Nem vagyok igazán hivatott, hogy az SZDSZ-ről nekrológot írjak, soha nem tartoztam közéjük, soha nem szavaztam rájuk, nem szerettem őket, de most, hogy már csak egy politikailag impotens kalandorrá vált Demszky és szürke alapon szürke strómanja (Retkes) jelenti ezt a pártot, muszáj egy pillanatra megállni és emlékezni arra, hogy mi volt, mit jelentett az SZDSZ.

A 70-es évek végén megszerveződő ún. demokratikus ellenzékből nőtt ki, amely maga is sokrétű volt, és véglegesen csak 1987-ben vált szét a Kádár-rendszer ún. népi-nemzeti ellenzékével. (Kényszerűségből, tudatosan választom ezt a kissé nehézkes, bizonytalan és némileg passzív igekötős formát az „elvált" helyett.)

Voltak köztük 56-osok (Donáth Ferenc, Göncz Árpád, Vásárhelyi Miklós), a marxizmussal szakító fiatal filozófusok (Bence György, Kis János), a rendszerrel először szélsőbalosként összeütköző fiatal értelmiségiek (Demszky Gábor, Haraszti Miklós), a pártállam által szégyellt-letagadott társadalmi problémákra, mindenekelőtt a szegénységre érzékeny szociológusok (Havas Gábor, Solt Ottília) - és persze sokan mások. Valójában kapcsolatban voltak mindazokkal az értelmiségiekkel - az MSZMP-n belüli reformer közgazdászoktól (pl. Bokros Lajos, Lengyel László) a „nemzeti sorskérdéseket" feszegető Csoóri Sándorig és Csurka Istvánig -, akik valamilyen módon túlláttak a Kádár-rendszeren.

Egymás közt morgolódó - vagy éppen a társadalom által már rég elfelejtett Trianonon és '56-on nosztalgiázó - értelmiségiek persze mindig is voltak; ahhoz, hogy csoporttá, politikai tényezővé váljanak, nemzetközi fejlemények kellettek. Csak vázlatszerűen: az 1975-ös helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, amely záródokumentumában kimondta az „emberek és eszmék szabad áramlását"; az 1976-ben amerikai elnökké választott Jimmy Carter emberi jogi kampánya; az előbbiekre hivatkozó, csehszlovák Charta '77 mozgalom; egy lengyel bíboros, Karol Wojtyla 1978-as pápává választása; az 1976-os, majd 1980-as lengyelországi megmozdulások, a Solidarność létrejötte...

Elszigetelt esetektől eltekintve, én - némileg önkényesen - 1977-re, a letartóztatott csehszlovák chartások, Václav Hávelék melletti kiállásra, 34 magyar értelmiségi nyílt levelére teszem a magyar ellenzék érzékelhető megjelenését és attól kezdve folyamatos jelenlétét. (Az aláírók közt pl. Csurka István, Göncz Árpád, Kocsis Zoltán, Lengyel László.) 1978-tól tartja - lengyel mintára - híressé vált „repülő egyetemét" Szabó Miklós történész, 1979-ben, megtörve a rendszer egyik tabuját, megalakul a SZETA (Szegényeket Támogató Alap),  1980-tól pedig - ugyancsak a lengyelektől átvett szitatechnikával - elterjednek az illegális, szamizdat kiadványok; közülük a legjelentősebbé a Beszélő válik, amelynek szerkesztői - Haraszti Miklós, Kis János, Kőszeg Ferenc, Nagy Bálint, Petri György - most először vállalják nevük, lakcímük, telefonszámuk feltüntetésével a nyilvános felelősséget. A második nyilvánosság születik meg Magyarországon a hivatalos propagandát szolgáló első nyilvánossággal szemben. (Ez fontos taktikai, sőt politikai különbség a „népnemzeti" táborral szemben, amely - elsősorban Illyés Gyula hatására - a legális lehetőségek kihasználását, tágítását tartotta követendő taktikának, és a hatalom fölösleges provokálásának tartotta az illegális akciókat.)

A „demokratikus" és a „nép-nemzeti" ellenzék útja véglegesen 1987-ben ágazik el: Kis Jánosék júniusban egyoldalúan, meglepetésszerűen a Beszélőben nyilvánosságra hozzák a Társadalmi szerződés c. politikai programot („A közmegegyezésnek vége... Kádárnak mennie kell."); szeptemberben pedig Lezsák Sándorék nem hívják meg Lakitelekre, a Magyar Demokrata Fórum megalakítására - Konrád György kivételével - a Beszélő-kör prominenseit. Ez volt az ára ugyanis annak, hogy ott legyen és a bevezető referátumot tartsa Pozsgay Imre, az állampárt által irányított tömegszervezet, a Hazafias Népfront főtitkára, aki tolmácsolja Grósz Károly miniszterelnök üdvözletét is. (Nem, nem! Az MDF-et nem az MSZMP hozta létre. Az élet ennél sokkal bonyolultabb.)

A rendszerváltás folyamatában 1988 - egyebek közt - a pártalakulások (és újjáalakulások) éve; májusban létrejön a Szabad Kezdeményezések Hálózata, heves viták közepette ez alakul párttá, a Szabad Demokraták Szövetségévé novemberben.

