Megritkultak a politikai témájú bejegyzések ezen a blogon. Ennek egyik oka nyilván a kiábrándulás, a kifáradás, a "mi a fenének" eluralkodó érzése. A másik ok a kényelem: a facebook rászoktatott, hogy egyszerűen megosszam az ott talált, a véleményemmel, világnézetemmel egyező bejegyzéseket. Most is ezt tettem, aztán úgy döntöttem, hogy átemelem ide is az egykori kollégám, László József által közzétett Ady-idézetet. Egyrészt azért, mert engem is kiborított Orbán - Sztálinra emlékeztető - "történészi" és "nyelvtudományi" megnyilatkozása a magyarok hun-türk, a magyar nyelv türk eredetéről. (Nota bene: ha a hun nem is, a - részben - türk etnikai eredet valóságos, a nyelvé: tudománytalan ostobaság.) Másrészt Adyt legalább olyan fontos publicistának tartom, mint amekkora költőnek; a most következő, több mint száz éves idézet aktualitása elkeserítő.

"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna. Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról. Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…"
(Ady: Menjünk vissza Ázsiába, Nagyváradi Napló, 1902. január 31.)