Valaki javasolta, ezért hoztam ki a könyvtárból. Korábban csak a Sakknovellát olvastam, a wiki szerint ez a leghíresebb - egyben az utolsó - műve. Azzal először egyébként tévéjáték formájában találkoztam valamikor a 60-as években, ha jól emlékszem, Pálos György főszereplésével. (Miután ezt leírtam, ellenőriztem magam a Google-lal: ez volt az első magyar tévéfilm, 1959-ben mutatták be, és tényleg Pálos György, akinek fantasztikus baritonja volt.)

Szóval A tegnap világa. Memoár, 1940-ben, brazíliai emigrációban, másfél évvel az öngyilkossága előtt kezdte írni. Szeretet- és gyönyörteljes leírás, néha szinte szerelmi vallomás egy széthullott világról és fájdalmas jajkiáltás a széthullásról.

Gazdag bécsi, zsidó polgárcsaládba született, és ennek a meghatározásnak minden eleme fontos. A könyv első fejezete "A biztonság világa" címet viseli, és magával ragadó leírása a zsidó életnek és az első világháború előtti Bécsnek, a kávéházi és kulturális életnek - tényleg egyfajta szerelmi vallomás. A következő fejezetekben aztán szó van a korabeli egyetemi életről (az oktatás pocsék volt, de az óralátogatást mellőző diákok naprakészek voltak Rilkéből, Hofmannstahlból, Freudból, akiknek a nevét tanáraik talán nem is ismerték) vagy éppen a szexuális életről. Gyönyörűek az íróbarátok - többek közt Rilke, a belga Verhaeren, a francia Romain Rolland - meg a szobrász Rodin szeretetteli portréi. Az ízig-vérig humanista, européer - a könyv alcíme: "Egy európai emlékezései" - Zweig a "nagy háború" alatt részese a háborúellenes értelmiségiek nemzetközi összefogás-kísérletének; Zürich kavargásában, ahova egyébként színdarabjának bemutatójára utazik, Lenin is feltűnik. Érzékeli - és érzékelteti azonban ., hogy mennyire elszigeteltek maradtak a pacifista hangok a háborús "hazafias" közéletben.

Aztán jön a háborús vereség és nyomában a káosz, a nyomor, a politikai szélsőségek színrelépése. Mindez nemcsak Zweig (és Európa) életében, hanem a könyv hangnemében is törést jelent: egyre inkább uralkodóvá válik a veszteségérzés, a kétségbeesés, a fájdalom. Ez alól talán csak a 20-as évek berlini színes kulturális kavargásának a csodálata jelent kivételt. De aztán tudjuk, mi következett... Az emlékezés a második világháború - már angliai emigrációban, hontalanként - átélt - kitörésével fejeződik be. A háború döbbenet, de a külvilág eseménye, a hontalanság személyes tragédia.