(Ez a bejegyzés eredetileg szeptember 18-án volt olvasható a rásblogon. Az akkori (részben furcsa) kommentekkel együtt teszem ismét közzé.)

Egy Obamáról szóló könyvet szerkesztek, talán ezért jutott eszembe a dal. Persze rá fog kifutni ez a bejegyzés, de van más is.

 

 

Sokan énekelték ezt a 19. századra visszanyúló gospelt, megvan Joan Baezzel is, de nekem a We shall overcome: Pete Seeger – meg a Szovjetunió, meg az ifjúkori hitek.

Ez volt az első lemezeim egyike (Mahalia Jacksonnal és Beethoven Hegedűversenyével - az 1937-es felvételen Fritz Keisler hegedűl, a Londoni Filharmonikusokat Sir John Barbirolli vezényli, ha mond ez valakinek valamit). A Szovjetunióban vettem, 1969 őszén. Ott vettem első lemezjátszómat és - akkori magyar zsebbel is - fillérekért lemezgyűjteményem első ötven darabját. (A jogdíjakat kapitalista torzulásnak tekintették, egyszerűen csak lemásolták a fantasztikusnál fantasztikusabb felvételeket és szinte ingyen adták a kultúrára, művészetre szomjas dolgozóknak.

I do believe

Hat éves korom óta naponta olvasok újságot, benne a külpolitikai híreket (akkoriban egy magyar újságban - a sport mellett - az volt a legérdekesebb), kb. azóta voltam sziklaszilárd kommunista. Így nőttem fel, apai örökség, iskolai nevelés... „Voltam." Hogy ma mi vagyok, azt nehéz lenne megmondani, már csak azért is, mert nincsenek olyan szavaink, amelyeken ugyanazt értenénk én, te, ő. Egy biztos: sziklaszilárd nem vagyok. 

A We shall overcome a 60-as években az erőszakmentes néger polgárjogi mozgalom dala lett. (Igen: néger. Később lett csak fekete, színesbőrű, afroamerikai. Akkoriban még nem létezett a píszí fogalma, a hangsúlyból, a kontextusból, a jelzőkből úgyis kiderült, hogy ki mit gondol.) Nekem, az én korosztályomnak, mondhatni, személyes élmény volt, ahogy Alabamában, Mississipiben törvényekkel, legfelsőbb bírósági határozattal, karhatalommal -  és fehér egyetemista aktivisták közreműködésével -  kikényszerítették a faji elkülönítés megszüntetését az iskolákban, az autóbuszokon. 1963 augusztusában az erőszakmentes mozgalom prófétája, Martin Luther King negyedmillió ember előtt beszélt Washingtonban arról, hogy Van egy álmom".

Három hónappal később, 1963. november 23-án reggel a rádió bemondta, hogy Dallasban meggyilkolták Kennedy elnököt. Akkoriban, gimnazistaként, a napot az uszodában kezdtem. Persze az öltözőben ez volt a téma. Máig emlékszem, amit egy kabinos mondott: - Persze. Te talán szeretnéd, ha pepita gyereked születne? Aztán, 1968 tavaszán lelőtték Martin Luther Kinget is.

King halálát követõen 168 városban került sor súlyos rendbontásra: feldühödött feketék épületeket gyújtottak fel, üzleteket fosztottak ki, rendõrökkel csaptak össze, fehérekre támadtak. Egyedül Washingtonban 711 épületet borítottak lángba, párat a Fehér Háztól néhány sarokra. A rend helyreállításához 55 ezer katonára volt szükség.
Persze már korábban is voltak, akik úgy vélték, csak a harc, az erőszak segíthet: Malcolm X., Stokley Carmichael, a Fekete Hatalom mozgalom, a Fekete Párducok Pártja. A 60-as években nyaranta az amerikai nagyvárosok néger gettói az erőszak tombolásának, faji lázadások  - és azok elfojtásának - tanúi voltak.

Az 1968-as, mexikóvárosi olimpia emlékezetes jelenete, amikor a 400 m-es férfi síkfutás eredményhirdetésekor a győztes Tommie Smith és a harmadik helyezett John Carlos az amerikai himnusz alatt felemelt ököllel tüntetett a Black Power mellett.

A (már nem olyan sziklaszilárd, de mégiscsak) kommunista mindezt a (sajnálatosan hosszan elnyúló, de azért biztos bekövetkező) világforradalom részének tartotta. Hitt benne. Hiszen hinni kell, ahogy sokan azért hisznek a túlvilágban, mert az nem lehet, hogy csak a kukacok... Az nem lehet, hogy csak ez...

