Mottó:
A vakondgyerek kérdezi:
- Mondd, mama, igaz, hogy a föld fölül színes, hogy zöld növények meg mindenféle színes virágok vannak rajta?
- Igaz, kisfiam.
- És igaz, hogy fönt világos van? És meleg?
- Igaz, kisfiam.
- De mama, akkor mi miért élünk itt lenn, a sötétben, a hidegben?
- Mert ez a mi hazánk.
A barátaimnál voltam: egy hét a pálmás, napsütötte, mindig mosolygós Tenerifén (nem dicsekszem és nem mentegetőzöm); 25-30 éves, a turizmusban és az informatikában (keményen) dolgozó, évek óta ott élő, magyar srácok és lányok; úszás a (kb. 20 fokos) tengerben, napozás a homokban; tapas bár, étlap nincs, a tulaj odaül és megbeszéli veled, hogy mit szeretnél - mindent...
Tenerife előtt és után másfél-másfél nap a hideg, szeles, de elegáns, a Monarchia méltóságát őrző, sznobizmusomat mindig legyezgető Bécsben; ugyancsak barátoknál, 60-as pedagógus-gyógyszervegyész, osztrák-magyar házaspár; Braque-kiállítás, Manon Lescaut az Operában (4. emelet, állóhely), Wiener Melange és Sacher torta a Sacherban...
Tenerifén és Bécsben (mint Berlinben, Párizsban, Londonban stb.) magától értetődő természetességgel színes a világ: nem a pálmákra vagy a kirakatokra gondolok, hanem az emberekre, a sokféle etnikum, kultúra, szokásvilág együttélésére, keveredésére.
12 nap gondtalanság, nem érdekel, hogy mi van otthon, a strandon és a repülőn Updike-ot (még élt, amikor a Párokat becsomagoltam), Ph. Rothot meg a Baloldali radikalizmusok a 20. században c. könyvet olvasom; nem hallgatok rádiót, egyszer nézek tévéhíradót (SkyNews). Én, aki 6 éves korom óta naponta olvasok újságot, aki tizenéves korában ki nem hagyott volna egyetlen híradást sem, akinek a hírek, a politika volt a világa évtizedeken át, munkaként és hobbyként...
Második napja pótolok - olvasom az elmúlt napok újságjait. Undorodom. Akklimatizálódom.
Két kiemelkedő olvasmányélményem azért van:
Mesterszakács blogbejegyzése (Appetite for distraction) és
Szalai Erzsébet cikke (Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar liberalizmus)
Utolsó kommentek