"Akkoriban, a nagy háború előtt, amikor azok az események történtek, amelyekről e lapokon szó esik, még nem volt teljesen mindegy, hogy egy ember él-e vagy meghalt. Hogyha valaki a halandók sorából kihullt, nem lépett azonnal egy másik a helyére, hogy a halottat elfeledtesse, hanem helyén hézag maradt, és pusztulásának közeli és távoli tanúi elnémultak, valahányszor ezt a hézagot látták. Ha a tűz az utca során porrá égetett egy házat, az égés helye még sokáig üres maradt. Mert a kőművesek lassan dolgoztak és megfontoltan, és a közeli szomszédok éppen úgy, mint a véletlenül arra járók, emlékeztek még, ha az üres helyet megpillantották, az eltűnt ház formájára és falaira. Így volt ez akkoriban! Mindennek, ami nőtt, sok idő kellett a növéshez. És mindennek, ami elpusztult, sok idő kellett, hogy elfeledjék. De minden, ami egyszer megvolt, hátrahagyta a maga nyomait, és az emberek abban az időben emlékeikből éltek, mint ahogy ma abból a képességünkből élünk, hogy gyorsan és nyomatékosan el tudunk felejteni mindent." (Boldizsár Iván ford.)
*
(Joseph Roth regénye 1932-ben jelent meg.)
Utolsó kommentek