Keszthelyi András politikai elemző írja Facebook-bejegyzésében:

"Nem tudom, hány Baló Györgyre lett volna szükség ahhoz, hogy Magyarország olyan ország legyen, amilyennek a rendszerváltáskor elképzeltük. Ötvenre, százra, esetleg ezerötszázra? Ügyészek, bírák, cégvezetők, rektorok, iskolaigazgatók, főszerkesztők, bankvezérek, főrendőrök, akik nem csak tisztességesek, professzionálisak és megalkuvás nélküli demokraták, de képesek mindezek kultúráját megteremteni és terjeszteni. Ahogyan ő tette ezt televíziós vezetőként, szerkesztőként vagy műsorvezetőként. A rendszerváltáskori illúziókért így részben ő is felelős: műsorait nézve azt hihettük, hogy minden olyan civilizáltan és okosan alakul, ahogyan az a képernyőn látszik. Utólag sejtjük, hogy leginkább Baló civilizált okossága volt, amit láttunk."

Tudtam, hogy nagyon beteg, de megrendített a halálhíre. A legtisztességesebb, legfelkészültebb és az egyik legtehetségesebb televíziós újságíró volt. "A tények tisztelete, amit újságíró apámtól tanultam" - valahogy így szólt a mottója az 1988-ban általa elindított évi Tények könyve sorozathoz. Egyetem után az (akkori egyetlen) Tévéhíradónál kezdte a pályáját külpolitikai újságíróként. Osztálytársa voltam a gimnáziumban, mindenki tudta róla, hogy sportriporternek készül, és emlékeim szerint annak az 1984-es Los Angeles-i olimpiának - külföldi filmösszefoglalókra alapozott - budapesti stúdióközvetítése jelentette számára a nagy szakmai áttörést, először itt győződhettem meg nézőként félelmetes profizmusáról.

Nem csak kollégaként gyászolom. Kiskamasz koromban, az általánosban, közeli barátok voltunk, és  később is becsültük egymást. És ebben az évben már ő a harmadik halott egykori gimnáziumi osztálytársaim közül...