Jókora felháborodást váltottak ki Jakab Péter szavai a polgári széplelkeknek a jobboldali libertárius Seres Lászlótól a neomarxista TGM-ig terjedő teljes spektrumán. A Jobbik pártelnök-frakcióvezető miniszterelnökjelöltje lényegében azt mondta a parlamentben, hogy ha kell, saját kezűleg rak majd bilincset Orbánra, akit majd a börtönben esetleg jól meg is erőszakolnak. A bilincs ellen kevesebben tiltakoztak (vajon miért?), mint az ellen, ahogy az erőszakot Jakab nagyon nem píszí módon kifejezte: "Viktorból Viktória lesz". Homofób - hangzik a vád (noha J. P. nem mondta, hogy ez a dolog elítélendő vagy akár rossz lenne.). Ha a kötelező politikai korrektség (v.ö. szájzár) nem fékezné a kritikusokat, akkor akár rasszizmusnak is ítélhetnék a kijelentést, hiszen bármelyik falusi kocsmában egy ilyen fenyegetésnél azonnal elhangozna az is, hogy (szerintük) kik a potenciális erőszaktevők (nyilván akik megtöltik a börtönöket.

A dolgon még hosszan tudnék csámcsogni, de engem legkevésbé a fenyegetés maga érdekel. Sokkal inkább a környezet, a fogadtatás - meg persze, hogy miért is mond Jakab ilyeneket. Kampány van. Ellenzéki előválasztási, ami valójában már része a jövő évi parlamenti választások kampányának is. A Jobbik-vezér aligha az Országgyűlésben ülő gátlástalan, cinikus bűnöző(k)nek szánta szavait, ő a "karzatnak" játszik, a tévét bámuló munkanélkülieknek, a kisembereknek, a "plebsz"-nek. (Ez nem píszí tőlem.)

Úgy tűnik, "ezen az oldalon" - az enyémen - (mint anno maoista barátom a puhányság, a megalkuvás vádjával illetve figyelmeztetett: a barikádnak csak két oldala van) nagyon sokan, igen tekintélyes intellektusok (és persze seggfejek is) még mindig nem értették meg, hogy mit jelent az Orbán-rendszer elleni kétségbeesett, "jobbhíján" ellenzéki összefogás, illetve, hogy az mivel jár. Akkor hát a lecke még egyszer: ahhoz, hogy egyszer ebben az országban olyan rendszer lehessen, ami S.L.-nek, TGM-nek vagy bárki más tisztességes embernek tetszik, alapfeltétel Orbán elzavarása - ha lehet, választások útján (ha nem, akkor máshogy). Figyelembe véve a Fidesz támogatottságát (külön téma, hogy kik miért támogatják ilyen nagy számban, arányban) és a Fidesz által kialakított választási rendszert, közigazgatást és médiakörnyezetet, ez másképp nem lehetséges, mint minden - hangsúlyozom: MINDEN - Orbán-ellenes ember, társadalmi csoport választási szövetsége. Nem barátsága, szerelme, hanem szövetsége. A "minden"-ben pedig olyanok is szükségképpen ott vannak, akiket nem szeretek, akikkel majd az Orbán utáni világban meg kell küzdeni, már egy lehetséges, demokratikus szabályrendszer alapján.

Igen, Jakab Péterre is szükség van. Nélküle, az általa képviseltek nélkül nincs választási esély, legfeljebb annyi, hogy némileg növekedhet a becsületes(?), tiszta(?) ellenzéki(?) képviselők száma, akik a parlamentben helyet foglalva szükségképpen legitimálják Orbán következő éveit, netán évtizedeit. Akikhez Jakab beszél, akiket remélhetőleg el tud hívni a választási (nem csak az előválasztási!) urnákhoz, azok az emberek, akik a politikától, a politikusoktól undorodva egyébként nem szavaznak, vagy a közmunkát adó községi polgármester utasítása szerint voksolnak. És hogy fokozzam nagyon nem píszí (és nagyon nem liberális) fejtegetéseim felháborító voltát: ellen-fülkeforradalomra (fülke-ellenforradalomra?) készülünk, és nincs forradalom radikalizmusra hajlandó csőcselék - de legalábbis Mansfeld Péterek, sans-coulotte-ok nélkül.

