófőosztály vezetője, majd 1962-től Stockholmban sajtóattasé és első titkár. 1968-ban hazatért, a minisztérium sajtófőosztály vezető helyettese, majd vezetője lett. 1972-ben kinevezték a New York-i ENSZ-képviselet vezető helyettesének. 1976 és 1981 között a Külügyminisztériumban ismét a sajtófőosztály vezetője. 1981-ben lett Magyarország londoni és dublini nagykövete; megbízatása alól 1984. májusában felmentették, mert államtitkári rangban a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnöke lett. 1986-tól kormányszóvivő is volt. 1988-ban lett ottawai nagykövet, beosztásából 1990-ben tért haza.
Változatos életpálya, amiből én most csak az 1986-88-as szóvivői időszakot emelném ki. Akár szimbóluma is lehetne a rendszerváltást közvetlenül megelőző korszaknak, vagyis a szocialistának nevezett politikai rendszer megújítási, reformálási kísérletének. S az azt jellemző kétarcúságnak - ha tetszik: abszurditásnak, lehetetlenségnek (vagy ahogy a gazdasági reformmal kapcsolatban, azt hiszem, éppen akkoriban fogalmazta meg Nyers Rezső, a "gúzsbakötve táncolásnak".
Bányász Rezső volt ugyanis a Kádár-korszak első kormányszóvivője. Addig csak előző funkciója - azaz a Tájékoztatási Hivatal no meg annak elnöke - létezett. A Hivatal funkciója az volt, hogy a párt agitációs és propaganda utasításait közvetítse a sajtóorgánumokhoz és őrködjön annak betartásán. Az, hogy a 80-as évek közepén egy Nyugaton szerzett, gazdag diplomáciai és sajtótapasztalattal rendelkező embert neveztek ki erre a posztra, összhangban volt azoknak az éveknek egyre markánsabb nyugati nyitásával (Magyarország 1982-ben lépett be az IMF-be). Ettől persze még a feladat ugyanaz volt, a sajtót a tájékoztatáspolitika határozta meg, azt meg a párt. Ez az elv akkor se változott, amikor a Hivatal elnöke, Bányász, 1986-ban kormányszóvivői titulust - és feladatot - is kapott. Az elv nem változott, a gyakorlat azonban igen: a szóvivő nyilvánosan, a sajtó és a tévénéző közvélemény előtt szerepelt - szerepelhetett, volt kénytelen szerepelni. (Háttér: Gorbacsov nyilvánosságpolitikája, a glasznoszty.) Lehetőség és kényszer együtt, amiből a szóvivő feltehetőleg inkább az utóbbit érezhette. Hétről hétre ki kellett állnia és elmagyarázni az elmagyarázhatatlant. Amiben a kényszer szülte szándék: a magyarázat szükségessége a (sok ok miatt) éppen felbomlani kezdő diktatúrában gyakran kényszerű magyarázkodássá vált. És lehetett a kulturált, világlátott, kedvesen raccsoló Bányász Rezső bármilyen megnyerő figura, maga a feladat lehetetlen volt. De ez csak később vált világossá...
Bányász Rezsőről eszembe jutott a korszak - illetve inkább csak egy néhány éves, átmenetinek bizonyuló időszak - másik hasonló közszereplője, a kabarészerzőket is megihlető, buffo figura: (a most 85 éves) Stadinger István. (Sajnos nem sikerült az interneten megtalálni Verebes István zseniális Stadinger-nótáját.) Ő munkásgyerekből gyárigazgató lett, majd politikus és pályája csúcsán az Országgyűlés elnöke. (Rövid életrajza: itt.) Egy mindaddig megbízhatóan szürke pártmunkásokra szabott funkcióban egyszercsak egy jó humorú, már megjelenésével is szórakoztató egyéniség jelent meg. Valószínűleg tudatos pr-ről volt szó: az az alig háromnegyed év (1988. június - 1989. március), amíg betöltötte e tisztséget, a forrongás, a feltartóztathatatlan átalakulás időszaka volt, az Országgyűlésben már ellenzéki képviselőkkel és valóságos vitákkal (is), például Bős-Nagymarosról. A játék komolyra fordult: "felelősebb" pártemberre volt szükség, jöhetett Szűrös Mátyás.
*A század a 20., és a cím utalás Déry Tibor Napok hordaléka c. egykori jegyzetsorozatára
A sorozat korábbi darabjai:
Jótékonyság, szolidaritás (Haiti ürügyén)
Bajusz, katonaság meg sok minden más
Utolsó kommentek