Nemzetünk vezérlő csillaga ismét egyértelmű utat mutatott. A múltba meg az álmok (lázálmok?) korlátokat nem ismerő világába. Valószínűleg a véletlen alakította – de jól tette –, hogy Orbán Viktor tegnap két történelmi emlékhelyen is igét hirdethetett. Ópusztaszeren a Nemzeti Összetartozás Emlékművének avatásán „ezeréves szálláshelyről” (azt hittem eddig nem egyszerűen csak megszálltunk valahol, mint, mondjuk, a Hotel Four Seasonsben, hanem hazánk lett/van) beszélt, meg hogy minden magyar a „Turulba”, „a magyarok ősképébe” születik bele. (Nagyon nem píszí kérdésem: a „hígmagyarok”, vagyis a szlovák, német, szerb, román, örmény, zsidó származásúak is?) Ismét bebizonyosodott, mennyire igaza volt Kósa Lajosnak, aki a 2006-os vereség után azt mondta: OV sámánnak jó, nem törzsfőnöknek. „Orbán Viktor szerint aki politikára ’adja a fejét’, annak tudnia kell olvasnia a jelekből, ennek képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen. ’Aki tud olvasni a jelekből, az láthatja, új törvények világa közeledik az európai kontinens felé. Ennek a formálódó új világnak az első parancsolata úgy hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullnak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullnak. Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra és olvassanak a jelekből’ - mondta. (Forrás: fidesz.hu)

A félázsiai sámán-politikus ez után átment Lakitelekre, ahol az (utóbb általa legyilkolt) MDF-et létrehozó találkozó 25. évfordulója alkalmából öblögetett a saját útról, a nyugati minták és parancsolatok elutasításáról, arról, hogy csak akarni kell. (lásd: Kormány.hu)

Orbán Viktor mindkét beszédében maximálisan hű volt a hely szelleméhez: Ópusztaszer a történelmet helyettesítő mítoszokról szól, Lakitelek pedig a „nyugati minták” elutasításáról. Illetve arról is – mert Lakitelek, az 1987. szeptember 27-i találkozó (amely az Orbanisztán Alaptörvénye szerint nem létező „elmúltnegyvenév” idején történt) egyik meghatározó, valóban történelmi fontosságú eseménye volt a rendszerváltásnak. A tudósítások szerint a méltató és aktualizáló jelzők mellett igencsak kevés szó esett a 25 évvel ezelőtti konkrétumokról. Ezt próbálom meg most pótolni a fiatalabbak kedvéért, akik erről valószínűleg körülbelül ugyanannyit tudnak, mint a turulról (amelybe beleszülettek).

Mindenekelőtt a háttér, a kontextus. A Szovjetunióban teljes lendülettel folyik Gorbacsov kétségbeesett kísérlete a szovjet rendszer megreformálására: a tökéletes kudarcba fulladó gazdasági-politikai reform, a peresztrojka („átépítés”), valamint az ideológiai-politikai alapokat megrendítő múlt- és jelenfeltárás, a glasznoszty („nyilvánosság”). Magyarországon az MSZMP vezetése a piacgazdasági reformokkal igyekszik kiutat találni a csődből (és alapozza meg a gazdasági rendszerváltást, azt, hogy a 90-es évek elején Magyarország a térség „éllovasa” legyen): 1987. január elsejétől „kétszintűvé” válik a bankrendszer, vagyis kereskedelmi bankok jönnek létre, s az év folyamán döntenek az adórendszer reformjáról: az ÁFA és az SZJA bevezetéséről. Júniusban a lendületet, átalakítást – és ezzel a rendszer alapjainak megőrzését, a kommunista kiutat – hirdető Grósz Károly lesz a miniszterelnök, s a párt vezető testületébe a Politikai Bizottságba bekerül Csehák Judit és Németh Miklós. Tabukkal, tilalmakkal szakító, ideológiai és politikai jelentősége van az évtizedes előkészítő munka után megjelenő háromkötetes Erdély történetének éppúgy, mint a Népligetben megnyíló és hamarosan ellenzéki bázissá váló Jurta Színháznak vagy az év végén bevezetett világútlevélnek.