Természetesen én se örülök, hogy ebben az országban óriási számban vannak olyanok, akikre csak ez a beszédmód hat, akik Wagner-operák helyett valóságsót néznek a TV2-n. De itt vannak, teljes jogú szavazópolgárok. Jakab feladata az ellenzéki összefogáson belül, hogy őket "szállítsa. Nem szép. De szükséges. Igen, a politika mocskos dolog.

Szerző: rás  2021.09.24. 18:07 5 komment

Címkék: választás demagógia Jakab Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr5516699504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2021.09.24. 20:47:14

ha nyer az ellenzék Te Jakab Péterre milyen kormányzati tisztséget osztanál?

beszélő név 2021.09.25. 21:15:02

@rás: Rossz válasz. egy nagyi lényeges dologra tapintott, mert majd a "szívességért", hogy leszállította – ahogy Te mondod – annak a csoportnak a szavazatát, akikkel pl. a belvárosi értelmiség ezzel a finnyás hozzáállással társul, Jakabnak adni kell valamit. Ilyen rések lesznek a pajzson – feltéve, ha győznek egyáltalán – és nem csak kormányszinten, hanem az állami intézményhálózat újraosztásánál mindenütt. Osztozkodás kezdődik, annak minden hátulütőjével. Gyurcsány, ez a politikai hulla, mit kap majd? Aki másfél éve még zsidózott, annak mi jár? Ne áltassuk magunkat: az ellenzék tele van tehetségtelen, többszörösen bukott, megélhetési politikussal, sőt valószínűleg olyanokkal is, akik Orbánék bábjai már most is. Ezek majd mind ott lesznek, ahol osztanak valamit. A négy évből erre fog elmenni legalább másfél, ha nem kettő. Az inkompetencia diadala lesz. A tragikomédia nem az, hogy vacak kompromisszumokat kell a választónak kötnie önmagával, hanem, hogy nincs az egésznek valós, az ország, a társadalom jobbítását érintő tétje. Maradjanak a maffiózók vagy jöjjenek a balfaszok? Lehet választani.

egy nagyi 2021.09.25. 23:45:42

Nagyon óckodtam a szavazástól, de mégis beadtam a derekam a Momentumra és Szél Bernadettre való szavazással.

De ha nem untatlak benneteket akkor egy pár dolgot elmondok, hogy hogyan látom.
Az agyalágyult O.V. széltében hosszában való populista pénzosztásának keserű vége lesz. Akárkik kerülnek a hatalom élére folyton folyvást újabb hitelfelvételre
kényszerülnek, ha csak nem jön a megszorítások évszázada.
A mostani látszólag alacsony kamatozású lakáshiteleket, a folyamatosan kitolt hitelmoratórium, ha elmúlik, még nagyobb teher lesz a lakosság vállán.
A média csámcsogott azon,hogy Karácsony Gergő és Csányi Sándor Hernádival együtt szerepel egy közös fotón. Mindenféle találgatások mentek. Úgy gondolom, hogy az OTP tulajdonosának jól felfogott érdeke, hogy az ellenzék szándékaival tisztába legyen. Mert egy rossz lépés azt is eredményezheti, hogy a középosztály és a kisember, mert ilyen is van, egyszerűen kimenekíti a pénzét külföldi bankokba. Ha ez egyszerre történik beáll a krach. A politika érdekes dolog, és lehet itt bármiféle újmarxizmusról stb. ábrándozni, meg ilyen meg olyan nemzeti szuverenításról beszélni,amíg a gazdaság nem tud felmutatni olyan beruházásokat, amelyek nem improduktívak, hanem erősen export képesek, addig a béka segge alatt maradunk. Nem vagyok kapitalizmus ellenes, csak az elosztás humánusabb módját szeretném, ha megvalósulna.

egy nagyi 2021.09.27. 00:34:19

@beszélő név: neked igazad van, még a tavaszi választáskor nem tudom, hogy elmegyek-e szavazni. A mi körzetünkben Szél Bernadett indul a Momentum támogatásával, jó lenne, hogy ahol momentumos indulók vannak sikerrel járnának, hogy bejussanak a parlamentbe. Időszerű a vérfrissítés. Egyébként már minden politikust, minden nézetével utálok. Mert mindegyik konfúz, vagy olyan buta, hogy csak a mantrát mondja. Sajnos van egy kis szuicid hajlamom, amikor a világ dolgait magamra veszem, pedig tudom, hogy ez ostobaság, aztán fölpörgetem magam, mert a család nem tudná feldolgozni, ha nem lennék.
süti beállítások módosítása