Szükségünk van családi szertartásokra - olvasom a hvg-hu-n félórája megjelent cikk címét, és fura érzéseim támadnak.

"A családi szokások, rituálék összekovácsolnak, biztonságot adnak, reménységet ébresztenek, és az állandóság érzését keltve azt jelzik, ha a belső világunkban rend van, szokásaink stabil kereteket adnak az életünknek, akkor kint sem történhet velünk nagy baj.
Minden család sajátos módon éli meg a maga rítusait. A kultúra iránytűt ad ezek alakításához, de végeredményben a család maga választja ki és formálja meg azokat, amelyeket beépít a mindennapjaiba, és jelentős különbségek mutatkoznak abban a tekintetben is, hogy ezekkel kapcsolatban több vagy kevesebb pozitív érzést melengetnek.
A családi rituálék hiánya azonban bizonyosan kiegyensúlyozatlan kapcsolatokat jelez – minél diszfunkcionálisabb egy család, annál nehezebben alakít ki és tart meg rituálékat, ez pedig egyértelműen negatív hatással van a családtagok életminőségére."

Az én családomban jószerivel egyetlen rituálé volt: a vasárnapi családi ebéd (karácsonykor, szilveszterkor vacsora). Anyám ragaszkodott hozzájuk, nekem pedig gyermek- és ifjúkoromra emlékezve leginkább a feszélyezettség, illetve a kirobbanó veszekedések fűződnek hozzájuk.

Anyám halála után, bő két évtizede, öcsémékkel új rituálé alakult ki. Ennek egyik fele, hogy bizonyos alkalmi ételeket, amelyeket anyám a születésnapomra meg karácsonyra készített (aranygaluska, bejgli, töltött káposzta) én sütök-főzök.

A másik: egymás születésnapjainak oly módon való megünneplése, hogy magunk készítette ebéden látjuk vendégül az ünnepeltet. 

Ma - technikai okokból - összevontan ültük meg sógornőm és unokahúgom szülinapját. Természetszerüleg rajtam volt a sor, hogy prezentáljam az ebédet a szűk családnak, velünk együtt hét személynek. Sógornőm hetekkel ezelőtt közölte, hogy úgy gondolják (döntöttek) ebben a hőségben (és az én koromban) ne álljak én egész nap a konyhában, ne fáradjak, viszont neki sincs kedve sütni-főzni, úgyhogy menjünk egy nagyon jó étterembe. Próbáltam ellenkezni, de aztán hagytam magam meggyőzni, mondván, nekem ez így tényleg kényelmesebb, annak meg nagyon örülök, hogy ilyen gazdag öcsém van. Az ebéd kiválóan sikerült, a hely valóban nagyszerű, az ételek igazán finomak voltak, és két és fél órán át nagyon kellemesen éreztük magunkat családi körben. De ez egy ebéd volt. Nem a rituálé.

Szerző: rás  2021.08.01. 21:26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr416646318
süti beállítások módosítása