December 10-e, az emberi jogok napja alkalmából 82 ország 500 írójának aláírásával nyilatkozatot tettek közzé, amely a digitális lehallgatás elleni fellépésre hívja fel a világ kormányait. A Szilícium-völgy nyolc nagyvállalata – köztük  a Google, a Facebook, a Microsoft – egy Barack Obamához intézett nyílt levélben álltak ki az internet szabadsága és a felhasználók magánszférájának sérthetetlensége mellett.

Hát, nem tudom… Nem tudom, szabad-e álszentnek, képmutatónak vagy egyszerűen csak naivnak, álmodozónak lenni, ha az ember Günther Grass vagy a Google. Hát megalkuvónak és/vagy realistának lenni egyszerű állampolgárként? Cinikusnak?

A felhívások apropója Edward  Snowden leleplezése arról, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) mindent és mindenkit megfigyel, lehallgat, ellenőriz, még – uramisten! – Merkel asszonyt is. Orwell, Big Brother (nem a reality show!), „fasiszto-kommunista” módszerek, meg a többi közhely a fenyegetett, jószerivel már el is vesztett szabadságról, az egyén önrendelkezéséről.

Szeretem Esterházy Pétert és Günther Grasst; nem szeretem (mert nem engedi szeretni magát), de nagy írónak tartom és olvasom Coetzee-t, tisztelem a kérlelhetetlen Elfriede Jelineket, de… Vagy naivak vagy (ezúttal) képmutatók. Úgy tesznek, mintha valami új dologról lenne szó, sötét erők összeesküvéséről. A világ a 80-as évek vége óta tud az Echelonról. Persze, én se szeretem, ha belehallgatnak a telefonbeszélgetésembe, beleolvasnak a magánlevelembe, valahol feljegyzik, hogy mi a hobbim vagy éppen a szexuális érdeklődésem. De tudom, hogy megteszik. Ha máshonnan nem, hát onnan, hogy az „internethasználók magánszférájának sérthetetlenségéért” aggódó Google milyen reklámokat helyez el a gmail-fiókom jobboldali sávján. És mégis, mit gondolnak/gondoltok, kik, mire használ(hat)ják a Facebookra, LinkedInre stb. az életünkről önként feltöltött adatainkat, képeinket?

Egy dolog története maga a dolog, mondja Hegel (meg az a gyanús komcsi Marx). Az NSA-t a hidegháború (és a harmadik világháborúra való felkészülés) csúcspontján, 1952-ben hozták létre, hogy a rendelkezésre álló minden titkos eszközzel megfigyeljen bárkit és bármit, aki és ami gyanús. vagy gyanús lehet. Sokat elárul, hogy máig a Hadügy- (oppardon! a Védelmi) minisztériumhoz tartozik. Akit érdekel, részletesen olvashat róla pl. itt, az adatbányászatról meg itt. Az NSA igazgatója egyúttal a kiberhadviselésért felelős United States Cyber Command parancsnoka. Piszkos háború, piszkos eszközök, piszkos munka… Úriember ilyet nem csinál. Persze. De „úriember” elvárja az adójából fenntartott államtól, hogy megvédje őt és a hazáját. Hol valódi, hol feltételezett vagy éppen képzelt ellenségtől.

2001. szeptember 11-én órákon át ültem a tévé előtt és meredten néztem a CNN New York-i élő képsorait. Nem az én hazám, nem a rokonaim, ismerőseim (voltak). Azóta nekem bárki jogvédő széplélek (tisztelet neki!) fecseghet bármit a lehallgatás, az adatgyűjtés, a titkos megfigyelés veszélyeiről, a személyiségi jogokról. Nem az ideális világban élünk. Háború van – és ebből a szempontból (csak ebből!) másodlagos kérdés, hogy az USA és általában a nyugati világ mennyiben felelős (túlnyomórészt az!) azért, hogy muszlim fanatikusok hadat üzentek. A gyilkos csapások ugyanis – mint az háborúban szokásos – nem a kormányt, nem a politikusokat érik.

Lehallgatnak, megfigyelnek mindenkit. Engem is, téged is. Mármint a gépek, hogy van-e valami gyanús utalás – egy szó, egy kapcsolat – a telefonos, internetes kommunikációnkban. Az ugyanis szart se ér, ha csak a már ismert terroristákat figyelik. Ha nem akarok robbantani a Times Square-en, vagy nem adakozom egy ilyen bomba elkészítésére, ha nem bújtatom a merényletre készülőt, akkor nincs mitől tartanom, nincs mit titkolnom, mert nem törődnek velem.

Eddig tartott a saját naivitásom. Mert ugye – hogy a fenti példánál maradjunk – valószínűleg Angela Merkel se akar robbantani a Times Square-en, és nem bújtatja az új Oszama bin Ladent se (már ha tudja, hogy ki az a kedves ember, aki tegnap a sarki közértben ráköszönt). Oszt mégis lehallgatták! Hát igen, ha valakinek megvan az eszköze hozzá, hogy megtudja, üzleti partnere mivel akar holnap beállítani hozzá, ellenállhatatlan a kísértés.

A Tízparancsolat a zsidó-keresztény kultúra talán legalapvetőbb doktrínája. Így aztán már senki nem lop és nem paráználkodik.

Normákra persze szükség van, hogy tudjuk, mégis mi lenne a helyes viselkedés.  Mihez nem tartjuk magunkat.