Ezt ma hallottam, az InfoRádióban nyilatkozott egy sportvezető az ifjú tehetségek rajáról. Ez volt a döntő lökés, ha tetszik: az utolsó csepp a pohárban, hogy elsirassam a magyar nyelvet. Vagyis azt a magyar nyelvet, amit én tanultam meg, amit ma is beszélek - és szeretek. Az "édes anyanyelvünket" - hogy Lőrincze Lajos hajdani rádiós nyelvművelő műsorát idézzem. Ma már persze "tudom", hogy ez (is) a diktatúra jellemző terméke volt, hiszen - mint azt az egyébként általam is nagyon tisztelt Kálmán László és Nádasdy Ádám nyelvészek rendszeresen kifejtik - valójában nincs olyan, hogy "nyelvhelyesség", minden helyes, amit az emberek mondanak, illetve megértenek. Nincs norma. Ha akarom, felfoghatom a nyelv demokratizálódásának, hogy eltűnik - vagy legalábbis lényegtelenné, értelmetlenné válik - a különbség a választékos, irodalmi nyelv, a köznyelv és az iskolázatlan beszéd között. Ahogy a címben jelzett példánál eltűnik az eredeti visszaható ige. Naponta többször hallom a rádióban, hogy látszódik, holott ezt a történést tökéletesen kifejezi a látszik ige, teljesen fölösleges rárakni egy ragot. Rögtön hozzáteszem, hogy ez nem ma kezdődött. Ötven évvel ezelőtt a gimnáziumi magyarórán (báró) Perényi tanár úr kikelt az ellen, hogy azt mondjuk, egy színdarab itt és itt, ekkor és ekkor játszódik, a helyes ugyanis szerinte a játszik lett volna. A 42-es létszámú osztályból nagyon kevesen értettek egyet vele (én sem).

Más nyelvi példák - más példák arra,  amit én retrográd, illiberális módon a nyelv romlásának tartok. Például az, hogy 50 év alatt nincs már magyar újságíró, politikus, bármilyen közszereplő, aki tisztában lenne az aki, ami, amely vonatkozó névmások használatával. Az ami és az amely közt valóban nehezen megragadható és gyakorlatilag már eltűnőben van a különbség. Én úgy tanultam, hogy az amely egy konkrét tárgyra, fogalomra vonatkozik, rendszerint olyan főnévre, amely közvetlenül a névmás előtt áll, míg az ami ennél általánosabb, kevésbé konkrét dologra, fogalomra utal. De ezek használatában, azt hiszem, már én se vagyok igazán következetes. Viszont naponta többször hallom, hogy egy párt, egy szervezet, egy csoport, aki - és ettől föláll a szőr a hátamon. Hát nem! Hiába alkotják emberek, egy szervezet hiába áll emberekből ("akikből"), a magyar nyelv szabályai szerint (ha vannak még ilyenek) nem aki, hanem amely. Ehhez utolsó csepp véremig ragaszkodom.

Azt hiszem, az ikes igék ragozása már elesett, mint ahogy egyre kevesebb arcidegrángással veszem tudomásul, hogy tényleg nagyon művelt (ifjú) barátom, aki némettanárként aligha néz el bármi hibát a der-die-das-ban és kapcsolt részeiben, gyakran cseréli fel a -ban/ben ragot a -ba/be-vel. Remélem, a -suk/sük normává válását már nem fogom megérni. (Ja! Nincs norma. A nyelvben sem.)