Pazzo fanyalgása a Balatonról hozta elő belőlem az emlékeket, a Balaton iránti rajongásomat. Azért is aktuális ez a poszt, mert az elmúlt napok Amerika-sorozata meglehetősen kozmopolita színben tüntethetett fel - s ez belátható jövőnk miatt nem látszik nyerőnek. Szóval éljen a magyar tenger, s ne feledjük, a közhit szerint valaha három igazi mosta a határainkat; bár a közhit téved, mert a Balti-tenger Lengyelországé volt, amellyel csak közös királyunk volt - Anjou (Nagy) Lajos (echt magyar!) -, ezt perszonáluniónak hívják, vagyis a perszónának (Lajos) lehetett köze ahhoz a tengerhez, nem a magyaroknak, de ez talán mellékszál, és nem biztos, hogy fontosabb annál, mint amiről írni akarok. A Balatonról.

Képek régről, a Balatonról: www.balaton-retro.huA 60-as évek eleje, gimnazista vagyok. És emlékeim szerint boldog, mert ekkor történnek meg életem legszebb, legfontosabb barátságai. Egyikük - G - családjának nyaralója van Balatonszabadi-Sóstón, a Balaton-part akkor még nincs feltöltve, a kert végében ott a tó, a nádas.

Kétszer-háromszor voltunk lenn barátokkal, haverokkal nyáron, 4-5 napnál valószínűleg nem hosszabb időkre, mindegyik pazar volt (természetesen szigorúan felnőttek nélkül). A vízi fejelő bajnokságokra emlékszem, meg arra, hogy mindig én keltem legkorábban, elsétáltam a kisboltba és hoztam reggelire Népszabadságot, kakaót és kiflit (fontossági sorrend). Szabadi-Sóstó a parton egy utcányi (7-es út) villasor meg egy szabadstrand, a töltésen túl, a domboldalon volt a falu, de oda nem mentünk; ha valami komolyabb kellett, besétáltunk Szabadiba (ami ehhez képest szinte világváros volt). Ott volt például a Pihenő nevű kertvendéglő, oda jártunk vacsorázni, esetleg lányokkal ismerkedni. A Pihenőben táncolni is lehetett: Pécsi László zongorázott és Steczura Mária dobolt. (Isten bizony, pontosan emlékszem a nevükre négy és fél évtized múltán is.) Egy vacsora maradt igazán emlékezetes: halat ettem, és egy szálka a torkomon akadt. Fuldokolni kezdtem, Gábor barátom azonnal odaintette a kenyereslányt, hiszen köztudomású, hogy ilyenkor kenyérbelet kell nyelni. A lány nem volt szentimentális: addig nem engedett beleharapni a kenyérbe, míg ki nem fizettük érte a 20 fillért.

A nyári emlékeket azonban elnyomja a legcsodálatosabb: négy téli nap. Négyen vagy öten mentünk le egy téli szünetben a sóstói házba. Egy (akkori mértékkel) hatalmas, szolgálati Volgával és „Varga elvtárssal", a sofőrrel. Egyikünk papája ugyanis fontos ember volt. (Másikunké is.) Ettől még ugyan mi mindig vonattal jártunk le - a „fontos ember" fia is -, de most kellett az autó, mindjárt elmondom, hogy miért, csak előbb még megjegyzem, hogy akkoriban sűrűbben jártak a vonatok, mint ma; volt olyan, amelyik éjfélkor ért Szabadi-Sóstóra, ez külön vonzerőt, romantikát jelentett; és persze nagyon olcsó volt a vonatozás.

Szóval, a kocsi azért kellett, mert egy zsák kokszot is vittünk magunkkal. A ház egyik szobáját lehetett vaskályhával fűteni. Folyamatosan fűteni kellett, éjszaka is, mert különben hajnalra iszonyúan kihűlt a ház. Erre persze csak a második nap reggelén vacogva jöttünk rá. A következő éjjelekre kétórás váltásban fűtésügyeletet szerveztünk - hasztalan, ugyanis az éjjel 2-kor hivatalba lépő második tűzőr mindig elaludt, így aztán nem ébresztette a következőt sem...

Más romantika is volt: a víz - mármint az ivó-és mosdóvíz. Nyáron az udvaron álló kútból egy búvárszivattyú látta el a házat, ezt azonban a fagy miatt télre természetesen kiszerelték. A Balatonon, a kb. 15 centis jégbe kellett csákánnyal, ásóval, lapáttal léket vágnunk, hogy legyen vizünk. Bele telt egy időbe, amíg rájöttünk a dolog technikájára, de több órás kemény munka és vidám ökörködés után lett vizünk. A jég alatt annyira leülepedett a tó vize (meg mi annyira bátrak és felelőtlenek voltunk), hogy forralás nélkül ihattuk - elég macera volt a mosdáshoz melegíteni a villanyrezsón.

A vízen kívül még valaminek az ízére emlékszem akkorról: a Sport szeletére. Köménymagízű volt. Ez volt az a kivétel, amikor fölmentünk a faluba, ugyanis csak ott volt bolt, az üdülősoron rajtunk kívül egy lélek nem volt a négy nap alatt. Úgy látszik, a sóstóiak nem szerették a Sport csokit, nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy az általunk vásárol csemege évek óta állt a polcon - a köménymag mellett.