Obama nem a világforradalom. És persze azt se tudhatom, milyen elnök lenne (lesz?). Mégis, talán a fentiek miatt, kicsit személyes ügyem is, hogy győzzön. Gimnazista korában Malcolm X. lelkesítette, amióta politikai pályára lépett, Martin Luther King. Elhiszem neki, hogy neki is „van egy álma" - a faji és osztálykülönbségek nélküli Amerika. Még akkor is, ha - nagyon amerikai volta, harsánysága miatt - nem szeretem ezt a YouTube-on talált klipet:

 

 

Akkor már inkább a philadelphiai beszéd:

 

A beszéd írott változata: itt

Szerző: rás  2008.11.05. 10:15 35 komment

Címkék: obama szovjetunió king malcolm x pete seeger

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr394928962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_21227 2008.09.18. 18:31:20

Köszönöm ezt az írásod. (Ha azt írnám, hogy tanultam belőle, az bénán jönne ki.)

Ismeretlen_46946 2008.09.18. 19:25:46

kripe: "A dolgozó népet szolgálom" (ha mond ez neked valamit).

Ismeretlen_21227 2008.09.18. 19:40:58

Azt hiszem egy "hazát" is volt benne.

Ismeretlen_46946 2008.09.18. 19:49:06

Az későbbi (talán rendszerváltás utáni?) fejlemény lehetett. :)

Ismeretlen_21227 2008.09.18. 20:09:05

"...esküszöm, hogy hazám alkotmányos és törvényes rendjét, nemzetünk biztonságát, ha kell, életem kockáztatásával is, hűségesen megvédem.."

Ismeretlen_10155 2008.09.18. 20:45:40

@Kripe -- eszerint rendőr vagy? esetleg katona? határőr (voltál)? MLK nagy beszédének kezdő mondatát szeretem felhasználni: összetet mondatként elemeztetem, ha úgy jön ki a lépés. ;) "I have a dream that once on the red rocks of Georgia sons of former slaves and son of former slave-owners will be able to sit down together at the table of brotherhood."

Ismeretlen_46946 2008.09.18. 21:17:22

kripe: amit én idéztem, az a rendszerváltás előtti kötelező formula volt, amellyel a Néphadseregben meg kellett köszönni egy dícséretet vagy kitüntetést. drc: Döbbenetes, ahogy Obama most ugyanilyeneket mond. Egyébként majdnem fölháborodtam, hogy egy "szent" szöveget ilyen profán célra használsz, de aztán eszembe jutott, hogy az ószláv nyelvészeti órákon a Bibliát kellett olvasni.

Ismeretlen_10155 2008.09.18. 21:32:53

lehet, hogy profán a cél, de miután egy órát rágódtak az elemzésén, hidd csak el, hogy bármelyikük tudja fejből idézni... =))

Ismeretlen_21227 2008.09.18. 21:38:44

:-( rás, nem nézed ki belőlem, hogy tudtam? az eskü szövege poén lett volna. drc! is-is.

Ismeretlen_10155 2008.09.18. 21:47:07

OFF: akkor biztosan katonai rendész. ;)

Ismeretlen_46946 2008.09.18. 22:59:30

kripe: Ugye tudod, hogy nem akartalak megsérteni. A korod alapján nem kötelező tudnod.

Ismeretlen_78065 2008.09.19. 11:17:37

Régebben azt mondtam, hogy akkor jön el a világ vége, amikor az USÁ-nak néger elnöke lesz. Úgy tűnik, nem vagyok túl messze az igazságtól. (Egyébként ezt úgy értettem, hogy ahhoz, hogy néger elnök kerülhessen hatalomra, annyira meg kell változnia az USA lakossága etnikai összetételének, aminek már nagyon sok egyéb következménye is van, de ezt kifejteni még egy egész bejegyzés is kevés lenne). Ez a választás 'civilizációk' harca lesz. Ennek ellenére Obama nekem sokkal szimpatikusabb, mint McCain.

Ismeretlen_46946 2008.09.19. 12:09:15

979: A dolognak az a szépsége - és engem az tölt el optimizmussal -, hogy ez a választás nem a "civilizációk harca".

Solvere volo 2008.09.19. 15:10:39

McCain kimondott megkonnyebbules Sarah Palinhez kepest. Obama talan kicsit tulsagosan is szimpatikus, meg egy kicsit nem valodi. Ugy ertem, pigmentaltnak pigmentalt, de hat o nem ugy afroamerikai, mint a rabszolgak leszarmazottai: kicsit tobb pigmenttel, de a feher kozeposztalybol szarmazik. Es az ottani 'negerkerdes' sem egyszeruen pigment kerdese, ahogy a hazai ciganykerdes sem, hanem gazdasagi/kulturalis gyokertelenseg kerdese. Egy kicsit ez volt a bajom vele, amig meg nem lattam az Alaszkai Anyat. Azota lelkes Obama-fan vagyok...

