Fel lettem szólítva, hogy írjak már valami újat, elég volt már abból, hogy az a félreérthető Szeretőm a titok... "bejegyzés" díszelegjen a Rásblogon. (Ezúton tudatom: nincs titkos szeretőm.) Így hát most egymás hegyén-hátán néhány apróság - és "apróság" -, amit az elmúlt napok hordtak össze. Ígérem, most is lesz látszólag érthetetlen szépség - akárcsak a Szabó Lőrinc-Bródy-Koncz-dal egy hete.

Napok óta küzdök az ellen, hogy politikai bejegyzést írjak (fogok!), bár az országgyűlés és benne a taktikai keresztény viktoriánusok, s persze mindenekelőtt Főviktor tevékenysége állandó ingert ad. Azzal csillapítom magam, hogy hiszen tudtam, hogy hazudni fognak, hogy hordóra kapaszkodva, pöffeszkedve fognak hazudni, hogy undorítóan fognak hazudni, bemocskolva szép dolgokat, fogalmakat, értékeket is. "Nemzeti összetartozás", "forradalom", "a választók egységes akarata", "alkotmányozás", "rend", haza, család, isten, Isten... bla-bla-bla. És a legújabb, amit tegnap volt képes mondani Orbán: a láthatatlan paktumok, láthatatlan kezek és láthatatlan pénzek ideje lejárt. A magyarok látható döntést hoztak, ezért jogosan várnak el jól látható politikát, látható szerződéseket, látható pénzeket, látható törvényeket és látható, számon kérhető felelősséget. Na persze.

*

És a nagy igyekezetben még ostobák is. Most éppen azt készülnek törvénybe foglalni, hogy Trianon Isten akarata volt. A Trianon-emléknapról, a "Nemzeti Összetartozásról" szóló fideszes javaslat első mondata ugyanis - a Magyar Országgyűlés képviselői legalábbis egy részének történelemszemléleteként - tartalmazza azt a kitételt, hogy "Isten a történelem ura". Hacsak úgy nem... "Nem, nem, soha!" Ne keverjük bele Istent, ne keverjünk bele istent. Nagyon is evilági akaratokról, politikai bűnökről. tényekről volt/van szó. De erről még majd írok pár nap múlva.

*

Bánk bán junior a Nemzeti Színházban. Az egyetlen díszlet a színpad előterét elfoglaló, akváriumszerű medence, amiben ruhástól lubickolnak, amibe dühödten beledobják egymást, ahova elmenekülnek Katona József klasszikus nemzeti drámájának szereplői. Tényleg azok, tényleg Katona darabját játsszák, a nemzeti és személyes tragédia összefonódását. Csupa fiatal, nagyon jó színész, pörgő rendezés (Alföldi Róbert), a nézőtéren is zömmel tizen- és huszonévesek, élvezik az előadást. Én pedig szégyenkezve rájövök, hogy nemcsak hogy nem olvastam el annak idején a drámát, de soha nem is láttam. Csak Erkel operáját valamikor régen.

Az első sorban ülők törülközőt kapnak.

*

Euró- és Európa-hisztéria, a görög válság (ami nem csak görög) nyomán sok szakértő és "szakértő" már az Európai Unió végét vizionálja. Mások - előremenekülve - Európai Egyesült Államokat követelnek. Erről is akarok majd írni, az európai egység történetéről; most csak arra emlékeztetnék, hogy az Európai Unió azzal kezdődött a II. világháború után - az Európai Szén- és Acélközösség létrehozásával -, hogy egy újabb háború elkerülésének alapfeltételeként elválaszthatatlanul összekapcsolják a francia és a német gazdaságot. A cél politikai volt, az eszköz gazdasági. Aztán a két szempont, elsősorban a globalizáció révén egyenrangú lett - az Unió keleti bővítésének már legalább annyira voltak gazdasági motívumai (piacszerzés), mint politikaiak (egyszer s mindenkorra leválasztani az orosz befolyásról a térséget). A most éppen Európai Uniónak nevezett egységes politikai tömb és gazdasági térség tehát szerintem megmarad. Ami érik, az a "többsebességű" Európa. Ki fognak válni azok az országok, amelyek - Németország vezetésével - szorosabbra fűzik majd az együttműködésüket, képesek lesznek egységes gazdaságpolitikára. Ehhez egy kicsit le kell majd minket - koloncot - rázni magukról. Újra világosabb lesz a - kemény gazdasági és politikai tényeken alapuló - hierarchia.