A hivatalos politikával párhuzamosan a második nyilvánosságban, a 80-as években egyre erőteljesebben jelentkező (bár az értelmiségi vitaklubokból még kitörni nem képes) ellenzék soraiban is fontos változások történnek: a 70-es évek végétől (a Charta ’77 csehszlovák ellenzéki mozgalom melletti kiállással, a Bibó Emlékkönyvvel, az 1985-ös monori találkozóval stb.) egységesen fellépő ellenzék 1987-ben szétszakad, lényegében a történelmi gyökerű népi-urbánus törésvonal mentén. Az erős, mozdíthatatlannak látszó Kádár-rendszerrel szemben – a soha nem titkolt nézeteltérések ellenére – kéz a kézben léptek fel (vagy legalábbis szerveződnek) a párton belüli reformértelmiségiek, az illegális (szanizdat) Beszélő körül csoportosuló, a „nyugatos” politikai szabadságjogokat hangsúlyozó demokratikus ellenzék (a későbbi SZDSZ magja), valamint a „nemzeti sorskérdéseket” (népességfogyás, határon túli magyarok, öngyilkosságok, a társadalom egészségi állapota) középpontba állító népi vagy nép-nemzeti ellenzék. Amikor azonban felsejlik a rendszer széthullása – vagy legalábbis gyökeres átalakulása – már a jövő kérdései kerülnek előtérbe, és ezzel szétválnak az utak, megbomlik a bizalom és az egymás iránti szolidaritás. Kis Jánosék 1987 júniusában a népiek tudta nélkül hirdetnek liberális programot azzal, hogy a Beszélőben közzéteszik a Társadalmi Szerződést (híres mondata: Kádárnak mennie kell). A – többek között Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula által fémjelzett – népiek nem akarnak nyíltan szembefordulni a hatalommal, ki akarják használni a hivatalos nyilvánosság fórumait, a reformkommunistákkal, mindenekelőtt Pozsgay Imrével keresnek szövetséget. Ennek eredménye „a magyarság esélyeit” megvitató lakitelki találkozó, amelyre – az egy Konrád György kivételével – nem hívják meg a demokratikus ellenzék tagjait. Ez a konferencia „fővédnökének”, Pozsgay Imrének, az MSZMP politikai bizottsága tagjának a feltétele. Ő tartja – az egypártrendszer keretein belül megvalósítandó, fontos politikai reformokat szorgalmazó – bevezető előadást, amelyet azzal kezd, hogy tolmácsolja Grósz Károly miniszterelnök üdvözletét… A második előadó Csurka István, aki szokásosan szenvedélyes szónoklatában a nemzethalál réméről, Trianonról beszél, meg annak veszélyéről, hogy „pincérnemzet” leszünk. (v.ö. Németh László előadása az 1943-as balatonszárszói konferencián.) Csurka új földosztást sürget, a „kultúra alatt élő” 4-5 millió ember felemelését. Hozzá hasonló hangnemű Csengey Dénes hozzászólása, aki a többi között azt mondja, hogy Magyarországnak nincs fővárosa, Budapest „idegen szellemet és érdekeket” képvisel. Pozsgay és Csurka a két véglet – de akkor, ott egymással összeegyeztethetőnek gondolt véglet. (A hozzászólók közt volt például a szocializmus, a demokrácia és a magyarság ügyének „egybeforrasztását” szorgalmazó reformkommunista politológus, Bihari Mihály, aki előadásában „totális válságban lévőnek”, „történelmileg életképtelennek” nevezte a létező szocializmust, de mind vele, mind a kapitalizmus értékeivel szembeni reformokat tartott szükségesnek.)

Mindez ma már történelem, vagyis a múlt. Amit meg lehet próbálni elfelejteni, retusálni, átfesteni, áthazudni, lehet helyette hülyeségekről beszélni, de attól még velünk marad.

*

Ajánlott irodalom:

A magyarság esélyei. A tanácskozás hiteles jegyzőkönyve (Püski Kiadó, Budapest, 1991)

Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon 1987-1990 (Napvilág Kiadó, Budapest, 2006)

 

Szerző: rás  2012.09.30. 11:33 4 komment

Címkék: pozsgay imre rendszerváltás orbán viktor csurka istván beszélő lakitelek ópusztaszer

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr584929639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_111887 2012.09.30. 16:07:39

Lakitelek már csak "látványtechnikai" rendszerváltás volt — egy afféle politikai illúzió, amelynek nem igazán volt tétje — ugyanis 1987-re a rendszerváltás formálisan már be is fejeződött. Legalábbis Bogár László és Bíró Zoltán szerint. (Emlékeim szerint ők is ott voltak Lakiteleken akkor.) Sőt, még halála előtt Csurka István is ezen az állásponton volt, pedig nagyon sokáig az ellenkezőjét vallotta. Még 1984 körül járt Magyarországon az IMF-től egy delegáció, amelynek vezető tagja egy bizonyos Jacques de Larosière volt, aki közölte Kádárral, hogy a mai naptól kezdve Magyarország már nem Moszkvából kapja az utasításokat, hanem Washingtonból. (forrás: http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/kadarkapitalizmus.html) Ezt követően Kádár megbízta a két legnyugatiasabb elkötelezettségű emberét (Nyers Rezsőt és Tardos Mártont), hogy szervezzenek egy jogászokból és közgazdászokból álló csoportot, amely megtervezi és jogilag előkészíti az úgynevezett rendszerváltást... Tehát ismétlem, mindez 1984-ben történt. :) Lakitelek eszerint már csak egy bohóckodás volt, ahogyan az oly' hangzatos "demokratikus ellenzék" forradalmian erős rendszerváltó törekvései is... :D *** Egyébként hadd kérdezzem meg Rás — lévén, hogy személyedben mégiscsak egy tapasztalt történelemtudóst ismerhettem meg —, hogy mi volt annak az oka, hogy csak Konrád Györgyöt hívták meg a lakiteleki találkozóra? Valaki azt mondta egyszer nekem, hogy azért nem hívták meg a "demokratikus ellenzék" tagjait, merthogy azok majdnem mind zsidók voltak és ez nem illett bele a népi-nemzeti attitűdbe, ugyanakkor számomra ez igencsak nagy baromságnak tűnik, hiszen Konrád György maga is zsidó, ám ő — egyedüliként — mégis ott volt?

