Két napja írtam egy tréfásnak szánt bejegyzést... miről is, a koromról és az azzal tagadhatatlanul együttjáró szellemi hanyatlásról. Ami akkor válik tragikussá, ha te magad már észre se veszed, csak mások. Nos (azt remélem,) itt még nem tartok.
A bejegyzésre aggódó, jóindulatú tanácsokkal bővelkedő kommenteket kaptam.
Nos, hogy tisztázzuk: 77. életévemben járok, és már lassabban mozgok, mint, mondjuk, 20-30 éve, nehezebben teljesítem - de teljesítem! - a lakásomhoz vezető 98 lépcsőt. hajdani jó névmemóriám a múlté, néha, egy-egy pillanatra egészen egyszerű szavak nem jutnak eszembe.
Reggelenként, felkelés után félautomata üzemmódban működök vagy két órán át, amíg a torna, a zuhany és a nyugodtan elfogyasztott bőséges reggeli (és egy tucat gyógyszer és vitaminkomplex) után meg nem iszom a kávémat. Nos, a félautomatának két lába - plusz két keze - van, mégis megbotlik: tegnapelőtt először tényleg a fogkrémes tubus felé nyúltam a borotvakrém helyett. De még időben visszakoztam. Ebből született a bejegyzés.
Amúgy pedig tájékoztatásul: napi több órát töltök print és online újságok olvasásával, úszom vagy sétálok, színházba, koncertre járok, barátokkal találkozom, hetente egyszer lejárok a cigánytelepre, hogy négy 20-28 éves srácnak segítsek befejezni a valaha abbahagyott általános iskolát, emellett pedig az elmúlt hetekben politikai közösségemben (Szikra) előadásokat tartottam a 20. századi történelemről.
Ezzel együtt...
Utolsó kommentek