Ismeretlen_46946 2008.09.19. 17:02:58

"...Legalized discrimination - where blacks were prevented, often through violence, from owning property, or loans were not granted to African-American business owners, or black homeowners could not access FHA mortgages, or blacks were excluded from unions, or the police force, or fire departments - meant that black families could not amass any meaningful wealth to bequeath to future generations. That history helps explain the wealth and income gap between black and white, and the concentrated pockets of poverty that persists in so many of today's urban and rural communities. A lack of economic opportunity among black men, and the shame and frustration that came from not being able to provide for one's family, contributed to the erosion of black families - a problem that welfare policies for many years may have worsened. And the lack of basic services in so many urban black neighborhoods - parks for kids to play in, police walking the beat, regular garbage pick-up and building code enforcement - all helped create a cycle of violence, blight and neglect that continue to haunt us. …That anger is not always productive; indeed, all too often it distracts attention from solving real problems; it keeps us from squarely facing our own complicity in our condition, and prevents the African-American community from forging the alliances it needs to bring about real change. But the anger is real; it is powerful; and to simply wish it away, to condemn it without understanding its roots, only serves to widen the chasm of misunderstanding that exists between the races. In fact, a similar anger exists within segments of the white community. Most working- and middle-class white Americans don't feel that they have been particularly privileged by their race. Their experience is the immigrant experience - as far as they're concerned, no one's handed them anything, they've built it from scratch. They've worked hard all their lives, many times only to see their jobs shipped overseas or their pension dumped after a lifetime of labor. They are anxious about their futures, and feel their dreams slipping away; in an era of stagnant wages and global competition, opportunity comes to be seen as a zero sum game, in which your dreams come at my expense. So when they are told to bus their children to a school across town; when they hear that an African American is getting an advantage in landing a good job or a spot in a good college because of an injustice that they themselves never committed; when they're told that their fears about crime in urban neighborhoods are somehow prejudiced, resentment builds over time. Like the anger within the black community, these resentments aren't always expressed in polite company. But they have helped shape the political landscape for at least a generation. Anger over welfare and affirmative action helped forge the Reagan Coalition. Politicians routinely exploited fears of crime for their own electoral ends. Talk show hosts and conservative commentators built entire careers unmasking bogus claims of racism while dismissing legitimate discussions of racial injustice and inequality as mere political correctness or reverse racism. Just as black anger often proved counterproductive, so have these white resentments distracted attention from the real culprits of the middle class squeeze - a corporate culture rife with inside dealing, questionable accounting practices, and short-term greed; a Washington dominated by lobbyists and special interests; economic policies that favor the few over the many. And yet, to wish away the resentments of white Americans, to label them as misguided or even racist, without recognizing they are grounded in legitimate concerns - this too widens the racial divide, and blocks the path to understanding..."

thomas 2008.09.19. 17:05:04

naénitt meg sem szólalok. mccain fog győzni.

Ismeretlen_46946 2008.09.19. 17:28:42

thomas: lehet, sőt az is lehet, hogy ez nem baj, noha én neki drukkolok. A lényeg, hogy Obama megtörtént, megtörténhetett.

Ismeretlen_78065 2008.09.19. 17:34:22

Nyilván sok egyéb tényező mellett, de McCain akkor fog győzni, ha az USA fehér lakossága egyrészt még nagyobb létszámű, mint a színesbőrű és/vagy bevándorló lakosság, másrészt fontosabbnak tartja, hogy az elnök fehér férfi legyen, mint az iraki háborút és egyéb politikai kérdéseket. Valami ilyesmit értettem civilizációk harca alatt is.

Ismeretlen_46946 2008.09.19. 18:13:36

979: Igen, én is így értettem, hogy így értetted, és azt gondolom, hogy nagyon keveset tudsz és értesz abból, ami történik.

Ismeretlen_31312 2008.09.19. 18:19:37

979: az USA politikai élete nem ilyen egyszerű (én se születtem ilyen okosnak, és meglepetéssel olvastam arról, hogy is működnek a pártpreferenciák). Szó nincs itt arról, hogy fehér jelölt=fehér választók, színesbőrű=fekete/latino választók. A törésvonalak sokkal inkább bizonyos tipikusan amerikai kérdések mentén vannak: abortusz, adóemelés - gazdagok megadóztatása, a központi kormányzat erőssége, vallásosság stb. stb. Aztán ott van még a számunkra kissé furcsa magánélet kérdése (csak feddhetetlen magánéletű ember lehet vezető pozícióban). Számomra is furcsa volt először, de vannak republikánus feketék és latinók is (utóbbiak a katolicizmus miatt pl. fontosnak tartják az abortuszkérdést).