Nem mennék bele abba a vitába, hogy kinek és minek mekkora szerepe volt a rendszerváltásban (meg hogy valójában mit is jelent-jelentett a rendszerváltás), most csak azt tartom fontosnak leszögezni, hogy ekkor, ebben a folyamatban - bár egymással vitatkozva, rivalizálva - együtt, „kéz a kézben" haladt az MDF, az SZDSZ, a Fidesz, a Kisgazdapárt, a szociáldemokraták és egy sereg más, ekkor még nagyreményű politikai csoport, legyen szó a nagymarosi vízierőmű vagy a romániai falurombolás elleni tüntetésekről, '56 újraértékeléséről, a politikai reformokról, a pártállam lebontásáról. Ez kitartott egészen 1989 őszéig, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon született megállapodásig.

Aztán jöttek a szabad választások, az értelmiségi mozgalmak pártokká szerveződnek, kormányoznak és parlamenti ellenzékként működnek, az eszmék és vágyak fokról-fokra átadják helyüket a politikai kényszerek - és a remélt politikai/gazdasági/személyes haszon -diktálta célszerűségeknek.

Igen, az SZDSZ (is) korrumpálódik, politikailag, gazdaságilag is, pártként és személyenként is. Mint a többiek, csak éppen a kisgazdák bumfordi „bája", a Fidesz könyörtelen gátlástalansága vagy az MSZP kényelmes és magától értetődő terpeszkedése nélkül. Az SZDSZ ugyanis - bár egyre alacsonyabb színvonalon - bizonyos értelemben megmaradt értelmiségi vitaklubnak, nagyképű, néha arrogáns „szemüvegesek" társaságának.

Béke poraira.

Meg a mieinkre.

Szerző: rás  2009.07.14. 13:59 10 komment

Címkék: rendszerváltás demokratikus ellenzék

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr944929079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_57265 2009.07.14. 14:53:38

Petri György : Nagy Bálintnak Mint fenyők ködbe – – – fáradtságba, undorba bugyolálódik a jóakarat. Ha heten: öten. Öten: akkor hárman. S ha hárman: akkor inkább ketten. A többiek többségükben kibírhatatlanok. Magunkon kívül: vagyunk egynéhányan. S magukon kívül vannak egynéhányan. A levegőég herseg (vadászgép szeli át) mint rétesalma húsa. Kik jönnek most az agya- fúrt politikusok után? Buta katonák? Újabb agya- fúrt politikusok? Laza póráz? Börtönök? kussok? Kivándorol egy ország önmagából? Megjött a villamosod. Siess. Szerbusz.

Ismeretlen_46946 2009.07.14. 17:33:36

jel: Igen, erről van szó. Nagyon köszönöm. Nem tudja véletlenül, mikor írta Petri? Nem sikerült kiderítenem.

Ismeretlen_57265 2009.07.14. 18:02:27

Ó, hogy tudtam, hogy ez meg lesz kérdezve! :), mert kerestem én is, de nem leltem nyomát. Pár nap türelmet kérek, és kiderítem.

Ismeretlen_46946 2009.07.14. 18:09:21

:))

Ismeretlen_32012 2009.07.14. 20:39:20

1984. február 27., vagy előtte. (http://www.artpool.hu/Al/al08/Petri.html) A világ amúgy nagyon kicsi. Petri, Spíró rajtunk gyakoroltak irodalmat Bölcs Pista alatt. Petrit csak tudom, Spíróra emlékszem, ahogy félseggel felült a katedrára és verseket olvasott. Arra emlékszem még, hogy k*rvára nem érdekelt. (Hát ez van, ha az ember 16 éves.)

Ismeretlen_46946 2009.07.14. 21:12:07

thomas: Rendkívüli módon köszönöm. Nemcsak azért, mert megválaszoltad a kérdésem (egyébként megdöbbentem a dátumon), hanem, mert a linkeket követve nekem is kiderült (megint), hogy milyen kicsi a világ...

Ismeretlen_57265 2009.07.15. 05:55:41

Köszönöm én is! S hogy a szinkronicitás mennyire jelen van az életünkben, arra nekem ez a vers (is) remek bizonyíték. Mintha csak ma íródott volna...Még ez a pár sor: "A levegőég herseg (vadászgép szeli át) mint rétesalma húsa." is megvolt valamelyik nap http://href.hu/x/9kf3

GYULA 2009.07.21. 12:21:51

"...a rendszerrel először szélsőbalosként összeütköző fiatal értelmiségiek (Demszky Gábor, Haraszti Miklós),..." Na a harmadik bekezdéstöl nem bírtam tovább olvasni. Vajon mi vezetett erre a súlyos és megtévesztö tévedésre ? Demszki szélsöbalos ?! :-))) Gyula M57

Ismeretlen_46946 2009.07.21. 14:43:24

Gyula: az se baj, ha megtanulsz olvasni (azt írtam, hogy "először"), s az se, ha megismered a múltat. Egyetemistaként Demszky - válaszul egy "nacionalista" március 15-i tüntetésre, március 21-re (Tanácsköztársaság) szervezett - ugyancsak nem hivatalos, tehát illegális - megmozdulást

Kahuna 2009.07.25. 17:22:26

Az SZDSZhez tartozok egy resze Maoista volt egy idoben...ez tenykerdes...
süti beállítások módosítása