Ismeretlen_111887 2012.09.30. 16:10:29

A helyes link. http://www.dereferer.org/?http%3A%2F%2Fwww%2Emagyarhirlap%2Ehu%2Fvelemeny%2Fkadarkapitalizmus%2Ehtml

Ismeretlen_46946 2012.09.30. 17:40:36

@johnnymoore: hadd kezdjem a másodikkal. Először is nem vagyok történelemtudós, "csak" történelemtanár. Ami a konkrét kérdést illeti, hogy tudniillik miért nem hívták meg az ún. demokratikus ellenzék prominens képviselőit (Kis János, Kőszeg Ferenc, Solt Ottília, Haraszti Miklós stb.) Lakitelekre, megírtam a bejegyzésben: ez Pozsgay szereplésének a feltétele volt. PB-tagként nem kompromittálhatta magát még jobban azzal, hogy a legradikálisabb ellenzékiekkel legyen egy fedél alatt (még ha az csak sátor is). A pártvezetés többsége (Kádár is, Grósz is) sokkal jobban tolerálta mindig a népieket, mint a liberális ellenzéket. Így aztán kiegyeztek a mérsékeltebbnek számító, és akkoriban Csurkáékkal még jó viszonyban lévő Konrád és az 56-osokat képviselő Vásárhelyi Miklós meghívásában; utóbbi azonban a többiekkel való szolidaritás jegyében nem ment el. Ami a bevezető fejtegetésedet, illetve Bogár László cikkét illeti ("ahogyan azt tizenöt évvel később Larosiere elmesélte", és újabb tizenöt év múltán Bogár leírta) a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy agyament összeesküvés-elméletekkel nem kell foglalkozni; a dolgok történelmileg nem úgy alakultak, ahogyan azt a 80-as évek végén Bogár és Bíró elképzelte (Bírót, az MDF első elnökét, a "népi baloldal" képviselőjét, Antall József szorította ki az MDF vezetéséből), és saját tévedésük beismerésénél lélektanilag elfogadhatóbb titkokat, összeesküvést, az IMF mocskos mancsát keresni. (Nyilván tegnap Orbán is az IMF utasítására ment el Lakitelekre, méltatni a 25 évvel ezelőtti "bohóckodást".) A dolog azonban bonyolultabb. Magyarország (és rövid ideig a Szovjetunió, Csehszlovákia és Lengyelország is!) a 60-as évek közepétől foglalkozott a kapitalista piacgazdaság elemeinek bevezetésével, szigorúan a pártállami keretek megőrzése mellett. Ennek a korszaknak a terméke az akkoriban Keleten és Nyugaton egyaránt népszerű konvergencia- vagyis a két rendszer közeledését hirdető elmélet. A folyamatot 1968, Csehszlovákia megszakította, egyedül Magyarország folytatta - erős fékekkel, kompromisszumokkal - a reformokat. 1972-től jött egy "balos", reformellenes lökés, azonban a 70-es évek két olaj- és általános nyersanyagár-robbanása, a magyar termékek világpiaci leértékelődése az ország meredek eladósodásához vezetett, ami a reform újabb hullámát kényszerítette ki. Ennek része - része! - volt 1978-tól a közeledés az IMF-hez és a Világbankhoz (végül 1982-ben lettünk tagok). Mindezt azonban az MSZMP vezetése - már csak az aktuális világpolitikai viszonyok miatt is - politikai értelemben nem valamiféle kapitalista restaurációnak tekintette, egészen 1988-ig megőrzendőnek és megőrizhetőnek gondolták a pártállami keretek fenntartását.

Ismeretlen_111887 2012.09.30. 18:19:52

Köszönöm a választ. A Konrád György-féle kérdés pedig tényleg benne volt a bejegyzésben, de alighanem elkerülte a figyelmemet, viszont most már tiszta.