Részletek egy ma megjelent, nagyon érdekes cikkből:

(Figyelem! Az alábbiak nem helyettesítik az egész cikk elolvasását, ezért lehet, hogy jobb, ha rögtön odamész.)

„(A) visegrádi országokban ma is hiánycikk a közmegegyezésen alapuló nemzeti narratíva, s az eltérő történelemszemléletekből, értékrendekből és ködszurkálós jövőképekből képtelenek konszenzuális, egymást kölcsönösen elfogadó társadalomfelfogást kialakítani. Ennek híján korcs dogmáktól, autoriter pöffeszkedéstől, agresszívan kirekesztő nyelvhasználattól, s leginkább a népnemzeti provincionalizmusnak alárendelt jobb- és baloldali ideológiáktól senyved a térség tenni akaró hányada. Ebből adódóan a Baltitól a Földközi-tengerig még azok a milliók sem tudják a progresszív társadalmi gyakorlatba oltani a nemzeti függetlenség méltóságát, akik átélik és hisznek benne.”

„A közép-európaiakat nyolcvankilencig az a kunderai kijelentés is cselekvésre ösztönözte, hogy ők kulturálisan a Nyugat része. Húsz év elmúltával térségük a kolonizációs értékelvnek megfelelően a Nyugat számára elsősorban piacilag és geopolitikailag fontos, kulturálisan passzé, mivelhogy a műveltség eszménye az euro-atlanti világban is szétőrlődött… Jó volt hinni, hogy Kundera a Nyugat nevében beszél, és hogy a műveltség valóban érték.”

„A második világháborút követően Adorno jut elsőként arra a következtetésre, hogy a modern társadalom révén kifejlődött kulturális ipar kirabolta az emberi lelket, és a kirabolt lélek minden háztartásba eljutó alakzatai révén felőrlődött a műveltség eszménye, és helyére a félműveltség eszménye tolult. Egy könnyű csak, a szar, írta le néhány évvel később a század legjelesebb cseh költője, Vladimír Holan. Manapság pedig már nem egyedi az a nézet, hogy a tudásalapú társadalom hívei céltudatosan a művelődés tradicionális értékeivel szemben határozzák meg a tudás ismérveit. Ez a munkavállalói praxisra és átképzési rugalmasságra, a termelékenység fenntartására és a gazdasági versenyképesség garantálására összpontosító neoliberális tudáseszmény tagadja az antik és humanista eszményt, amely az emberi önművelésre és önismeretre, a test és lélek harmóniájára, a tehetség és képesség szimbiózisára, vagyis a személyiségre mint a társadalmi élet öntudatos résztvevőjére koncentrál.”

„Napjaink európai politikáját és gazdaságát uraló elitek már a félműveltség korszakának gyermekei. Ők azok, akik az intellektuális, elemző beszédet a hatalomkritikai szellem fogyasztóidegenségének ürügyével igyekeznek kiszorítani a médiából. Ők azok, akik konszolidálták a politikai pártok illegális finanszírozását, és a korrupciót általánosan elfogadottá tették, nem törődve azzal, hogy ez a szabadjára engedett őspatkány a legkisebb közösségeket, az emberi létezés legkisebb fészkeit is pillanatok alatt megfertőzi.”

„Kialakulásukkor a modern államok akkora hatalmat teremtettek maguknak, hogy a felvilágosodás szelleme kénytelen volt alkotmányokkal zabolázni őket. A művelt Európa sokáig abban a hitben élt, hogy ez… a jogot közös ellenőrzés alá helyezte, ami az idők végéig garantálja majd a társadalmi békét. A huszadik század azonban meghazudtolta a naiv Európát. A diktatórikus és totalitárius rendszerek világossá tették, hogy a jog valójában továbbra is az állam eszköze, és ha az állami önkény korlátozására hivatott intézmények meghunyászkodnak, a jog a szervezett állami erőszak eszközévé züllhet.”

„Kérdés, hogy a műveletlenség korának állampolgára belátja-e, hogy a bírói hatalom csak akkor képes érvényt szerezni a törvény uralmának, ha a hatalommegosztást mint fundamentumot az egész társadalom elfogadja, és szükség esetén a védelmére kel. Másik kérdés, hogy ez a kor képes-e elegendő számú művelt bírót kiképezni, olyan bírót, aki nemcsak hogy alapos jogfilozófiai ismeretekkel rendelkezik, de ezt alkalmazni is tudja, vagyis képes felismerni, hogy az igazság és az igazságosság nem úgy létezik, mint holmi értékesíthető tárgy, ennek ellenére érvényes.”

(A szerző Szigeti László publicista és szlovákiai magyar politikus.)