(Ez a Közel-Kelettel foglalkozó háromrészes írás volt az első blogbejegyzésem - akkor még A vajszínű árnyalat blog vendégeként.)

„Mélységes mély a múltnak kútja” – írja a térség történetéről szóló szakmunkájában Thomas Mann. Nem vállalkozom arra, hogy a legmélyére ereszkedjek, nem kezdem az ószövetségi időknél, bár a tegnap látott Kondor Béla-kiállítás kapcsán megnéztem a képein sokszor hivatkozott Ezékiel próféta könyvét, aki azt mondja: „Eljött a város büntetésének ideje. Mindenkinek a kezében ott van már a pusztító eszköz.” (Ez 9,1). De ez mellékszál. Miként az is, hogy nem is oly rég a magyar szóhasználat még különbséget tett a Közel-Kelet (a Földközi-tenger keleti medencéje) és a Közép-Kelet (a Kis-Ázsiától az Arab-félszigeten át Pakisztánig húzódó terület) között. Ami most abból a szempontból mégiscsak fontos, hogy ne mossuk össze azt, ami pl. Irakban történik, azzal, ami Libanonban, Palesztinában, Izraelben. (Persze, van kapcsolat.). Már csak azért se, mert Irak minden szörnyűségével, ostobaságával és cinizmusával együtt logikus, lineáris történet a szenvedélyek, kibogozhatatlan történelmi sérelmek uralta palesztinai arab-izraeli konfliktushoz képest, amely meg- és feloldhatatlannak látszik.

Szóval csak néhány merítés a kútból. (Részletes kronológia például a BBC honlapján.) Én most csak szubjektíven merítgetek - ha van ilyen. Szomjoltás? Vagyis hogy választ kapjak az égető kérdésekre? Hogy kinek van igaza, ki kezdte, és mi lesz a vége? Van-e egyáltalán megoldás? Hallgatom a híreket, nézem a tévét: imponáló vagy észvesztően aránytalan, megható vagy megdöbbentő, hogy egy ország egész hadseregét mozgósítja három elrabolt katonájának visszaszerzéséért? A mindenkor szolidaritásra méltó elnyomottak igazságos harcát lássam a Hamász meg a Hezbollah észak-izraeli településekre hulló rakétáiban vagy egy (két) terrorszervezet felelőtlen, sehova se vezető akcióit? Van-e értelme, megválaszolható-e olyan kérdés, hogy kinek van (több) joga a három vallás (és azok számtalan ága-boga) szent helyeinek otthont adó Jeruzsálemre vagy Galilea valamely földdarabjára? Mit gondoljak a géppisztollyal hadonászó gyerekekről, akiknek már a szülei is géppisztollyal hadonászó gyerekek voltak (mert más szerszám, más munka nem is létezett számukra), s most talán éppen robbanóövvel a derekukon lépnek be egy tel-avivi étterembe? Ki a felelős? Az "arab földeket" maguknak kisajátító zsidó bevándorlók? Az őket Európából kiüldözők? A Palesztina felett az első világháború után hatalmat gyakorló Brit Birodalom? Az ENSZ, amely 1947-ben úgy határozott, hogy Palesztinát osszák egy zsidó és egy arab államra? Az arab országok, amelyek ezt nem fogadták el, és évtizedeken át meg akarták semmisíteni Izraelt, azt hirdették, hogy a tengerbe kell szórni a zsidókat? Azok az arab országok, amelyek saját regionális hatalmi céljaikra próbálták felhasználni az otthonukból elűzött/elmenekült palesztin százezreket? A Szovjetunió, amely felfegyverezte Egyiptomot, Szíriát, a palesztin mozgalmakat vagy az Egyesült Államok, amely (hatékonyabban) Izraelt fegyverezte s tartotta életben? Ki volt Begin és Arafat, terroristavezérek vagy népük jövőjéért és végső soron a békés arab-izraeli együttélésért küzdő nagyformátumú, Nobel-békedíjas politikusok? A kérdésekből inkább csak újabb kérdések, a válaszokból újabb szempontok fakadnak, forgatom őket, de csak nem kerülnek helyükre a dolgok. Sose tudtam összerakni egy Rubik-kockát. (folyt. köv.)