Nehéz eldönteni, hogy hozzám, az olvasóhoz, vagy önmagához kegyetlenebb Nádas:
"A dokumentumok ismeretében nem tudom nem megkérdezni, hogy azon a bizonyos szerdán, október 14-én, az elátkozott Úr 1942. esztendejében, amikor a mizoczi gettó 1947 lakóját az Einsatzkommando 9. emberei kora reggel kihajtották a közeli völgykatlanba, ugyan mi végett születtem meg a ragyogó napfényben úszó Budapesten. Miközben levetkőztették és lekaszabolták őket, aztán a sebesülteket egyenként, külön főbe lőtték, a művelet minden egyes fázisát azonos gépállásból, Heinrich Himmler szigorú fényképezési tilalma ellenére, gondosan lefényképezték, hogy otthon, Németországban, a családi albumokban ez is meglegyen, s az ünnepi gyöngédségtől eltelt karácsonyi ebéd után mutogatni lehessen a zabálástól ellazult családtagoknak, lássátok feleim saját szemetekkel, hogy édes kis családi boldogságunk érdekében micsoda mészárosmunkát végeztünk el ennyi emberen, akkor vajon miért nem akadtam el a szülőcsatornában. Miért nem akadtam fenn a köldökzsinóron. Még előbb, miért kellett megfogannom. Anyám látta, milyen világra tol.Nem volt tudatlan, nem volt tájékozatlan, igazán nem volt ostoba, még csak felkészületlen vagy tétlen sem. Miért nem nyúlt fel egy kötőtűvel. Miért nem kérte meg Hirschler Imrét, hogy csináljon el. Hetvennégy évesen most azt mondom, hogy elcsinált állapotomban sokkal jobban éreztem volna magam, mint túlélőként. Akkoriban Tauber Klárának már igazán nem lehetett kétsége afelől, hogy Epikurosz hipotézise helytálló. Isten nem Mindenható, nem jó, vagy nincs. Vagy később miért nem volt elég erőm hozzá, hogy legalább én magam öngyilkos legyek. Ez is egy kézenfekvő kérdés. Az öngyilkossági tilalom csupán egy olyan világban érvényes, amelyben gondviselés működik. Miért tudtam mégis az átkozott öngyilkossági késztetésemet legyűrni. Miért tűnt értelmesebbnek, ha egyszer semmiféle értelme nem volt az erőfeszítésnek."
(Második kötet, 210. oldal)
Utolsó kommentek