*

Ady Endre: A magunk szerelme

Ereklyékért kutatgatok,
Boldog Isten, boldog Isten,
Ha volna még.
S megcsókolok egy arcképet,
Régi képet,
Gyötört színű bánatosat,
A magamét.

Minden, minden hogy elmarad
S hogy elhagyunk mindent, mindent
Előbb-utóbb.
Hogy kinálnók az ajkunkat,
Jó ajkunkat
S mást, mint magunk, nem érdemel
A búcsu-csók.

Oh, ezerszer is csókolom
Az egyetlent, az egyetlent,
Ki megmaradt,
Aki jó volt minden helyett,
Mások helyett,
A derekat roncsokban is,
Hű magamat.

Áldott világ a zátonyon,
Boldog Isten, boldog Isten,
Ki engeded,
Hogy süttessük rá magunkra,
Vén magunkra,
Ifjitó és istenítő
Szerelmedet.

Angol nyelvű politikai szöveget fordítok, amelyben szó esik az amerikai konzervatívok egyre befolyásosabb tiltakozó mozgalmáról, a Tea Party-ról. A név utalás az amerikai függetlenségi háborút elindító "bostoni teadélutánra", de a TEA a párt - a party szó ugye jelenthet pártot is, partit is - szlogenjének a rövidítése is: Taxed enough already (Adóztunk már eleget!).

A mozgalomra utalva a szövegben ez áll: teabaggers - vagyis teászacskósok. Hm. Ez viszont az amerikai szlengben a felláció egy mozzanatát jelenti. Vagyis a komoly politikus azt mondta, támadhatatlan finomsággal: azok a faszszopó ellenzékiek. Ezt most hogy írjam le? :)

Hívásonként 250 forint - gyorssegély az ítéletidő károsultjainak.

1752

Nemzeti Segélyvonal

Jelenleg csak a Magyar Telekom és az Invitel vonalas készülékeiről, illetve a T-Mobile hálózatából hívható.

Részletek: www.nsv.hu

A három mobilszolgáltató szerda déltől közös segélyvonalat is indított, ez az

1749

számon hívható, illetve az ÁRVÍZ vagy ÁRVIZ szó elküldésével lehet 200 ft-t ajándékozni.

Idegesítően vihogó tinilányhang reklámozza hetek óta a Bartók Rádióban a Budapesti Fesztiválzenekar bérleteit:

"Még hogy túl fiatalok vagyunk, a komolyzenéhez? Ez olyan, mintha azt mondanák, hogy túl fiatalok vagyunk a szexhez! Hi-hi-hi.."

Ez volt az eredeti változat. Körülbelül egy időben azzal, hogy megtartotta alakuló ülését az új, keresztény-nemzeti többségű - valamint "forradalmi"! - Országgyűlés, a rádióreklám összement: kimaradt a második mondat, az elsőre vihog rá a hülye bakfis.

Ja! És Semjén Zsolt leendő miniszterelnök-helyettes, a nem létező Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, azt nyilatkozta, hogy a család erősítése érdekében a bevezetendő családi adózás nem vonatkozik majd a házasság nélkül együttélőkre (és gyerekeikre).

Egy blogon találtam a mellékelt cédulát, Radnóti Miklóstól származik. (Klikk a képre!)

Fura dolog ez. Én is féltem a könyveimet, de szívesen adok kölcsön - még akkor is, ha már sokszor ráfáztam a dologra, évekkel később hiába keresek valamit, s persze már arra se emlékszem, ki vitte el. Egyre igen: majd félévszázada gimis haverom, H., - akkor is félelmetes memóriájú, nagy koponya, azóta neves tudós - elkért egy apámtól rám maradt Juhász Ferenc kötetet, majd közölte, hogy esze ágában nincs visszaadni. J. F.  nem tartozik a kedvenc költőim közé (bár az Apám pl. gyönyörű), de ez elvi kérdés volt. Neki is. Tényleg nem adta vissza.

