Furcsák a brüsszeli tudósítások, elemzések és "elemzések". Mintha mindenkit váratlanul ért volna a magyar és lengyel vétó. Mintha most mindenki fejét vakarva ücsörögne, és csak Orbán tudná mit akar. Mintha ebben csak Magyarország - Orbán - lenne fontos, a 40 milliós Lengyelország csak statiszta lenne a történetben. Képtelenség.

Sokan hihették/remélhették, hogy Orbán (és Kaczynski) csak blöfföl, de az EU vezető politikusai - és az őket körülvevő szakértői stábok - aligha erre tették összes tétjüket. Az EU működése az érdekegyeztetésen és a kompomisszumokon alapul. 1957-es - EGK-ként való - megalakulásától válságok hosszú során küzdötte át magát, sokszor minden határidőn túli kompromisszumokkal. Kérdés, hogy mi történik, ha az érdekek kibékíthetetlenül kerülnek szembe egymással, ha az érdekek - például a hatalom megtartásának, a lopás törvényesítésének érdeke - ideológiai (nemzeti érdek, szuverenitás) lepelbe burkolózik és értékké válik. Egymással ütköző értékek közt nehéz kompromisszumot találni. Az értékpreferenciák azt sugallnák, hogy Magyarországot - az orbáni Magyarországot! - úgy vágják ki az EU-ból, hogy taknyán-nyálán csússzon. De vannak érdekek, amelyek valószínűleg erősebbek. Nem, nem a német tőke magyarországi érdekeltsége. A német (és a többi multinacionális) cégek már akkor itt voltak, amikor még nem voltunk az EU tagjai, és maradnának - csak éppen minden nemzetközi szabályozás nélkül -, ha kikerülnénk az EU-ból. Magyarország önmagában nem tétel. Viszont a négyszer ekkora Lengyelország fontos európai középhatalom, politikailag, katonailag is szükség van rá. A feladat - az EU feladata - tehát Lengyelország leválasztása Magyarországról. Ez két okból se lehetetlen. Egyrészt azért nem, mert Lengyelország állandóan fenyegetve érzi magát nagy és örök barátunktól, Oroszországtól, ezért minden eszközt megragad a nyugati - NATO - védőernyő biztosítására. Másrészt - Kaczynski minden ideológiai őrületével együtt is - Lengyelország más, mint Magyarország. Például, ellentétben Orbánnal és bandájával - Kaczynski nem lop, Lengyelországban sokkal kevésbé jellemző a korrupció. Másrészt Lengyelországban van ellenzék és akcióképes civil társadalom. Orbán számára intő jel lehet, hogy az egy-két hónapja még abszolút egységesnek reklámozott V4-ek két másik országa, Csehország és Szlovákia csendben már kihátrált mögülünk. (Nem független ettől a történettől, hogy mindhárom másik V4-ország sokkal jobban hasznosította az EU felzárkózási támogatásait, mint Magyarország.)

Magyar szemmel - na jó, legyek szerényebb! az én véleményem szerint - hosszabb távon az lenne a jó, ha valamilyen megoldással azonnal megszüntetnék vagy drasztikusan csökkentenék az EU-pénzek folyósítását Magyarországnak. Ettől pillanatok alatt összeomlana a magyar gazdaság, a közszolgáltatások, és ebbe belebukna az Orbán-rendszer. És akkor új lapot lehetne nyitni. (Nem hiszem, hogy könnyen és főleg nem derűs-boldog mosollyal az ajkunkon.) Attól tartok, ez nem fog bekövetkezni, mert az EU nem így működik, de a közösség távlati érdeke talán mégis előhívja az Orbán-Magyarországgal szembeni keményebb fellépést. 

Az egyik lehetséges megoldás, hogy a COVID-járvány miatti helyreállítási alapot 25 ország kormányközi megállapodásával hozzák létre - a két vétózó ország kihagyásával (vagyis súlyos eurómilliárdokat bukunk). Az EU-ban éppen a mindenkit felölelő közös érdek hiányának eseteire hozták létre a "megerősített együttműködés" intézményét; így jött létre a schengeni övezet és az eurózóna. S ha egyelőre nem sikerül megállapodni a következő, hétéves közös költségvetésről, akkor legföljebb megy tovább - a támogatás is - a jelenleg futó költségvetés szerint. (Ez nem lenne nagy öröm, részint mert a brit kiválással már nem lesz meg az ehhez szükséges alap, részint mert csúsznának a jövő érdekében preferált nagyobb környezetvédelmi, innovációs és oktatási befektetések.)

Időről időre szokás megjósolni az EU végét, szétesését. És ez valóban sokszor "benne volt a kalapban". Ezt a lehetőséget erősítik az utóbbi évtized - különböző indíttatású és ideológiájú - globalizáció- és integrációellenes jelenségei, tendenciái, benne a kelet-közép-európai "új" EU-országok nyílt nacionalizmusa. Vagyis nincs százszázalékos garancia arra, hogy az EU ezt a válságot is túléli - legalábbis nem a jelenlegi formájában.

Az EU egyszerre gazdasági és politikai projekt. Az alapító dokumentumok a mind szorosabb integrációt jelölik meg célként, vagyis folyamatnak fogják fel - az "alapító atyák" folyamatként fogalmazták meg - az Európa projektet. Gazdaság és politika egyensúlya érvényesült az induláskor: Robert Schuman és Jean Monnet a francia-német kibékülést és ezzel Európa jövőbeli békéjét akarta a gazdasági integrációval biztosítani. Az 1973-as (elkésett) brit (és dán) csatlakozás is még ennek az egyensúlynak a jegyében valósult meg. Ezzel szemben a 80-as években a diktatúrák alól felszabaduló dél-európai országok (Görögország, Spanyolország, Portugália) felvételekor már a politika dominált. És még inkább így volt ez a kelet-európai ex-szocialista országok csatlakoztatásával. Ráadásul az utóbbi két körrel felborult az az állapot is, hogy az EGK-t gazdaságilag lényegében azonos szinte álló országok alkották. Az utóbbi évtizedben egyre többször merült fel a "többsebességes" vagy a "kétkörös" EU elképzelése. Vagyis az, hogy a nyugat-európai "magországok" továbblépnek az integrációval, s akik ezt nem akarják, a perifériára szorulnak - más szóval megerősödik alárendelt helyzetük. Rohadjunk meg a nemzeti öntudatunkban...