Számomra a nyár soha nem volt teljes a Balaton nélkül, bár évtizedek óta csak az északi partra járunk (kivéve ha az M7-esen megyünk, például az Adriára, mert akkor Bogláron vagy Fonyódon jövet-menet fürdünk és palacsintázunk egyet). A világ egyik legszebb látványa egy napsütéses nyári délután a tihanyi Rege cukrászda teraszáról lenézni az öbölre.

Szerző: rás  2009.06.19. 20:16 13 komment

Címkék: 60 as évek szabadi sóstó

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr274929059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsezsnya 2009.06.19. 22:20:05

EZ is JÓ! Folytatod?

Ismeretlen_10155 2009.06.20. 09:42:27

"Azért is aktuális ez a poszt, mert az elmúlt napok Amerika-sorozata meglehetősen kozmopolita színben tüntethetett fel - s ez belátható jövőnk miatt nem látszik nyerőnek." :]

Ismeretlen_10155 2009.06.20. 09:48:32

magam is Balaton-rajongó vagyok és különböző praktikus szempontok okán Keszthelyre esküszöm. sztem tehát: déli part (és nyugati csücsök) ruleZZ!

Ismeretlen_46946 2009.06.20. 10:43:30

Zsezsnya: Köszönöm. Folytatom - mármint a blogolást. Azt nem tudom megmondani, hogy mikor mitől kap el legközelebb a nosztalgiaroham, de addig is ajánlom a régebbi bejegyzések közül az "Egy évszázad hordaléka" sorozatot. :) drc: Megvan a véleményem a földrajzoktatásról (is). Keszthely szerintem (és a térkép szerint) kifejezetten az északi parton van. Amúgy nincs ellene kifogásom, nagyon kellemes városkának tűnt, amikor pár éve arra jártam.

Ismeretlen_31312 2009.06.21. 11:51:29

Balaton számomra is meghatározó volt: Gyerekként egyszer bérelt házban, egyszer KISOSZ üdülőben. Gimnazista éveim alatt barátokkal többször mentünk, itt próbáltam ki először a cigit(Chesterfield)és ízlett. Badacsonyban borozgatás, majd hazagyalogoltunk úgy 6-8 kilométert. Majdnem minden napra jutott valami kalandos élmény... Idén pedig hosszú idő után megint megyek. És egy dalocska külön Neked, Rás:"Balaton a magyar tenger, Révfülöp az magyar ember" (körkérdés: melyik filmből idéztem?)

Ismeretlen_46946 2009.06.21. 12:26:47

Platen: :)) Köszönöm az ajándékot; v.ö. "Félek a görögöktől, ha ajándékot hoznak is". :)) A filmre ugyanis legfeljebb csak tippelni tudok: Csinibaba?

Ismeretlen_33859 2009.06.21. 19:03:05

Pazzo, Rás, Platen: visszaemlékezéseitek megihlettek. Asszem kényszert érzek, hogy én is írjak balatonos visszaemlékezős bejegyzést...hamarosan. :-)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.06.21. 19:54:53

Nekem nem volt ekkora élmény a Balaton, valószínűleg azért, mert 5 és 15 éves korom között egyszer sem voltunk lent (máshol se nagyon), a középiskolás nyaralásaim-kirándulásaim során viszont az általad leírthoz hasonló élmények más helyekhez kötődnek. Viszont mostanában rendszeresen járunk, úgyhogy a gyerekeim valószínűleg úgy fognak a Balcsira gondolni, mint Te is... OFF: A három tenger már csak azért sem igaz, mert Lengyelországnak akkoriban nem volt tengere, a tengertől a Német Lovagrend és a szintén német hűbér alatt álló Pomeránia választotta el. ON

Ismeretlen_29810 2009.06.21. 20:14:06

Örülök ennek a nosztalgia-hullámnak.÷) @YsB majd linkeld légyszíves, ha kész.÷)

Ismeretlen_46946 2009.06.22. 09:51:59

Promontor: Köszönöm a kiegészítést. Szégyellem, de mindig gyenge voltam a középkorból; most utána néztem történelmi atlaszban, lexikonban, Wikipédián, és persze neked van igazad, noha - úgy tűnik - kitörölhetetlen a magyar nacionalista legendáriumból a valószínűleg a 19. században született és Petőfi által is megénekelt legenda a "három tengerről". (S persze a második, a Fekete-tenger is csak hellyel-közzel igaz.)

Ismeretlen_10155 2009.06.22. 10:36:53

Keszthely a nyugati csücsök (amellett, hogy nekem a déli part jobban tetszik). a térképen lehet, hogy északon van, de a Keszthelyi öböl szerintem kifejezetten a Balaton nyugati csücske. emiatt kár a honi földrajzoktatást kárhoztatnod, ill. inkább a fogalmazás-oktatást kellene (ha van ilyen egyáltalán).

Ismeretlen_46946 2009.06.22. 10:42:04

drc: "Nyugati csücsök" rendben, fogalmazásoktatás kevésbé. :)

Ismeretlen_31312 2009.06.22. 10:59:05

Rás: Pécsi Ildikó énekelte a "Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét" c. filmben. A magyarázat szerint Révfülöp egy bácsi volt.