Mások csak úgy, hanyagságból; rátértem persze arra, hogy felírjam, kinek, mit, mikor - de én is hanyag vagyok.

És mégis, szeretek könyvet kölcsönadni. Jó érzés, hogy valakivel "elolvastatok" valamit, amit én megszerettem, ami nekem valamiért fontos lett. Másrészt a kölcsönkönyv kapcsolatot teremt azzal, akinek adom, mintha magamból adnék...

Kedveltem Toller Lacit, természetességét, vagányságát, őszinteségét. Néhány hónap laza munkakapcsolat fűzött hozzá, meg néhány jó hangulatú beszélgetés. Nem tartottam "nagy" politikusnak, semmiképpen nem volt ideológus - most mégis az ő emlékének ajánlom tavaly júliusban, egy vita keretében lejegyzett gondolataimat. Az akkori szövegen egyetlen szót sem változtattam.

Baloldali értékek, az MSZP identitása

Kiinduló helyzet: a baloldal s benne az MSZP válsága. Nemzetközileg a szociáldemokrata baloldal a 80-as évek neoliberális hulláma, a skandináv-német jóléti társadalom megkérdőjelezése óta képtelen választ adni a kihívásokra. A Giddens–Blair-féle Harmadik út koncepciója, Schröder Neue Mittéje csak alkalmazkodást jelentett az egyre kérlelhetetlenebbül uralkodó tőke világához, nem pedig alternatívát. Az MSZP – amely lényegében egész létezése során idegenkedett az ideológiától (vagyis a távlatokat, célokat, értékeket megfogalmazó világképtől), s paragmatizmusát hangsúlyozta – még a giddensi gondolatokat is csak divatirányzatként vette át, szajkózta, anélkül, hogy ebből a konkrét magyar társadalmi valóságra próbált volna következtetést levonni.

A gazdasági világválság és az MSZP (sokrétű) kormányzati alkalmatlansága együtt vezetett a bukáshoz, egyúttal a gondolkodás kényszeréhez és lehetőségéhez.

Alapkérdések:

Van-e egyáltalán szükség a „baloldalra”, van-e funkciója? (Nemzetközileg és konkrétan Magyarországon, a globális kapitalizmus viszonyai között, amikor Nicolas Sarkozy és Orbán Viktor „lép fel” a szociális igazságosság nevében a nagytőke ellen, vagy legalábbis annak megrendszabályozására);

Milyen baloldalra van szükség? Kit, mit képvisel a baloldal Magyarországon 2009-ben? Nem arról van-e szó csupán, hogy egy MSZP nevű politikusi csoport megpróbál magának életteret, funkciót találni; illetve „otthontalanná” vált, a rendszerváltás után létrejött vadkapitalizmustól idegenkedő, azt elutasító, diffúz társadalmi csoportok kétségbeesetten kapaszkodnak egy fikcióba?

Ha az a válasz, hogy ma Magyarországon igenis, van funkciója, feladata a baloldalnak, akkor ennek meghatározásához világosan meg kell különböztetni – de nem elszakítani egymástól! – három síkot:

* elvek, stratégia, társadalomkép – hosszú táv

* kormányzati teendők, kényszerek – aktuális

* PR

Ez a dolgozat most csak az elsővel foglalkozik, az ideológiával, amely értékeket, társadalmi célokat, s ezeken alapuló, (szándéka szerint) koherens világképet jelent/feltételez.

A baloldal létét csak az indokolja, ha képes önálló választ adni a globális kapitalizmus, illetve a Magyarországon a rendszerváltás után kialakult gazdasági-társadalmi rendszer válságára. A válasz szükségképpen egy új rendszerkoncepció – vagy legalább annak keresése – kell legyen.

A jövendő baloldali politikai stratégiának azon kell alapulnia, hogy

– A gazdaság primátusát fel kell váltania a társadalom primátusának. Vagyis – túl az aktuális válságkezelésen – a gazdaság (pl. annak GDP-ben mért növekedése) nem lehet öncél, nem lehet elsődleges szempont, hanem a társadalom – a szükségképpen rétegzett helyzetű és érdekű társadalom többségének – szükségleteiből kell kiindulni. Egy-egy ország vagy régió konkrét társadalma mellett egyre inkább az emberi civilizáció fenntarthatóságának feltételeiről is szó van.

