Ez Siegfried Lenz 1978-ban megjelent regényének a címe - de nem erről akarok írni, csak eszembe jutott egy másik, hasonló gyűjteményről, amit ma láttam, és felkavart.

A Németországtól a második világháború után elcsatolt Kelet-Poroszországból, Mazúriából származó Lenz regénye az elvesztett otthonról szól, meg arról - az ellen -, ahogy ezt a veszteséget, az akkoriban még sokak számára élő, sajgó sebet életveszélyes és amúgy irreális politikai törekvésekkel próbálják orvosolni.

Temetésen voltam egy egykori "sváb" faluban. A rokonok, ismerősök utána a község közösségi házában ültek le beszélgetni, falatozni. Egy idő után kicsit unatkoztam, és elkezdtem körülnézni. A mennyezet alatt két falon polc futott végig főleg egykor használt háztartási eszközökkel, sajtártól a tökgyalun át szódásüvegig, meg egy régi rádiókészülék. Amikor fölálltam, a székem mögött, a falon kétnyelvű tablókat fedeztem fel. Az egyik a helység 19.  századi térképének precíz másolata volt, magyarázatokkal. A másik címe "A kitelepítettek - betelepítettek" volt. Utcák szerint sorolta fel azokat, akiket 1946-ban Németországba telepítettek ki, de azokat a német nemzetiségűeket is, akik maradtak. Rákérdeztem: a sógornőm rokonsága nagy részének is távoznia kellett; a nagyapja - másokhoz hasonlóan - azért maradhatott, mert a bányász volt, szükség volt rá, s az utolsó pillanatban az illetékesek úgy döntöttek, hogy csak a parasztoknak kell távozniuk.

Rövid történelmi magyarázat: az 1945. júliusi potsdami konferencián a győztes nagyhatalmak kimondták a német nép kollektív bűnösségét, és elrendelték a német nemzetiségűek kitelepítését Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországról. (Igen, etnikai tisztogatás...) Túl a magyar kormányt is kötelező döntésen, az akkori koalíciós pártok közül elsősorban a Nemzeti Parasztpárt és a Kommunista Párt szorgalmazta elsősorban a németek kitelepítését. Az alapelv az volt, hogy aki az 1941-es népszámláláson német nemzetiségűnek vallotta magát, annak távoznia kellett - függetlenül attól, hogy a háború alatt a hitlerista Volksbund tagja vagy közismert antináci volt. Végül is a kb. négyszázezres magyarországi németség felét telepítették ki, mert 1947-ben leállították a folyamatot.

Epizód (mert anélkül nincs igazi elbeszélés): a beszélgetésbe bekapcsolódó egyik rokon nevetve meséli, hogy a 60-as évek elején egy falubeli - tréfásan? komolyan? - megjegyezte: kéne egy újabb kitelepítés, mert már kinézett magának egy "sváb" házat.

A szembelévő falon egy egészen más tablót fedeztem fel; a címe valami olyasmi volt, hogy "30 év kulturális sikerei". A Magyarország-térképre felkasírozott fényképek a község iskolai kórusainak, néptáncosainak fellépéseit örökítették meg. Az amúgy sablonos összeállítás igazi érdekessége a 30 év kezdő dátuma volt: 1955. április 4.

Amit kommentárként meg akarok jegyezni, az a dolog - a saját múltra való emlékezés - természetessége.