Solvere volo · solvvolo.blogspot.com 2008.09.19. 19:29:40

AvPlaten: de mennyire igazad van. Hihetetlen, de Hillary szavazoit tenyleg Palinnel celoztak meg, nem is eredmenytelenul, pedig csak annyi a kozos bennuk, hogy nok, egyebkent tuz es viz. Es nagyon remelem, hogy 8 ev Bush utan csak nem valasztjak meg McCaint. Bar en mar azt se tudtam ep esszel elkepzelni, hogy W-t ujravalasztjak... Ahol en itt most lakom (Toronto), ez abszolute nem egy feherek dominalta varos. A szukebb egyetemi kornyezetemben rengeteg mindenfele szinu es szarmazasu ember van, de konkretan neger gyakorlatilag nincs, ha igen, akkor azok tenylegesen afrikaiak. Nem pigment kerdese, es Obama nem tudom, mennyire kepviseli hitelesen azokat, akiket kepviselni latszik. (De ez csak fanyalgas reszemrol, szerintem is fantasztikus nagy dolog, hogy megtortenhetett, es csak a cinizmusom latta operettszerunek, hogy egy no es egy fekete versengett a jeloltsegert. Pukkadjanak meg a WASP-ok, csak aszondom!)

Ismeretlen_78065 2008.09.19. 22:39:10

Igen, Rás, ez valószínűleg így van, végtére is a magyar belpolitikában is annyira sok dolog történik, ami mellett már nem sok energiám van a külpolitikát is figyelemmel követni. De a nálam hozzáértőbbek írásait olvasva sok okos dolggal építhetem magam közvetve is.

Ismeretlen_673 2008.09.20. 17:57:49

Jesszumpepi, mennyi marhasag elhangzott itt. Sebaj. Fo az, hogy a magyarok mindig mindent jobban tudnak.

Ismeretlen_46946 2008.09.20. 18:02:56

Kinga: "a magyarok"? (Amúgy pedig - bizonyos keretek közt - fenntartom a jogot, hogy itt bárki marhaságokat beszéljen, legfeljebb szembeszegezem a saját marhaságaimat.)

Ismeretlen_10155 2008.09.20. 19:56:46

"civilizációk harca?" az iraki háború kapcsán??! "...wake up america! we went to iraq for oil..." Dennis Kucinich

Ismeretlen_31312 2008.09.20. 21:11:40

Kinga: most kicsit egoista leszek: ha butaságot írtam volna, légy szíves javíts ki kíméletlenül! Szerintem Rás is egyetért azzal, hogy ide okulni (is) jövünk!

Solvere volo 2008.09.21. 16:58:48

Hogy egyetlen jol iranyzott mondattal mennyi mindenkit sikerulhet egyszerre megbantani... (Vicces ez az USA elnokvalasztassal. Mert hogy Belgiumban ki alakit kormanyt, az a belgak maganugye. Az, hogy az USA-ban, az egesz vilagot erinti, megsem kerdeznek meg minket rola. Whatever, legalabb velemenyem mar hadd legyen.)

Ismeretlen_78065 2008.09.21. 19:58:56

drc: a civilizációk harca kifejezést nem én alkottam, hanem egy nemzetközi szinten is eléggé elismert társadalomtudós, Huntington. A felemlegetése alatt pedig nem Irakra utaltam, bár azt is tehettem volna, hanem az USA területén belüli hadszíntér egy jelentős összecsapására, azaz erre a választásra. Egyébként meg — továbbra is elismerve, hogy a témával kapcsolatos isemereteim messze nem teljesek — hadd engedjek meg magamnak 3 feltételezést, és hadd vonjak le ezek alapján 2 jóslatot. 1. az eddigiek alapján azért is helyeződött a diskurzus az egyéb belpolitikai témákra, mert az egyik oldalon egy demokrata fehér férfi, a másikon meg egy republikánus fehér férfi állt. A bőrszín kérdése tehát fel sem merült. 2. feltételezem, hogy a világ bármely más államához hasonlóan, az USÁ-ban sincs minden választópolgár tisztában a különböző politikai fogalmakkal, ideológiákkal, a jelöltek programjaival, múltjával (stb.), ezért ott is jelentős tömegek szavaznak érzelmek (pl. szimpátia) alapján. 3. ez alapján feltételezem, hogy ahogy Obamára számtalan (százezres esetleg milliós nagyságrendben))szavazat érkezik majd ilyen érzelmi alapon (fehérellenes hozzáállásból), úgy McCainra is rengetegen voksolnak majd azért, hogy "nehogy má' egy néger legyen az elnök". A következtetések pedig a következők: 1. az utóbbi 20 év legnagyobb részvételi arányú szavazása lesz ez 2. Obama fog győzni (amennyiben több lesz a színesbőrűek által érzelmi alapon leadott szavazatok tömege, mint amennyit McCain kap ugyanilyen alapon a fehérektől. Minden egyéb tényező a normál mechanizmus alapján befolyásolja a választást.)