– A baloldal történelmileg az „alul lévők”, az elnyomottak, az „úri” társadalom aljára, peremére szorítottak képviselője. Ez éppúgy igaz a „forradalmi baloldalra”, mint a reformistára. E képviselet azonban áldozatul eshet (esett) kényszerré váló politikai és gazdasági hatalmi meggondolásoknak, taktikának. Ha túllép választási megfontolásokon, akkor a per definitionem baloldalnak most (is) a konkrét kapitalizmus, a globális tőke által elnyomottakat, kizsákmányoltakat, fenyegetetteket kell képviselnie. Ezt problematikussá teszi, hogy ma nincs egy jól meghatározható osztály, amelynek képviseletéről lenne szó. A technikai fejlődés és a globalizáció ráadásul felszámolta a kizsákmányoltak – munkások, proletárok – koncentrációját is, ami mozgalmuk kifejlődését lehetővé tette.

– Ma Magyarországon „alul lévők” vagy a társadalom peremére szorítottak:

• az ipar és a szolgáltató szektor önálló életstratégiával, érdekérvényesítő képességgel, konvertálható tudással nem rendelkező, hatékony érdekvédelemtől (szakszervezettől) megfosztott alkalmazottai
• a tartósan munkanélküliek (köztük nagy arányban cigányok)
• a bizonytalan élethelyzetű ún. prekárius rétegek (részmunkaidősök, ideiglenes munkaszerződéssel rendelkezők, kölcsönmunkaerőként foglalkoztatottak, alkalmi munkások, feketén foglalkoztatottak, rokkantnyugdíjasok, gyes-en lévők stb.
• a téeszek szétverése után kiszolgáltatottá váló, a piacgazdasági versenyben érvényesülni nem tudó parasztok

Ők képviseletre várnak, egy valóságos baloldalra – vagy akár a szélsőjobboldalra. Megszólításuk, elérésük egyre kevésbé lehetséges pártpolitikai alapon, természetes közösségekre, valódi civil szervezetekre van szükség – olyanokra, amelyeket felszámolt a Rákosi-rendszer, majd diszkreditált a Kádár-korszak felülről létrehozott/irányított Népfront/Nőtanács/SZOT-szisztémája, újjászülető csiráik pedig áldozatul estek az elmúlt másfél évtized (mindkét oldali, gátlástalan) pártmanipulációinak.

– Fenti rétegek képviselete természetesen nem jelenti azt, hogy a baloldali pártnak el kell fordulnia, netán szembe kell fordulnia a társadalom egyéb csoportjaival, a középosztállyal (vállalkozók, értelmiség, stabil jövedelmű, élethelyzetű alkalmazotti réteg stb.). Ellenkezőleg: világossá kell tenni, hogy amikor a szegények, cigányok stb. érdekeit nézi, képviseli, akkor a szolidaritással megteremtett (vagy legalábbis megcélzott) társadalmi béke révén egyúttal az ő, a „gazdagok” érdekeit is szolgálja, s elejét veszi annak is, hogy e rétegek a szélsőjobboldal, a fasizmus bázisává váljanak.

A társadalomközpontú stratégián alapuló politika címszavakban (ezek tartalmilag szorosan kapcsolódnak egymáshoz):

– foglalkoztatás, egy-egy adott körzet népességeltartó képessége és megtartó ereje; ezt kell szolgálnia az állam gazdasági szabályozó tevékenységének (infrastruktúra-fejlesztés, adókedvezmények a helyi ellátást, foglalkoztatást szolgáló kisvállalkozásoknak a szociális ellátó tevékenységtől az élelmiszertermelésig), az iskolafenntartásnak stb.

– vidékpolitika, mezőgazdaság, helyi ipar- és szolgáltatásfejlesztés, cigánypolitika

– oktatás, művelődés, a helyi közösségek igényeiből táplálkozó, e közösségeket erősítő civil szerveződések támogatása

Mindez természetesen nem csak magyar szociáldemokrata politika kell legyen (önmagában nem is lehet), európai koncepcióvá kell válnia.

