Lublin_NN-logo.pngLublin, a Brama Grodzka nevű régi városkapu épületében működő NN Színház. Szimpatikus, harmincas fiatalember, Bartosz, mesél és vezet. Otthonosan vezet egy világba, ami már évtizedekkel az előtt megsemmisült, hogy a fiatalember megszületett volna. A Grodzka Kapu egykori másik neve a Zsidó Kapu volt, itt lehetett átjutni Lublin keresztény negyedéből a zsidó negyedbe. 1939-ben Lublin 120 ezres lakosságából 45 ezren zsidók voltak. A németek nem csak őket irtották ki, hanem megsemmisítették az egész zsidó negyedet is; a kapun túl ma hatalmas, üres térség van, parkkal nagy forgalmú úttal, parkolóval. Amikor az avantgárd NN Színház a 90-es évek elején beköltözött a Grodzka Kapuba, tagjai minderről semmit sem tudtak. Aztán megjelent egy hölgy, Amerikából jött, és elmesélte, hogy őt hároméves korában ebben az épületben rejtegették, így élte át a háborút. És az NN Színház fő profilja attól kezdve a lublini zsidó világ feltárása, dokumentálása és megjelenítése lett. A valaha volt, a „nincs” megjelenítése. Annak tudatosítása, hogy vannak szomszédaink, akik hiányukkal vannak itt. Polcokon sorakoznak az egykori zsidó negyed utcáinak, házainak dossziéi, bennük folyamatosan bővülve minden adat az egykori tulajdonosokról, lakókról. És fényképek a zsidó negyedből, majd a zsidó gettóból; több mint kétezer negatívot találtak pár éve egy ház padlásán. Arcok. A dossziék, a workshopok, a performanszok anyaga fenn van az interneten is.

A színház logója egyébként (szinte) ugyanaz, mint az én blogomé.

A valaha volt, a már nincs volt az egyik vezérmotívuma egy ötnapos galíciai – délkelet-lengyelországi – társasutazásnak, amelyet a Wang folyó versei blog (illetve Studiolum nicknevű gazdája, Tamás) szervezett. A zsidóság – ezen belül is a haszidok – központja volt ez a térség Krakkótól Lublinon és Tarnowon át Przemyslig, amelyet sokan ismerhetünk Isaak Bashevis Singer regényeiből, elbeszéléseiből (én A sátán Gorajban címűt vittem magammal az útra). Nem megyek bele a részletekbe, minderről nyilván napokon belül gyönyörű képekkel illusztrált, részletes beszámoló lesz olvasható a Wang folyó versei blogon. Amiről itt és most beszélek (írok), az a nincs, a hiány érzékelése, átélhető jelenné válása. A lublini sokk után jött a belzeci haláltábor, a „keleti Auschwitz” (a Wikipedián 28 nyelven van róla tárgyszó, magyarul nincs) emlékműve. A domboldalt borító, szürkére égett kövek, göröngyök közt egyre mélyülő folyosó vezet; amikor egyedül mentem végig rajta, kongtak a lépteim. Az üresség, az egyedüllét. (Amikor visszafelé jöttem, már többen is voltak az úton, nem hallatszott semmi.) Egy-egy kövön az emlékező gyász kavicsai, a göröngyök közt itt-ott az első növények – az élet.

És aztán – a káprázatos lańcuti zsinagóga után – a leskói zsidó temető: valami hihetetlen szépség, megnyugvás – és furcsa mód, biztonságérzet; a táj, a múlt, az emlékezés harmóniája. Középpontban velem, aki átélem.

Galícia nem csak a zsidó múlt temetője. A gyakran a ruszinokhoz sorolt lemkókat a második világháború utáni etnikai tisztogatás keretében Galíciából erőszakkal Sziléziába költöztették át, az onnan kitelepített németek helyébe. Królik Wołoski az 1947-es Visztula-akcióban elpusztított lemkó kísértetfalvak egyike: az erdő közepén egy templom egyedül épen maradt falai emlékeztetnek a múltra.

