Ha tehetitek, nézzétek meg Csehalmi György Székfoglalás című estjét az Örkény Színházban! Felkavaró élmény. Betegsége miatti hosszú szünet után most először látható színpadon. Az est kiinduló pontja - noha csak a második részben hangzik el - a Magyar Művészeti Akadémián négy éve mondott, nagy visszhangot kiváltó székfoglaló beszéde, színházról, kultúrpolitikáról, színészekről, akiket szeretett és akiket nem. Az est nagyobb részét azonban naplóit is idéző emlékezés - részben intézetben töltött - gyerekkoráról, szüleiről, rokonairól, barátairól, színésszé válásáról és néhai kollégáiról; utóbbiak felsorolása - a Latinovitsra való emlékezésen túl - így kezdődött: szerettem egy kommunistát, Gobbi Hildát...
Cserhalmi történetei lebilincselőek, tartalmuk és persze "cserhalmis" előadásuk révén is. És mert a színészt látva, hallgatva az ember egyszerre kénytelen gondolni az ember sebezhetőségére, az elmúlásra és - ami a legfontosabb - az élni akarásra, az életerőre. Az eladás közben bicegve, nehézkesen járó, időnként botra támaszkodó Cserhalmi testét láthatóan megtörte a betegség, néha - természetes öniróniával - súgóra szorult, de a mosolya, a hangja, a hanghordozása - ha néha némileg gyengébben is - a régi.
Februárban lesz 78 éves, és muszáj volt arra is gondolnom, hogy másfél évvel fiatalabb nálam...
Egyébként 1974-ben Vesazprémben láttam először színpadon, Sarkadi Imre Kőmíves Kelemen című drámájának főszerepében, az akkor pályakezdő Valló Péter rendezésében. Mostani estjét az Örkényben Novák Eszter rendezte, és az előadásban nagyon fontos szerepet játszik a zene is, az énekes-hegedűs Roszik Hella.
Utolsó kommentek