A nemzetközi baloldal feladata, hogy a tőke Európájából szociális Európát teremtsen, vagyis a globális tőke helyett a társadalmi érdekek kerüljenek középpontba, képviselve, összehangolva a helyi, regionális, nemzeti, illetve társadalmi réteg- és csoportérdekeket.

Természetesen történelmi távlatokban, de a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. Ehhez azonban tudni kell, hogy merre akarunk menni.

Most olvasom az újságban, hogy Deutsch Tamás (ha valaki emlékszik még, egy ciklussal ezelőtt, átmenetileg: Deutsch-Für Tamás) lesz az MTK elnöke. A tisztséget korábban Hunvald György töltötte be.

(Persze, tudtam, hogy most majd a hányinger évtizede következik, csak a rend kedvéért említem ezt a pitiáner történetet.)

Jeltől kaptam vigasztalásul, hát ide teszem Olcsai Kiss István Don Quijote-szobrát. Köszönöm neki.

"A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövőlány cukros ételekrõl
álmodik, nem tud kartelekrõl.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért."

(József Attila)

*

Nálunk a "Munka ünnepe", eredetileg - és a világ nagyobb részén ma is a munkásoké, a nemzetközi munkásszolidaritásé - a Munkások Nemzetközi Napja. Az 1889. július 14-én (a nagy francia forradalom századik évfordulóján) megalakult II. Internacionálé jelölte ki ezt a napot arra, hogy a munkások világszerte követeljék a 8 órás munkanap bevezetését (az akkor általában szokásos 10-11 óra helyett), illetve nyilvánítsák ki egymással való szolidaritásukat. A május 1-ei dátum megemlékezés volt arról, hogy három évvel korábban Chicagóban e napon sztrájk kezdődött, s a rendőrség a tüntetők közé lőtt. Magyarországon is 1890-ben volt az első május 1-ei megemlékezés, 1891. május 1-én Orosházán a tüntető mezőgazdasági munkások közé lőttek a csendőrök.

*

A KSH gyorsjelentése 2010. április 28.

Foglalkoztatottság és munkanélküliség

2010 I. negyedévében a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 719 ezer, a munkanélkülieké 498 ezer fő volt, ami 11,8%-os munkanélküliségi rátát jelentett.

A vizsgált időszakban a 15–64 éves népesség 61,9%-a, ezen belül a 15–61 évesek 64,5%-a jelent meg a munkaerőpiacon. A 2010. január–márciusi időszakban a 15–64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 688 ezer fő volt, 48 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az erre a korcsoportra számított 54,5%-os foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,6 százalékponttal csökkent.

A 15–74 éves munkanélküliek létszáma 498 ezer fő volt, 95 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 11,8%-os értéke 2,1 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit. A férfiak munkanélkülisége 2,6 százalékponttal, a nőké 1,7 százalékponttal nőtt.

A munkanélküliek 16,4%-a a munkaerőpiacon csak a kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 27,7%-os munkanélküliségi ráta 2,5 százalékponttal meghaladta az egy évvel ezelőttit.

*

Magyarországon a rendszerváltást követő öt év alatt (1989-94-ben) másfél millió munkahely, az összesnek kb. egyharmada szűnt meg. A következő másfél évtizedben mindössze két-háromszázezer új munkahely jött létre. Laky László szociológus az Egyenlítő c. folyóirat 2010/4. számában beszámol egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kutatásról; eszerint a 14-17 éves gyerekek egynegyede olyan családban nevelkedik, amelyben nincs a hivatalos munkaerőpiacon alkalmazott családtag, további közel kétötöde (38 %) pedig olyanban, ahol csupán egy fő áll alkalmazásban.

