Két perccel ezelőtt elmenekültem egy élő youtube-adástól, mert beleolvastam az oldalt futó kommentekbe. (Jó. Olyan nagyon nyilván maga az interjú se érdekelt.) Ez adta meg a lökést ahhoz, hogy a nyilvánosság elé tárjam baloldaliként - a baloldali egyenlőségeszmény híveként - nehezen vállalható gondolataimat.
Nem hallgatom a "drága Bolgár úr" műsorát, már akkor se hallgattam, amikor a történelem előtti időkben a Kossuth Rádióban hangzott el. Egykori kollégámat kiváló (bár néha túltengő) újságírónak és okos embernek tartom. Viszont mérhetetlenül idegesítenek a betelefonálók. (Persze igazságtalan egy kalap alá venni őket.) A műsortípus azt sugallja (nem hiszem, hogy szerkesztői őszintén ezt is feltételezik), hogy minden vélemény egyenlő értékű. Vagyis egy húgyagyúnak éppoly értékes a véleménye az atomenergiáról, az iskolaügyről, az EU-ról vagy a covidjárványról, mint az adott kérdés többdiplomás szakértőinek. Hát nem. Lehet mondani, hogy majd az okos hallgató szelektál, megítéli a véleményeket - de nem csak okos hallgatók vannak. Az ún. "közösségi média" tovább rontott a helyzeten: a Facebook platformmá és egyben hivatkozási alappá vált a legvadabb rémhírek, tévtanok, összeesküvéselméletek számára. (Plusz trollok vagy egyszerű, hétköznapi exhibicionisták szövegei.)
Mindez, amit fentebb írtam, persze tovább vezet, egészen a 20. század nagy, demokratikus vívmányáig, az általános választójogig. Ha nem tartom azonos értékűnek a véleményeket, akkor nem ismerhetem el, hogy egyenlő értéke van a szavazásban megnyilvánuló politikai véleménynyilvánításnak.
Az első világháború előtt a felnőtt magyar lakosság kb. 6 százalékának volt választójoga. Nem szavazhattak a nők, és a férfiak közül is csak azok, akiknek meghatározott, az egzisztenciális önállóságot biztosító tulajdona (földbirtoka, háza, vállalkozása) volt. A vagyont kiválthatta az - akkoriban meglehetősen ritka - egyetemi diploma. (A nők választójogtól való távoltartásának oka is az volt, hogy "szabály szerint" nem voltak egzisztenciálisan önállóak, a férjüktől függtek, és ezen a helyzeten majd csak a világháború változtat, amikor a frontra vonuló férfiak helyett tömegesen állnak munkába a nők - ez indítja be Európa-szerte a szüfrazsett nozgalmakat.) Antidemokratikus választási rendszer volt (amit persze csak súlyosbított a nyílt szavazás). De megvolt a logikája, ami nemcsak konzervatív, arisztokratikus volt, hanem meritokratikus is.
Nyilván nem azt gondolom, hogy ezt a rendszert, a tulajdon meghatározó voltát kellene visszaállítani. Igazából nem tudom, mi a megoldás, de a társadalmi egyenlőségről vallott, rendíthetetlenül baloldali felfogásom mellett is indokolatlannak tartom az általános, egyenlő választójogot. Talán az iskolázottság lehetne egyfajta mércéje a választójognak, de persze a funkcionális analfabéták országában ez se garancia semmire. Egy másik, kevésbé formális, de éppen ezért bizonytalanabb kritérium a társadalmi tevékenység lehetne: a munkahelyi vagy lakókörzeti ügyekben, politikai, egyházi vagy civil szervezetekben való részvétel - vagyis legyen valami alapja annak, hogy az állampolgár a szavazatával véleményt mondjon (mondhasson) az államügyekről.
Nem mondok mást, mint hogy legyen értéke annak, ha valaki megszólal a nyilvánosság, a köz előtt, meg annak, hogy dönthet a köz ügyeiről.
Utolsó kommentek