Az Uszpenszkij-székesegyházban, mint általában, sötét van, melegség és ünnepélyes hangulat fogja el az embert… „Fölkel az Isten! Szétszóródnak ellenségei...” – olvassa Juvenaliusz atya.
Keresztet vetünk és meghajlunk. A kedves ikonomhoz, a Félelmetes Szemű Megváltó ikonjához imádkozom. Félelmetes a Megváltó, hajthatatlan ítélete végrehajtásában. Szigorú tekintetéből erőt merítek a harchoz, megerősítem a lelkem, nevelem jellemem. Gyűjtöm az erőt az ellenség gyűlöletéhez. Élesítem szellemem.
Igen, szóródjanak szét az Isten és Uralkodónk ellenségei.
„Add meg, jó Istenem, hogy legyőzzem ellenségeimet...”
Ellenség pedig van garmadával, ami igaz, az igaz. Épphogy feltámadt Oroszország a Szürke Hamuból, épphogy öntudatra ébredt, épphogy tizenhat évvel ezelőtt Uralkodó Atyánk, Nyikolaj Platonovics lerakta a Nyugati Fal alapkövét, épphogy megkezdtük elutasítani mindazt, ami kívülről jövő, idegen, s azt, ami ördögi, idebent – erre minden résből, mint a kártékony szkolopendrák, előmászott az ellenség. Államunknak mindig voltak külső és belső ellenségei, de olyan kegyetlenül sohasem élesedett ki a harc velük, mint a Szent Oroszország Újjászületésének korszakában. Ez alatt a tizenhat év alatt nem egy fej repült le a Vesztőhelyen, nem egy vonat vitte az Urálon túlra az ellent és házanépét, a törzsökösök birtokain nem egy vörös kakas kukorékolt hajnalonta, nem egy vajdát fingattak meg a kínpadon, a Titkos Prikázban, nem egy becsempészett levél került be a Lubjankán a Szó és Tett fiókjába, nem egy pénzváltónak tömték tele a száját a bűnös úton szerzett bankjegyekkel, nem egy titkár fürdőzött tűzforró vízben, nem egy külföldi követet utasítottak ki Moszkvából, három sárga, szégyenbélyeges Mercin, nem egy hírnököt dobtak le az Osztankinói toronyból kacsatollal a seggében, nem egy rebellis firkászt fojtottak bele a Moszkva folyóba, nem egy törzsökös özvegyét dobták oda mezítelenül, eszméletlenül, báránybőr bundába tekerve a szülei háza elé..."

Kegyetlen könyv Vlagyimir Szorokin 2008-ban írt és 2028-ban játszódó disztópiája. A cím magyarázata: az opricsnyik az eredetileg a 16. században Rettegett Iván által felállított cári magántestőrség - inkább hadsereg -, az opricsnyina tagja. Az "újjászületett" "Szent Oroszországban" természetesen szintén csak a cárnak engedelmeskedik, amikor leszámol a belső ellenséggel, például a "törzsökösnek" nevezett régi, gazdag vezető réteggel.

Több okom is van, amiért ezt az idézetet választottam a rövid, alig 189 oldalas könyvből. Egyrészt az általam egykor - még Szovjetunióként - nagyon szeretett ország el- vagy inkább visszafajulása, a Szorokin által nyilvánvalóan eltúlzott, de lényegét tekintve lehetséges jövője. Továbbra is nagyon szép és fontos emlékként őrzöm az 1970 tájékán megismert és megszeretett orosz embereket; továbbra is rajongója vagyok Dosztojevszkijnek - nyilván nem a szlavofil ideológusnak, hanem a csodálatos írónak -, meg általában az orosz irodalomnak, az orosz kultúrának. És barbárságnak tartom azokat a kísérleteket, hogy Putyin háborúja miatt megpróbálják kizárni az orosz művészeket és művészetet vagy legújabb ötletként általában is az orosz embereket a (nyugati) világból. A másik motívum a regény egészén áthúzódó terror rövid és rémes összefoglalása. De a harmadik - és talán legfontosabb - ok, amit a részlet első mondatai sugallnak: a vallás, a hit és a terror összefonódása. Egyrészt az, hogy a hivatalos egyház képes készséges kiszolgálója lenni a politikai hatalomnak, ideológiailag és kulturálisan megalapozva annak akár legrémesebb tetteit. Másrészt viszont az, hogy az egyén részéről hitre - kétely és gondolkodás nélküli fanatikus hitre - van szükség, hogy egy ilyen hatalmat szolgáljon.

Mint írtam, kegyetlen könyv. Nem szerettem.

Szerző: rás  2022.08.23. 11:43 1 komment

Címkék: irodalom hit disztópia Oroszország Szorokin

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr617886805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2022.08.23. 23:07:51

rás: Szorokinnak ezt a könyvét nem olvastam, viszont láttam a Katona József színházban a Cukor Kreml színpadi feldolgozását, amely ezt az opricsnyiki mentalitást tovább görgeti a 20.századon. Ez a könyv úgy értelmezem, hogy a dísztópia 2028-bani folytatása. Ez az író hajlamos több, majdnem önálló regényekben alkotni, amelyek folytatásként is értelmezhetők. A Hóvihar regényét olvastam, rettentően élveztem. Egyébként a benne szereplő doktorról,annak tíz évvel későbbi állapotát megidézve írta a Garin doktor regényét.

Ami pedig a vallás, hit, terror fogalmáról gondol Szorokin, sajnos igaza
van.Már a kereszteshadjáratok is rosszul vagyok, hát még a későbbi századoktól e-téren.

Nincs joga egyetlen nemzetnek sem alábecsülni egy más nemzet kulturális értékeit, melyek az egyetemes emberi értékeket képviselik.
süti beállítások módosítása