"Hiányzik az a minta, amelyet a hivatalos munkavállalás során az apa vagy az anya napi életszervezésével, szakmai-hivatásbeli felkészültségével, munkahelyi problémáinak és konfliktusainak a kezelésével, a munkatársakkal-vezetőkkel kialakított kapcsolatok kamatoztatásával, munkahelyi-szakmai karrierje építésével megjelenít és hitelesít. Ezzel szemben ott a munkanélküli lét és -életszervezés mintája, amely nem feltétlenül ösztönöz tanulásra és munkavállalásra, főként ha, ha az 'elérhető' szakma vagy a hivatalos munkavállalás nem kínálja az eddigi szegénység meghaladását, a kitörés esélyét."

*

Két Juhász Gyula-vers - ugyanarra a témára; az első 1919-ből (Tanácsköztársaság), a másik 1920-ból.

A munkásotthon homlokára

Ki itt belépsz, templomba lépsz be,
Szentség a munka és erő,
Ez a jövő nagy menedéke,
Embert egekbe emelő.
A munka a rend és a béke,
Az életünknek lelke ő.
Csak az bitang és az hazátlan,
Ki here módra él magában!

Ki itt belépsz, jövőbe lépsz be,
Mely millióknak ád jogot
Vérért, verítékért cserébe,
Hogy legyenek mind boldogok!
Hogy a gyalázott Ember képe
Ragyogjon, mint a nap lobog!
S a munka ne legyen robot csak,
De himnusza a dolgozóknak!

Ki itt belépsz, hozd el magaddal
Piros zászlónak a reményt,
Ki itt kimégysz, vidd diadallal
A mély hitet, vidd szerteszét!
Dolgozni föl mind, lankadatlan,
Amíg az élet fénye ég!
Hirdessük: itt nem boldogul más,
Csak aki alkot, aki munkás!

(1919)

*

Hegedűszó

Sötét a bánya és rideg a gyár,
Dohos a műhely és szűkek az utcák,
Hol a munkának népe hazajár,
Mikor megvívta napi háborúját.

Ez utcák mélyén, ha az este jő
Megzendül néha fáradtan, leverten
Valami régi, rokkant hegedű
És új erőre kap az esti csendben.
És dala száll, száll és már égre zeng
És vele zengenek a néma házak
És a szívek is vele zengenek
És már fölenged a sok méla bánat
És ünnepi öröm gyúl, mint az alkony
Bíbor palástja és vigasz dereng.

Ily hegedű az én versem a balsors
S robot gyászában, szegény emberek!
A remény húrján csendül rajta ének
És ahogy száll, száll, magam is remélek
Valami szebb, jobb, igazabb világot,
Pedig sötét van és úgy sújt az átok.

(1920)

*

„A munkás annál szegényebb lesz, minél több gazdagságot termel, minél inkább növekszik termelése hatalomban és terjedelemben. A munkás annál olcsóbb áruvá lesz, minél több árut hoz létre. A dolgok világának értékesedésével egyenes arányban nő az emberek világának elértéktelenedése. A munka nemcsak árukat termel; önmagát és a munkást is mint árut termeli, mégpedig abban a viszonyban, amelyben egyáltalában árukat termel.

Ez a tény nem fejez ki egyebet, mint ezt: A tárgy, amelyet a munka termel, a munka terméke, mint idegen lényeg, mint a termelőtől független hatalom lép vele szembe. A munka terméke az a munka, amely egy tárgyban rögzítette, dologivá tette magát, a munka tárgyiasulása. A munka megvalósulása a munka tárgyiasulása. A munkának ez a megvalósulása a nemzetgaz­dasági állapotban mint a munkás megvalótlanulása, a tárgyiasulás mint a tárgy elvesztése és a tárgy igájában való szolgaság, az elsajátítás mint elidegenülés, mint külsővé-idegenné válás jelenik meg.

…

Miben áll mármost a munka külsővé-idegenné válása?

