Kéne írni valamit, már vagy tíz napja hanyagolom a blogot. Vannak aktualitások, persze, amik megszólalásra ingerelnek, de valahogy nincs kedvem, energiám tisztességesen megírni. Vagy éppen nem tudom, mit írhatnék, csak azt tudom, hogy kéne...
Az olaszországi szörnyű buszbaleset... Van mondat, szó, ami mondható, megfogalmazható? És van más, amiről lehet beszélni a felismerhetetlenségig halálra égett fiatalok tudatunkba vésődött - nem képével, "csak" - tényével?
Nem lehet, de mégis, ha már belefogtam.
Meghalt Torgyán József. Nem siratom, de már nem is undorodom tőle, már tudom - tudjuk -, hogy történhet velünk borzasztóbb is ennél az erőszakos politikai bohócnál. Akire mellesleg, akik ismerték a rendszerváltás előtt is, úgy emlékeztek rá mint Cseh Mariska primadonna férjére, kedélyes társasági emberre. Aztán elirigyelte a színpadot. Megkapta. A sajtószabadságot az elkurvulással, a nézőt vonzó szenzáció hajhászásával összekeverő gátlástalan médiamunkásoktól. A vörös fejjel hülyeségeket üvöltöző agresszív paprikajancsiból a magyar tévézés friss "sztárjai", Havas és társai csináltak politikai tényezőt, nyilvánossághoz, ismertséghez segítve; így tudta legyűrni a negyven év hibernálás után újjáéledő Kisgazdapárt kiabálni nem, beszélni is csak alig tudó (talán) valódi politikusait. Kollégáimat csak a botrány érdekelte, így lett mindennapos tévéstúdió-vendég és országos "politikus" nemcsak Torgyán, hanem Csurka is...
"Más" - ahogyan a rádiózás hőskorában a híreket elválasztották egymástól.
Úgy volt, hogy szombaton hét ember utóvizsgáztatásával befejezem a tanítást az egyetemi karnak nevezett intézményen, ahol (a többi között) levelező óvodapedagógus és csecsemőgondozó hallgatókat próbáltam bevezetni a 20. századi magyar történelem rejtelmeibe. (A most múló szemeszterre reaktiváltak, helyettesítendő egy megbetegedett kollégát.) Lehet persze vitatni, hogy mi szükségük a 20. századi magyar történelem - a Monarchia, két világháború, forradalmak, diktatúrák, rendszerváltások, tragédiák és mindennapok - ismeretére. Szerintem mindenkinek szüksége van rá, ha másért nem, hát azért, mert választójoga van, véleményt mondhat, dönthet a jövőről, a sorsunkról. Ezt most nem fejtem ki bővebben, a lényeg: a hétből hármat most is ki kellett vágnom, vagyis újabb utóvizsgán kell velük találkoznom. Amúgy több mint százötven hallgató volt, közülük döbbenetesen nagy számban nem tudták például, hogy ki volt Nagy Imre, milyen nemzetiségek éltek száz éve Magyarországon, keverték az első és a második világháborút... Igaz, egy másik csoportban (leendő szociális munkások), az Európai Unióról szóló kurzuson, amikor egy diák az Erasmus Programról tartott (igazán alapos) kiselőadást, mellékes kérdésemre kiderült, hogy sem ő, sem a jelenlevő többi húszegynéhány diák nem tudta, honnan van a program neve, nem is hallották Rotterdami Erasmus nevét. Ugyanitt egy másik órán, nem tudták értelmezni azt a József Attila-i sort, hogy "fehérek közt egy európai", akkor se, amikor elmondtam nekik az egész verset, és azt is, hogy mikor írta J. A.
Ma aláírtam a Momentum mozgalom olimpia-népszavazási ívét.
Utolsó kommentek