Rimánkodik az éghez sok bolond,
hogy bújjanak beléjük hars erények.
De
ők alattomosak és szerények,
suttyomban élnek, harangjuk kolomp.
Én ilyen gyermek nem vagyok. Fogamban
szaporodik az idegen anyag,
mint
a halál is szívemben. Hanyag
társadalmunkra szabatos szavam van.
Mert hordtam téglát kínnal s jól tudom,
a kín teszi, hogy lett belőle
börtön,
melyben időm oly egykedvűen töltöm,
mint fáradt utas pihen
féluton.
De majd fölállok s zúgom nemsokára -
adjátok meg a munka
örömét,
adjatok kedvet, nékem nem elég
a munkabér, a munkaerő ára!
Közeledik az én időm. Ha már
ennyi a kín, világot vált valóra -
én nem
csalódom - minden szervem óra,
mely csillagokhoz igazítva jár.
Majd a kiontott vértócsa fakó lesz
s mosolyra fakaszt mind, ami ma
bánt,
majd játszunk békés állatok gyanánt
és emlékezni s meghalni is jó
lesz.
1935. okt. 24.
Utolsó kommentek