Először is abban, hogy a munka a munkás számára külsőleges, azaz nem tartozik lényegéhez, hogy tehát munkájában nem igenli, hanem tagadja, nem jól, hanem boldogtalannak érzi magát, nem fejt ki szabad fizikai és szellemi energiát, hanem fizikumát sanyargatja és szelle­mét tönkreteszi. Ezért a munkás csak a munkán kívül érzi magát magánál levőnek, a munká­ban pedig magán kívül levőnek. Otthon akkor van, amikor nem dolgozik, és amikor dolgozik, akkor nincs otthon. Munkája ennélfogva nem önkéntes, hanem kényszerű, kényszermunka. Ezért nem szükséglet kielégítése, hanem csak eszköz a rajta kívül levő szükségletek kielégí­tésére. A munka idegensége tisztán előtűnik abban, hogy mihelyt nem exisztál fizikai vagy egyéb kényszer, úgy menekülnek előle, mint a dögvész elől. A külsőleges munka, az a munka, amelyben az ember külsővé-idegenné válik, az önfeláldozás, a sanyargatás munkája. Végül a munka külsőlegessége a munkás számára megjelenik abban, hogy nem az ő sajátja, hanem másvalakié, hogy nem az övé, hogy benne ő nem önmagához, hanem másvalakihez tartozik. Mint ahogy a vallásban az emberi fantázia, az emberi agy és az emberi szív ön­tevékenysége az egyéntől függetlenül, azaz mint idegen, isteni vagy ördögi tevékenység hat az egyénre, ugyanúgy a munkás tevékenysége nem az ő öntevékenysége. Másé, magamagá­nak elvesztése.

Az lesz tehát az eredmény, hogy az ember (a munkás) már csak állati funkcióiban - evés, ivás és nemzés, legfeljebb még lakás, ékesség stb. - érzi magát szabadon tevékenynek, emberi funkciói­ban pedig már csak állatnak. Az állati lesz az emberivé és az emberi az állativá.

Enni, inni és nemzeni stb. ugyan szintén valódi emberi funkciók. De abban az elvonatkoz­tatásban, amely ezeket az emberi tevékenység egyéb körétől elválasztja és végső és egyedüli végcélokká teszi, állatiak.”

(Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok, 1844)

*

És a végére egy Presser-dal, mert nekem egy időben a május elsejéhez - a felvonulás és az Oktogonnál (akkor November 7. tér) a (nemrég megszűnt) Vajassütemények boltjában elfogyasztott somlói kocka után - hozzátartozott délután a Tabánban az LGT-koncert.

Szentendre nekem vasárnap. Talán ha külföldi vendéggel jártam ott hétköznap, de lehet, hogy Szentendrétől lett vasárnap az összes alkalom, amikor ott jártam. Sokszor jártam ott - legutóbb múlt vasárnap. Sütött a nap - de Szentendrére valahogy mindig úgy emlékszem, hogy süt a nap (holott tudom, hogy volt, amikor zuhogott az eső).

Vagy 40-45 éve látogatom, a múzeumaiért, az utcácskáiért, a háztetőiért, a szerb ortodox templom kertjéért, amely télen, hótakaróban, amikor embert nem látni arra, legfeljebb varjút, akkor a legszebb. Meg persze vannak emlékeim: helyek - és emberek, akikkel azokat a helyeket láttam.

Lázár fejedelem szobra a templomkertben viszonylag új, nem tudom, kinek a műve, azt se, mikor állították fel, és annak is csak most néztem utána, ki ez a Lázár. Nos: ő volt a szerb csapatok fővezére, amikor 1389-ben a  törökökkel vívott rigómezei (Koszovo polje!) csatában évszázadokra elveszett Szerbia függetlensége. A csata után Lázárt a törökök lefejezték. A holttestet a szerbek megszerezték és Pristinában, majd Ravanicában rejtegették. Az egykori uralkodó (az Ortodox Egyház szentjének) hamvait innen menekítették a Szerémségbe, majd 1690-ben Szentendrére. Az ereklyét (az örzésére emelt fatemplomból) a karlócai béke 1699-ben történt megkötése után szállították vissza a ravanicai kolostorba.

Az elmúlt évtizedben volt szerencsém egy pedagógusképző főiskolán történelmet tanítani. A harmad-negyedéves diákok többségét meglepetésként érte, hogy Szentendrének köze van a szerbséghez, illetve, hogy Magyarországon szerbek is élnek...

Ezen a másik képen a Vujicsics-kút látható a Vujicsics Tihamér téren. Nem tudom, hányan tudják a fiatalabbak közül, ki volt az 1975-ben repülőszerencsétlenségben, 46 évesen meghalt Vujicsics. Zeneszerző, zenetudós - és showman. Egyik emlékezetes népzenei paródiája hallható ezen a felvételen.

