Saját gondolatok és idő híján megint idegen tollak:

Integráció voksokban - Egy választás két falu

Alsószentmárton az ország legdélebbi csücskében fekszik a horvát határtól 3 km-re, Sajókaza az ország észak-keleti részén a szlovák határtól 20 km-re. A két település lakói egymást – a mai tömegközlekedési eszközökkel – 19 órányi utazással látogathatnák meg.

Alsószentmárton 1200 fős, Sajókaza 3500 fős település. Alsószentmártonban a lakosság 99%-a cigány származású, Sajókazán ugyanez a szám 33%, így a cigány származású lakosság száma mindkét településen kb. ugyanannyi, kb. 1200 fő. Első ránézésre talán úgy tűnhet, hogy míg Sajókazán szóba jöhet az integráció és befogadás, mivel 66%-ban nem-cigány és 33%-ban cigány településről van szó, addig Alsószentmártonban – teljesen cigány településről lévén szó – integrációról és befogadásról nem beszélhetünk. Látszólag...

A szociológiai mélységű cikk a dalit.hu-n.

Köszönet KB-irnoknak, hogy felhívta rá a figyelmemet.

ruszofileknek, a hadtörténet, a harci és társasjátékok, papír- és ólomkatonák kedvelőinek, az orosz avantgárd grafika valamint Bulat Okudzsava rajongóinak: papírkatonák a Wang folyóban

Euripidész Oresztészét láttam tegnap a Nemzeti Színházban, új, a klasszikus méltóságot a mai köznyelvvel, sőt szlenggel ötvöző fordításban (Karsai György és Térey János), Alföldi Róbert rendezésében. A másfél éve bemutatott darabnak ez volt a búcsúelőadása, ne rohanjatok hát jegyért, ha véletlenül kedvet csinálnék hozzá. (Esetleg nézzétek meg a Nemzeti más, érdekesnél érdekesebb előadásait, mielőtt bekövetkezik az előre látható igazgató- és stílusváltás.) Szóval Oresztész és Élektra, az átokkal sújtott Atreidák utolsó sarjai, Agamemnón anyagyilkos gyermekei. Ezúttal egy városszéli szeméttelepen várják, hogy döntsenek sorsukról, halálukról az argosziak. Érdekes felfogás, a nézőtér tele fiatalokkal, talán a színészek (a két főszereplő Péterfy Bori és Rába Roland) miatt is, tetszik nekik. Számomra csak érdekes, néha élvezem a gegeket, a színészi játékot, de alapvetően hidegen hagy, semmi közöm hozzá. Nem elégít ki a gyors magyarázat, hogy Alföldi így akart közel hozni a mai nézőkhöz egy unalmasan kötelező klasszikust. Sokára esik le a tantusz: nem a mai nézőhöz, a mához akarta közel hozni. Hogy vegyük észre, egy városszéli nyomortelepen ugyanúgy emberek élnek, mint a királyi palotában, s a lerongyolódott, megzakkant emberek tragédiája ugyanolyan megrendítő, mint a hírességeké. A darab vége álságos hepiend - csak az elején a szemünk előtt megkopasztott tyúkból készült húsleves, amelyet perceken belül nyilván hajléktalanoknak fognak szétosztani, valóságos.

Szerencsém volt, nem kellett megkóstolni.

*

Mika Waltari Turms, a halhatatlan c. regényét olvasgatom már jóideje; lassan haladok vele, mert közben mást is olvasok - politikát, történelmet, filozófiát -, ami jobban érdekel, s itt vár rám újraolvasásra Ivo Andric gyönyörű regénye, a Híd a Drinán. Ha nem ajándékba kapom, eszembe nem jutna kézbe venni, már nem igazán érdekelnek az ókori helyszíneken játszódó regények, tizenéves koromban Hegedűs Gézától olvastam ilyeneket. Szóval nem érdekel - és mégis, amikor olvasom, lebilincsel. Fantasztikus alakok, fantasztikus mondatok vannak benne. Néhány a legutóbb olvasott oldalról:

"Az igazság és a hazugság teljesen egyre megy, mikor az ember nem tudja, mi az igazság és mi a hazugság." Naná, hogy eszembe jutott Esterházy, aki még maga se tudta, mennyire igaza van, amikor leírta a Harmonia Caelestis első mondatát: "Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot". (Aztán megösmerte.)

"Üdvözlés nélkül érkezni, búcsúszó nélkül távozni, idegennek maradni mindegyik családi tűzhely mellett, ez nem bölcsesség, sőt még csak nem is életművészet. Ez csupán a gondolkodó ember elkerülhetetlen osztályrésze ebben az idegen világban."

"(A)z emberi észben nem lehet megbízni, hanem a gondolkodás módjai ugyanúgy félrevezetik az embert, mint az érzékszervei. Talán csak képzelgés és megszokás azt gondolni, hogy minden egymás után történik az idő által megszabott rendben. Talán minden egyszerre történik, bár ezt nem fogjuk fel."

*

(És arról még egy szót se szóltam, hogy a héten Grigorij Szokolov is zongorázott...)