Útban hazafelé megálltunk Bártfán, hogy megnézzünk két zsinagógát. A vaskereskedésből restaurálásra visszaadott zsinagóga-mikve-jesiva épületegyüttesbe nem jutunk be, a gondnok nem található. Aztán a főtér közelében lévő kis zsinagógánál hirtelen felbukkan: egy lengyelországi származású, Amerikából érkezett idős úr talált rá. Mint kiderült, amikor mi kerestük, éppen istentiszteleten volt. Evangélikus istentiszteleten, mert hogy ő keresztény (ahogy a 30-as, 40-es években szokás volt mondani: őskeresztény). Bártfáról az utolsó zsidó 2006-ban Amerikába távozott. Ő viszont szívügyének tartja, hogy megőrizze a zsidók emlékét; fantasztikus – és meghatóan lelkes – bő egyórás idegenvezetés, előadás a zsinagógában…

***

A megsemmisített zsidó világ tanúi – zsinagógák, temetők – mellett a Krakkó, Lublin és Sandomierz fémjelezte történelmi Kis-Lengyelország csudaszépen megmaradt/helyreállított reneszánsz emlékei adták e történelmi-művelődéstörténeti túra másik témáját. Ráadásként pedig a magyar vonatkozású emlékek, köztük Bem apó „ég és föld közt lebegő” tarnowi síremléke; minthogy Törökországban muszlim hitre tért, 1929-ben szülővárosába hozott hamvait nem lehetett megszentelt földbe temetni.

 

Szerző: rás  2014.08.21. 21:52 5 komment

Címkék: történelem zsidók Galícia A Wang folyó versei

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr576624523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2014.08.22. 01:31:47

rás:nagyon szép, lélekből fogant írás.Ha módom lesz rá elmegyek ezekre a helyekre.

P_o_c_a_k_o_s 2014.08.22. 23:06:01

"....etnikai tisztogatás keretében Galíciából erőszakkal Sziléziába költöztették át, az onnan kitelepített németek helyébe....." (rás)

A németeket NEM kellett "kitelepíteni", ők maguktól mentek, menekültek nyugatra a Vörös Hadsereg elől. A lengyeleket telepítették át, a megüresedett német városokba (egész Kelet-Poroszország - Pomeránia, Mazuri-tavak vidéke és Felső-Szilézia) A kényszer ki-, ill. áttelepítésnek több oka volt.
1. a sztálini SZU által "Nyugat-Ukrajnának" átnevezett Kelet-Galicia 1939-ig lengyel volt.
2. A szovjet csak ("humánusan") befejezte, amit az ukrán nacionalisták elkezdtek (a náci megszállás alatt) a lengyel lakosság irtását a jobb népességarány miatt.
3. Ezenkivül az itteni lakosság támogatta a szovjet elleni partizán háborút folytató ukrán nacionalistákat (UPA).

Saját tapasztalat az autóstopos időből (1964-65) - Bármerre jártam Lengyelország egykori német területén, feltűnt, hogy az ottlakók, mind megemlítették, hogy "Lemberg" környékéről származnak, a háború előtt ott születtek. A Mazuri tavak környékén németül jól beszélőkre rákérdeztem: német? Válasz: nem, nem vagyok német és nem vagyok lengyel, mi "mazuriak" vagyunk - és összekacsintottak. Nem tudtam elmenni Przemyśl-be. Géppisztolyos rendőrök szálltak fel az autóbuszra, mindenkit igazoltattak, és engem leszállítottak. Később egy helybeli - nevetve - mondta, hogy a hatóságok a határvidéken még mindig félnek a fegyveres banditáktól......

rás · http://ras2.blog.hu 2014.08.22. 23:59:58

@P_o_c_a_k_o_s: Valóban a német lakosság tömegesen menekült a Vörös Hadsereg elől, aki nem ment, azt viszont a Potsdami Egyezmény értelmében kitelepítették (a 200 kilométerrel nyugatra "eltolt") Lengyelországból, továbbá Csehszlovákiából (és Magyarországról is kb. 200 ezret).

P_o_c_a_k_o_s 2014.08.23. 01:46:54

rás: jaj de finoman fogalmazol. Épp ma, a Moltov-Ribbentrop paktum aláírtásának 75. évfordulóján. Ez a szerződés az 1914 előtti két birodalom (német-orosz) visszaállítására jött létre. A SZU azonban, mint győztes megtarthatta a paktumban megállapított és 1939. szept. 17 után megszállt lengyel területeket (a mai napig!)
süti beállítások módosítása