"A cipzár feltalálóját idősebb, kissé derűs, kissé mogorva embernek képzelem: ha a felesége elutazott, derűs, de minden más helyzetben mogorva. Fehér haja ritkás, pedig még nem túl öreg, egyik lába kissé béna, ezt alig észrevehetően húzza, szemüvege vastag, keménygallérja alacsony, olyan, amilyent még nagyapja viselt. Német-amerikai, és a keresztneve Sam.

Egyik éjszaka ez a Sam nem tud aludni. Keserves éjszaka ez, emrt a felesége, az idősecske, kissé hájas görl ott fekszik mellett, és ez nem éppen örvendetes látvány. Sam nem is örül ennek - konokul hátat fordít élete párjának, és gondolkodik. Vajon min?

Egyáltalán nem a cipzár feltalálásán. Sam sem nem mérnök, sem nem technikus, hanem könyvelő egy virágmagelosztó vállalatnál. De szabad óráiban, a hájas görl nagy bosszúságára, szívesen elpepecselget mindenen, ami csak a keze ügyébe kerül: órákon, rádión, autón, redőnyökön és a fürdőszoba szent és sérthetetlen berendezési tárgyain. Jelenleg a felesége kézitáskája van soron. Valami nem tetszik neki ezen a táskán..." (Kurt Tucholsky: Hogy fest a cipzár feltalálója?)

Az úgy volt, hogy ültem az ablak előtt, a hintaszékben, és baromira untam az Élet és Irodalom Kínáról (és Orbán legutóbb Kínáról kifejtett nézeteiről) szóló cikket. (Este azért majd persze el fogom olvasni.) Valami más olvasnivalóra vágytam. A szoba túlsó végében, a fotel és az állólámpa mellett ott van Deák István, a nemrég elhunyt magyar-amerikai történész könyve, amit amúgy mostanában olvasok; érdekes, de olyan nagyon nem érdekel - most se arra vágytam. Aha! Karnyújtásra - vagyis fel se kell állnom a hintaszékből - ott van Thomas Mann Doktor Faustusa, és épp a napokban gondoltam rá, hogy újra kellene olvasni. A következő, amire a szemem ráesett, Flavius Josephus A zsidók története című opusa (mellette egy Suetonius meg két kötetnyi Tacitus, ezeket soha nem olvastam, még akkor gyűjtöttem be őket, amikor történelem szakos egyetemistaként, majd diplomásként azt hittem, hogy ezeket is el kell olvasni, de legalábbis ott kell, hogy legyenek a könyvespolcomon - noha az ókor nem igazán érdekelt.)

S míg Th. Mann és Flavius között vacilláltam (igen, sznob vagyok), hirtelen észrevettem Kurt Tucholsky karcsú karcolatgyűjteményét, A majomketrecet. Vagy negyven éve olvashattam bele (1980-ban jelent meg), és kellemes  emlékként rémlett. Nem csalódtam. A rövid írások a magyar irodalomból Karinthyt és Nagy Lajost (Képtelen természetrajz) idézik. 

Kurt Tucholsky (1890-1935) - noha magyarul csak humoros írásai olvashatók - író, költő, színikritikus és publicista volt. Kemény, antifasiszta, a demokratikus köztársaságot védő cikkei baloldali lapokban jelentek meg. A nácik elől Svédországba menekült, ahol azután öngyilkos lett.

A majomketrecben olvasható írásait Palasovszky Ödön (1899-1980) fordította. Az ő nevét is kevesen ismerik ma már, pedig költőként, színházszervezőként és -rendezőként fontos alakja volt a két világháború közti magyar avantgárd irodalomnak és színházi életnek.