Meghalt valaki, akinek a nevét most nem írom ide. Kellemes társasági ember volt - valamint kedvesen lusta, és közszereplőként megalkuvó, cinikus gazember. (én legalábbis ezt gondolom róla.) Tudom, ilyet nem illik mondani egy nekrológban, de ez nem az, és valójában nem is róla szól a bejegyzés, hanem rólam, az én fura érzéseimről.
A fentiek ellenére a halálhíre szíven ütött. Egyetemi KISZ építőtáborban hozott össze vele a sors, de kiderült, hogy már a gimiben is párhuzamos osztályba jártunk. Az azóta eltelt évtizedekben ha valahol véletlenül összefutottunk, kedvesen mosolyogva köszöntünk egymásnak, de - hál' istennek - semmi közünk nem volt egymáshoz. De kortársam - volt. És ilyenkor az ember elgondolkodik...
Utolsó kommentek