Kedden – vagyis két nappal a Fidesz nagy választási győzelme után! – a Legfelsőbb Bíróság (LB) megváltoztatta az Országos Választási Bizottság (OVB) múlt csütörtöki határozatát, amelyben a testület megállapította, hogy a Fidesz megsértette a választási eljárásról szóló törvényt az "egyik videómegosztó portálra" feltett, Kubatov Gábor pártigazgató mondatait tartalmazó hangfelvétellel.

Az LB álláspontja szerint "a jogi felelősség megállapítása csakis és kizárólag aggálytalan és kétséget kizáró bizonyítékokon alapulhat", ennek megállapítására azonban a vonatkozó eljárási szabályok szerinti háromnapos határidő nem elég.

"Az eljáró tanács szerint ahogy a Legfelsőbb Bíróság, úgy az OVB sem volt abban a helyzetben, hogy döntése során a felvételen elhangzottak megvalósulását is minden kétséget kizáróan bizonyítottnak tekintse, ennek hiányában viszont el kellett volna utasítania a kifogásokat" - közölte az LB szóvivője.

Ha jól értem, azt mondják, hogy három nap alatt nem lehet „aggálytalanul” megállapítani, hogy valódi-e az a felvétel, aminek valódiságát a Fidesz soha nem tagadta, ezért kurvára nem érdekel minket, hogy igaz-e, amit a Fidesz pártigazgatója az igazhitűeket, illetve a „komcsikat” nyilvántartó listákról mondott; nem érdekel minket, hogy törvénybe ütköző-e a dolog; hogy tényleg felhasználták-e a listákat.

Eddig se becsültem semmire a „független magyar bíróságot”, az igazság- helyett jogszolgáltatást.

Éljen Joszip Tot és Kaya Ibrahim! Emlékszik még valaki a fővárosi főügyésznek kihallgatási jegyzőkönyvet diktáló Kulcsár Attilára?

„Az ország kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla” – mondta tegnap éjjel Vona Gábor, és lehet, hogy igaza van. Eddig nem volt jellemző rám, hogy fasisztákkal értsek egyet, de Vonának még egy mondata megragadott, ahogy jóval éjfél után, Galkó József Attila performanszáról hazaautózva a rádiót hallgattuk. Azt mondta, amit néhány órával korábban – egy választási házibulin, a szájzárra kényszerített tévéállomásokat bámulva – én is: az MSZP-kormány úgy távozik, olyan botrányos működésképtelenséget bizonyítva, mint ami egész tevékenységét jellemezte. Fél 10-kor fel is adtam, és – híven e blogon az elmúlt napokban kifejtett választási programomhoz – visszatértem a Gát utcába. „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet…”

Ott, József Attilát hallgatva, délben és éjszaka összesen vagy öt órát… Galkóval dedikáltattam is a magammal vitt kötetet: – Én írjak bele a József Attilába?! – Őt már nem kérhetem. – És írta (klikk a képre):

… Szóval, József Attilát/Galkót hallgatva persze nem jutott eszembe, hogy jobbikos lennék, csak az, ami a szavazástól való távolmaradásomat is motiválta, hogy tudniillik: Ezt nem! Ebből elég! … De hiszen alapvetően ezért szavaztak oly sokan a Jobbikra, ezért szavaztak még többen, amúgy normális, szimpatikus, gondolkodó emberek (és nem csak a zemberek!) Orbán vezérre. Nem, nem a Fideszre: Orbánra, a remélt rendteremtőre. Ja, hogy „Óh, én nem így képzeltem el a rendet”? Mindegy. Kost was kost. Most éppen ennyit kóstál: 10-15 év keresztény-nemzeti, autoriter jellegű Bethlen-remake-et. És a továbbiakat illetően a reményt abban, hogy Marxnak igaza van: bár a történelem ismétli magát, de az először tragédiaként lejátszódó események másodszor már bohózatként kerülnek színre.

Persze nem vagyok jobbikos, és nem csak azért, mert hiányzik belőlem a gyűlölet és a fanatizmus. Azért se, mert (már?) nem hiszek a leegyszerűsítő világmagyarázatokban. Éppen ezért meggyőződéses baloldaliként, „komcsiként” se vagyok hajlandó kétségbe esni a Fidesz győzelmétől, Orbán eljövetelétől.

És pláne nem a „baloldal”, az MSZP bukásától. Legfeljebb azt tartom bajnak, hogy nem bukott nagyobbat: a majdnem 20 százalék, a Jobbik megelőzése, a „legerősebb ellenzéki párt” gyorsan felvett póza alibi lehet ahhoz, hogy egyelőre ne történjék ott semmi. Egyelőre. Mert azért az, hogy (Csongrád kivételével) az egész Alföldön és Észak-Magyarországon a Jobbik megverte az MSZP-t, hogy olyan egymástól nagyon különböző, de egyaránt emblematikus szocialista politikusok, mint Szekeres Imre vagy Szili Katalin saját választókerületükben katasztrofális vereséget szenvedtek, aligha maradhat következmény nélkül. De az is biztos, hogy nem a Mesterházy Attilához hasonló ifjú karrieristák hozzák majd a baloldal újjászületését.

