Reggel hisztiztem itt, hogy nem találom a NOL-on TGM-nek a (papír) Népszabadságban megjelent cikkét, cenzúráról deliráltam - mint kiderült, tévesen. Bár abban biztos vagyok, hogy akkor még nem volt ott az interneten. (Ezt csak magyarázatul a kommentekhez.)

 Szóval, (megrögzött TGM-mániásként) felhívom a figyelmet a "tudományos kutató" kivételesen könnyen olvasható mai cikkére: Gyurcsány a hibás

TGM egyébként a többi között ezt írja:

"Gyurcsány a hibás.

Miben hibás? Abban, hogy az 1989 utáni magyarországi baloldal legtehetségesebb vezetőjeként mindezen (a cikkben taglalt neoliberális politikán - rás) nem változtatott semmit. Bukásával magyarország nem sokat veszít. A Magyar Gárda és más paramilitáris erők, a fütyülő-kereplő-köpködő-dobálozó kommandók asszzisztenciájával lefolytatandó választási kampány után olyan erők ölébe hull a kormányzás ajándéka, amelyek nem próbálnak majd demokratikus látszatokat kelteni. Valószínűleg épp úgy nem érnek el majd semmi érdemi gazdasági és szociális eredményt, ahogy Gyurcsány és Kóka sem ért el semmit, de ki tudnak szolgálni és a szekerükbe tudnak fogni néhány szörnyű előítéletet. A zűrzavar, a kapkodás, a tehetetlenség évei után majd rend lesz.

... A magyarországi dolgozók részvétlen közönnyel nézik a szavazatukkal kormányra segített szocialista párt beteljesedő végzetét. Ez a párt - és az összes magyarországi párt - megérdemli a nép keserű megvetését.

Üdvözlet a győzőnek."

Szerző: rás  2008.09.11. 09:26 18 komment

Címkék: gyurcsány népszabadság tgm

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr924928960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thomas 2008.09.11. 10:37:03

TGM megint penge. Az a párt, amelynek csaknem húsz éve volt, hogy valódi szociáldemokrata pártként legyen jelen a politika szinterén, az a tehetséges ember, aki megpróbálhatott volna baloldalon igazi ellensúlyt teremteni ovéval szemben, elk*rta. Nem kicsit, nagyon. Én nem üdvözlöm a győzőt, és azt sem mondom, hogy jajj a legyőzötteknek. Én azt mondom, hogy jajj nekünk.

Ismeretlen_51043 2008.09.11. 10:57:41

nem tűnt el az :) vagy megijedtek és visszarakták :) http://nol.hu/cikk/506554/

Ismeretlen_51043 2008.09.11. 10:59:22

az persze tény, hogy nem címlapon hozzák, csak a vélemény rovatban.

Ismeretlen_10155 2008.09.11. 11:06:33

(egy jó könyvtáros jó a háznál!) az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy szerintem GyF tehetsége magában nagyon kevés volt ahhoz, hogy ezen az egész játszmán változtasson. mostanra meg szerintem már nem is akar...

Ismeretlen_51043 2008.09.11. 11:17:28

valahol én is ezt érzem: eleinte akart, aztán előbb vagy utóbb, de elfogyott az akarat. mára már a lendület se viszi előre.

Ismeretlen_46946 2008.09.11. 12:02:12

hphp: köszönöm, javítottam.

Ismeretlen_57265 2008.09.11. 14:39:57

A BORZALMAS TAGSÁG-tól (Szabó Iván örökbecsű bonmotja) az MSZP sem mentes,- GYF velük csinálta, amit csinált.Ez lett belőle.

meheszborz 2008.09.11. 14:54:44

Igen nagyra értékelem a tévedés elismerését,és javítását.(nem nagyon jellemző sok blogon) És az a gyanúm, hogy igen, 'jaj nekünk,' sőt, jajj:-),pláne ha arra gondolok, hogy hol van még a vége(mármint a jelenlegi bohóckodásnak)?

kívülálló 2008.09.11. 15:00:11

Jó cikk, TGM élesen, pontosan és kíméletlenül fogalmaz. Már megint. Bár én a „Gyurcsány Ferenc azt a világszerte folytatott politikát alkalmazta,... ” kezdetű bekezdést emeltem volna ki. (nol.hu meg dilettáns banda)

Ismeretlen_78065 2008.09.12. 09:33:09

Normál körülmények között ezek mellett nem tudnék szó nélkül elmenni (főleg, hogy miért is jajj?), de a tegnapi naphoz képest az estém sem volt felemelő, sőt. Ma reggel pedig újabb teher szakadt a nyakamba, szóval apátia a köbön. Bocs, ha egy jó kis vitára készültél.

Ismeretlen_46946 2008.09.12. 10:14:55

979: Ó, én már oly' régen várok "egy jó kis vitára", vagyis amikor érvelünk és nem szitkozódunk, minősítünk, kinyilatkoztatunk.

Ismeretlen_21227 2008.09.13. 17:58:29

Néha elgondolkodom, hogy mit vártok egy új (Fideszes) kormánytól? Rengeteg csalódott ember lesz.

Ismeretlen_46946 2008.09.13. 18:22:59

kripe: Semmi jót. A baj az, hogy már "ezektől" sem.

Ismeretlen_21227 2008.09.13. 19:03:54

Rás, azért az elkeserítő, ha nincs alternatíva, nincs megoldás, ha már egy "szakértői kormány" is csak egy nagy lufi. Kipukkad az ország is?

Ismeretlen_46946 2008.09.13. 19:31:37

kripe: Attól tartok igen. Olvasd el a mai bejegyzésemet - illetve a Tamás Pál-cikket. Csak azzal tudlak bíztatni, hogy te még fiatal vagy, még megérheted a gyógyulást.

Ismeretlen_83733 2008.09.13. 22:13:15

elvileg lenne alternatíva, a baj csupán az, hogy az mdf nem képes arra, hogy elegendő támogatót szerezzen, és nagyon félő, hogy hatalomra kerülésük esetén elveszne a stílusuk és a nagyobbik - "vezér" által irányított - párt "fegyelmi rendjébe" olvadnának.

Ismeretlen_46946 2008.09.14. 09:33:33

w.m: vagyis azt mondod te is, hogy nincs alternatíva.

Ismeretlen_102949 2008.09.17. 21:29:48

Itt olvastam valamelyik blogon, (a címe sajnos nem jut eszembe) hogy a szakértői kormány valójában semmi más, mint álruhába bújtatott nyakoalíció. Mert miről is szól pontosan? A pártok "független" szakértőket delegálnak a szakértői kormányba, a miniszterelnök személyéről pedig megyeznek. Valóban hatalmas lufi. És pofon. A választóknak. Ha "ezek" ilyen simán kiegyeznek egymással, akkor hiába gyűlölték oly elszántan egymást (szomszédjukat, gyerekkori barátaikat politikai hovatarzozásuk miatt) évekig. Aról nem is beszélve, hogy szerintem maga a "szakértői kormány" elnevezés is hatalmas oltás. Olyan, mintha nyíltan beismerrnék, hogy eddig nem olyan emberek kormányozták a rendszerváltás óta ezt az országot, akik értenek hozzá, hanem valójában dilettáns barmok.. Nem nagyon hiszem, hogy megcsinálják, nem is várom, de sajna a FIDESZ sem szimpatikusabb, és az MSZP-SZDSZ féle vadkapitalista bandától sem lehet várni semmit.
süti beállítások módosítása