Ismeretlen_46946 2008.09.21. 22:22:53

979: Tekintettel arra, hogy az amerikai fekete lakosság - extrém kivételektől eltekintve - szerves része a nyugati, keresztény civilizációnak, tévedés egy fekete és egy fehér ameriaki elnökjelölt küzdelmét a civilizációk harcának (Huntingtonnál: "clash" összecsapás, összeütközés) minősíteni. Huntington ebben a vonatkozásban nem is említi. Továbbá: a Harvardon végzett Obama legalább annyira liberális értelmiség jelöltje, mint a feketéké. Továbbá: te a latinókat, mexikóiakat és egyéb "bevándorlókat" (sok ázsiai is van! - arról már nem beszélve, hogy az USÁ-ban mindenki bevándorló!) is nemes egyszerűséggel a "fehér ellenes" feketékkel állítod egy sorba. Speciel a ma már legnagyobb (a feketéknél is nagyobb) kisebbséget alkotó spanyol ajkúak között Obama nem igazán népszerű. Természetesen igazad van, hogy a feketék tömegei számára érzelmi kérdés, hogy fekete elnöke lesz-e Amerikának. De nagyon sok fekete számára Obama "nem elég fekete" és túlságosan középosztályi, mint arra Solvere Volo is felhívta a figyelmet.

Ismeretlen_673 2008.09.22. 20:54:39

Baromsag nambor 1 (csak hogy a legutolsok egyikenel maradjak): "Speciel a ma már legnagyobb (a feketéknél is nagyobb) kisebbséget alkotó spanyol ajkúak között Obama nem igazán népszerű. " A legutobbi folmeresek szerint a spanyol ajku regisztralt szavazok 66%-a Obamat, 23%-a pedig McCain-t tamogatja. (De persze mindjart errol is megtudjuk igen okos eloadasban, hogy a fontiek tulajdonkeppen nem is ugy vannak, hanem emigy, hehe.) Na mostan nem koll azert mindent elhinni csak azert, mert itten elhangzik. Ennyit errol. A tovabbi marhasagokat mindenki guglizza ki kedvere, tobbre nincs energiam, tul sok van. Csok.

rás · http://rasblog.freeblog.hu 2008.09.22. 21:57:22

1./ Köszönöm a helyreigazítást. Ezek szerint rosszul emlékeztem valamire a Hillary-vel vívott előválasztási csata felméréseiből. 2./ "A stílus maga az ember."

Ismeretlen_673 2008.09.23. 01:07:28

Na ugye, megmondtam, hogy csak "veletlen nem emlekezesrol" van szo? :P

Ismeretlen_10155 2008.09.23. 10:20:11

979: Samuel Huntington egészen pontosan a 2002-től(?) máig tartó iraki eseményekre értette ezt a kifejezést??! vagy arra már csak te vonatkoztatod?

Ismeretlen_78065 2008.09.24. 10:29:48

drc: NEM az iraki eseményekre vonatkoztattam, ezt már korábban is leírtam. Ez egy folyamat, aminek különböző állomásai vannak, köztük az iraki háború IS, de az európai keresztény és muzulmán lakosság folyamatos súrlódásai és — szerintem — az amerikai belpolitikai folyamatok IS.

Ismeretlen_10155 2008.09.26. 19:42:50

ez így nagyon-nagyon általános, tehát BIZONYÍTHATATLAN, komoly történészi és politológiai eszmefuttatások hiányában le sem igazán vezethető... tehát nagy vonalakban egyetértek. azonban még mindig túl kényelmes álláspontnak gondolom a Huntington-szöveg hivatkozását (bár ő nem egészen erről ír). de ha már idézgetünk, akkor én továbbra is tartom magam a Dennis Kucinich-féle idézethez. ez nem vallási, nem civilizációs harc -- legfeljebb csak nagyon áttételes módon -- ez olaj-háború és a hatalomról szól.
süti beállítások módosítása