A térhez egyébként egy másik zenetudós neve is fűződik, itt áll Denijs Dille egykori lakóháza. A belga származású Bartók-kutató negyven évig élt Szentendrén. 90 évesen tért vissza hazájába, ahol 2005-ben, 101 éves korában halt meg.

*

Valaha nem volt ilyen bazári turistajellege a városnak, a "szuvenírboltok" sokáig idegesítettek, ma inkább röhögök rajtuk, nem engedem elrontani a magam Szentendréjét. Van persze sok szép bolt, galéria, régiségkereskedés. Utóbbiakból egy volt valamikor a 70-es évek közepétől: a Nosztalgia cukrászda mellett. Mindkettő egy vibráló egyéniségű üzletasszony tulajdona volt - már a szó is: "üzletasszony" maga volt az izgalom abban az időben, márpedig Ilona az volt.

Emlékszem arra is, kikkel voltam ott először; egyikük, Zs., most nyáron halt meg. Két héttel a halála előtt a Szentendrei-sziget túloldalán, Gödön találkoztunk utoljára. Gödről átnéztem a szigetre - de ez egy másik történet...

Volt velünk egy srác is, fiatal színész, G., ő vitt el egy - jobban mondva  "a" - szentendrei antikváriumba; azt hiszem, már nincs meg, a Fő térről kellett fölmenni egy meredek utcán. Legalább egy órát töltöttünk a boltban; G. javasolt nekem ott egy könyvet, Böhm Vilmosnak az 1918-19-es forradalmakról szóló memoárját. Így hát Szentendréhez (és egy színészhez) kötődik számomra az a megismerés, hogy a forradalmaknak létezik egy szociáldemokrata története is...

*

S ha már nosztalgiázom: most vasárnap a Görög Kancsóban ebédeltünk (pompásan). Gyakran ettem ott, mert valaha a Görög Kancsó volt a szentendrei belváros egyetlen étterme (legalábbis így emlékszem). Távolabb, a hajóállomásnál volt még a Pannónia, egy hatvanas évekbeli buszpályaudvarra emlékeztető hely. S persze "mindig" volt a Görög utcai fagylaltos.

*

Ez itt Jurij Gagarin egy 1961. augusztus 22-i dedikálású fényképen, egy népművészeti cuccokat árusító szentendrei bolt kirakatában. Ez volt a világ első űrhajósa magyarországi látogatásának - diadalútjának - utolsó napja. Nem tudok róla, hogy járt volna Szentendrén, most, hogy próbáltam utánanézni, Budapest mellett elsősorban a szocialista iparvárosokat, Komlót, Salgótarjánt és az akkor még (néhány hónapig) Sztálinvárosnak hívott Dunaújvárost említik a beszámolók. Ja, és a sárbogárdi tsz-ben is volt.

És a látogatása tényleg diadalmenet volt. A Mártírok útján (ma Margit körút), ahol én is lestem, amint nyitott gépkocsiban integetve lassan végighajt, kétoldalt tömegek üdvözölték. Nagy szám volt akkor egy űrhajós! Tavaszi szünet lehetett, amikor 1961. április 12-én fellőtték, mert emlékszem, iskolás létemre otthon hallottam meg reggel a hírt a rádióban, és amikor bemondták azt is, hogy a Népszabadság különkiadásban számol be a nagy eseményről, lerohantam újságért. Már elkapkodták, mire leértem, de valaki, aki már kiolvasta, odaadta nekem. Megvan még valahol. (Ugyanannak a számnak valamelyik hátsó oldalán a Jeruzsálemben folyó Eichmann-perről volt tudósítás.)

*

Szentendrére persze elsősorban a múzeumok és galériák miatt megy az ember. Most például a Művészet Malomban (is) jártunk, ahol az 1964 óta Szentendrén élő, 70 éves Csíkszentmihályi Róbert életmű-kiállítása látható. Javaslom megnézni. Egyebek közt a humora nyűgözött le.

Séta - történetek 1.   Aknamentesítés

Séta - történetek 2.   Vadaskert

Séta - történetek 3.   Víziváros