Újra el lehet, el kell gondolkodni azon is, hogy talán tényleg nincs értelme (jelenleg? már? még? nálunk?) a bal- és jobboldal emlegetésének, ennek a politikai-gondolati sémának. Megjegyzem, ez már a rendszerváltás környékén is felmerült (bennem is). Mindenesetre az utóbbi évek kormányzati tevékenységét és politikai propagandáját tekintve a hagyományos (tőke-munka, gazdag-szegény stb.) értékrend alapján a Fidesz lényegesen balra áll(t) az MSZP-től. Az „ökoszociális” (mi a franc ez?) LMP megjelenése és sikere pedig eleve új dimenziót jelent a magyar politikában.

Egyébként csak akkor lett volna lelkiismeret-furdalásom a szavazástól való távolmaradásom miatt, ha egy szavazat hiánya miatt az LMP nem jutott volna be a parlamentbe. De ennek inkább esztétikai, mint politikai okai vannak.

Szóval, azt gondolom, április 25. után is lesz élet Magyarországon.

Lesznek emberek, könyvek, zenék…

Előzmény: Nemválasztási kampány

József Attila: Reménytelenül

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

1933. március

József Attila születésnapja, a költészet napja van. Ebből az alkalomból Galkó Balázs délelőtt 10-től kb. éjfélig felolvassa József Attila összes versét a IX. ker., Gát utca 3-ban.

József Attila: Hazám

1

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellõzködõ, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amibõl eszméletem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

2

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemõhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendõ, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!

S a hozzáértõ, dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.

Az erõszak bűvöletében
mint bánja sok törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!

3

A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.

S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.

Cicáznak a szép csendõrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.

4

Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezõen és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.

Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.

5

A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövõlány cukros ételekrõl
álmodik, nem tud kartelekrõl.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.

6

Retteg a szegénytõl a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.

Ezer esztendõ távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségbõl a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.

7

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!

Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költõ vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!

Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,

hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!

1937. május

(Csak megjegyzem, hogy a http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet oldalon - ezt adja ki elsőnek a Google - hibásan van fönn a vers.)

... és itt a költészet napja!

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

*

Vasárnap délelőtt 10 órától kb. éjfélig Galkó Balázs felolvassa József Attila összes versét a IX. ker., Gát u. 3. sz. ház fedett, fűtött udvarán.

... és a költészet napja

József Attila: Kertész leszek

Kertész leszek, fát nevelek,
kelõ nappal én is kelek,
nem törõdök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

1925. április

A költészet napja, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából Galkó Balázs felolvassa József Attila összes versét.

Színhely: a József Attila-emlékhely (Budapest, IX. kerület, Gát utca 3.) fedett, fűtött udvara - a zenei aláfestésről Márta István zeneszerző gondoskodik.

Békésen, jó hangulatban sétáltunk egyet. Várakozásomon felül sokan voltunk; örültem, hogy sok fiatal is. Semmi atrocitás, és a néhány megjelent szocialista és liberális politikus is csöndben volt, elvegyült. Normális emberek egy normális városban. Ez volt.

*

Kövekkel dobták be az ablakait egy rabbinak, mert vendégeivel saját lakásában a pészachot ünnepelte. A kiérkező rendőrök arra kérték a távozókat, hogy vegyék le a fejükről kipájukat, mert veszélyes Budapesten így az utcán mutatkozni.

A Szabad Emberek Magyarországért párt (nem indul a választáson) felhívást tett közzé - és a "Méltóságot Mindenkinek Mozgalom" hírlevelével kaptam meg. Eszerint:

"Nem vagyunk hajlandóak ezt elfogadni. Nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy embereknek saját hazájukban bujkálniuk kelljen. Nem fogadjuk el, hogy ne vállalhassák önmagukat, ne ülhessék meg békésen vallási ünnepeiket. És nem fogadjuk el azt sem, hogy a rendőrség rongálás miatt indított eljárást, miközben nyilvánvaló, hogy gyűlölet-bűncselekmény, közösség elleni erőszak történt.
Ezért április 6-án 20:30-kor békés sétát szervez a Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) az egykori gettó területén. Arra kérünk minden résztvevőt, hogy a férfiak kipában (vagy lehetőleg sötét kalapban, de mindenképpen fedett fejjel), a nők pedig kendőben jelenjenek meg.
Mutassuk meg, nem fogadjuk el, hogy Budapesten 2010-ben nem lehet kipában az utcán mutatkozni. Mutassuk meg vallásos zsidó honfitársainknak, hogy vannak, akikre számíthatnak, hogy többen vagyunk, mint a kődobálók!

Időpont: 2010. április 6. kedd 20:30
Gyülekező: A Dohány utcai zsinagóga előtti téren

Útvonal: Dohány utca - Akácfa utca - Dob utca - Klauzál tér - Kazinczy utca - Wesselényi utca - Dohány utcai templom."

Kíváncsi vagyok, hányan leszünk.