Az imént nem osztottam meg a Facebookon egy fényképet egy meghekkelt "Stop Soros" plakátról. Az első gondolatom persze a megosztás volt, amikor megláttam, hogy "Soros elefántokat telepítene be Afrikából és a Közel-Keletről", a második azonban az, hogy minek. Illetve: kinek? Facebook-ismerőseim kevés kivétellel olyanok, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, és ugyanaz a véleményük a kormány förmedvényeiről. Médiaszociológiai kutatások is megerősítik, hogy gyakorlatilag egymás közt morgunk, dühöngünk - ki-ki a vele egyetértők köreiben. Ki kéne állni az utcasarokra, üvölteni a bamba, meghülyített tömegek - igen, agyatlan zombivá hülyített tömegek - pofájába, de már öreg vagyok ehhez, és valójában alkatilag is idegen tőlem ez a szerep. Valaha, amikor még a Facebook, a twitter meg a tumblr (másoknál) nem szorította háttérbe a blogot mint műfajt, gyakrabban írtam politikai jegyzeteket, és szívesen vettem velem egyet nem értők véleményét (is). Úgy éreztem, van értelme a vitának, a párbeszédnek. Mára viszont a vita helyét a gyalázkodás meg a trollkodás vette át. (Nagy ritkán volt benne részem, ha a szerkesztők kifürkészhetetlen akaratából kikerültem az Index főoldalára. Ezt a lehetőséget megszüntettem a reklámok letiltásával.) Szóval: mi értelme? 

Szerző: rás  2018.02.09. 18:32 8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr1013649928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2018.02.11. 09:07:59

rás:értem a problémádat, és tanúja vagyok a blogbejegyzéseidet követő nagyon sok jó kis párbeszédnek. Hadd mondjak Neked valami közhelyszerűt,a.)a fű is kinő minden kaszálás után b.)az emberi szervezet is újra éhes minden emésztés után c.)az értelem minden elnyomás ellenére új platformot keres

és végül úgy is lehet politikáról írni, hogy nem direktben, és akkor talán könnyebb vitát generálni

látjátok feleim szümtükkel 2018.02.15. 17:43:32

@egy nagyi: "az értelem minden elnyomás ellenére új platformot keres"

Ezt nagyon szépen és találóan írtad, és már ezért a gondolatért megérte ezt a posztot megírni.

egy nagyi 2018.02.17. 23:45:26

rás:azért nem jönnek a nem veled egyívású gondolkodók ellenérvei, mert meg vannak félemlítve az emberek. Miután itt felütötte fejét a blogodon a trollkodás valószínűsíthető az írásaid figyelése. Tehát él a gondolatrendőrség intézménye. A kulturális írásaidra a politikába elvesző hozzád hasonló szemléletű emberek kevésbé fogékonyak.
Nekem miután semmi vesztenivalóm nincs, ha a fejemben megfogalmazódik valami, és progresszív hírbe akadok, akkor nyilvánosan írom ki a fb-ra, persze meg van a veszélye, hogy vissza lehet élni vele, de magasról letojom, mert az egész életem egy nyílt titok.

rás · http://ras2.blog.hu 2018.02.18. 10:54:34

@egy nagyi: Mentes vagyok a paranoiától (legalábbis remélem), és nem gondolom, hogy ez a blog - meg én - annyira fontosak lennénk, hogy megfigyeljenek. 40-50 évvel ezelőtt se törődtem ilyesmivel, most se.

egy nagyi 2018.02.18. 11:57:47

@rás: csak mellékesen, egy ismerősünkkel találkoztunk az EMMI egyik hivatalában dolgozik, nincs fönt a fb-on /meg van tiltva/,a férjem régi munkahelyének egyetlen mostani dolgozója sincs fenn a fb-on, a lányom pedagógus, óvatos. Az ismerősöm felesége tanácsvezető bíró volt, felmondott, mert nem bírta a légkört, a következtetésemhez nem kell paranoiásnak lenni az általam felvázolt hipotézis valószínűségét illetően. Persze nem kell törődni vele, de lehet bosszantani őket, hogy féljen a regnáló hatalom, s így van értelme minden megnyilvánulásnak.

beszélő név 2018.02.18. 22:26:44

Én meg azt gondolom, hogy egyre inkább pont az internet ilyen viszonylag felfedezetlen bugyraiban való megszólalásoknak marad értelmük. Lehet, hogy csak kevesek jönnek össze, de sokkal figyelmesebbek egymás mondanivalóira. A figyelem mértéke, alapossága és tartóssága azok a "kincsek", amelyek a tömegek által látogatott felületeken hiánycikkeknek számítanak. Ami a Te blogodon legtöbbször zajlik engem ráérős kávéházi vagy vasárnap délutáni beszélgetésekre emlékeztet. Persze a vita, a véleménykülönbség, illetve annak ütköztetése is fontos, de ennek nem szükségképpeni tartozéka a homlokegyenest eltérő világnézeti, politikai beállítódás. Írásaidat olvasva például nem hiszem, hogy ezen a téren hatalmas különbségek lennének köztünk, miközben egy-egy probléma interpretálása, ahogy már nem egyszer kiderült, egészen eltérő hangsúlyokat kaphat. A vitakultúrában is léteznek szintek, és van egy szint, ami fölött az embert már nem feltétlenül és első sorban az éles ellentétek hozzák izgalomba, hanem a szofisztikáltabb különbségek, és persze a megfogalmazás, a nyelvezet, amivel ezek a szellemi apróságok felszínre hozhatók.

rás · http://ras2.blog.hu 2018.02.18. 23:18:38

@beszélő név: "Ami a Te blogodon legtöbbször zajlik engem ráérős kávéházi vagy vasárnap délutáni beszélgetésekre emlékeztet." Köszönöm. Számomra a blogolásban tényleg lényeges a személyesség.
süti beállítások módosítása