Úri életmódom részeként, a vasárnap déli séta és az azt követő uszoda után, a világgal harmóniában, ebédelek a Fény utcai piacon, a töröknél. Egy másik asztalnál, szemben velem egy keszeg, kopott férfi eszik, valószínűleg még ötven sincs, de már nagyon elhasználódott. Amikor leülök, jó étvágyat kíván. Zavarba jövök, nem szokás, egyébként se szívesen elegyedek szóba idegenekkel, ő meg aztán pláne nem olyan, aki érdekelne. De persze megköszönöm, én is jó étvágyat kívánok. Hál’ istennek nem akar beszélgetni.

Előbb kezdte, előbb is fejezi be, visszaviszi a pulthoz a tálcáját, aztán váratlanul odalép hozzám. Először nem is értem, mit motyog (kicsit süket vagyok), de azt hiszem, reflexből fölveszem az elutasító testtartásomat és arckifejezésemet, hiszen nyilvánvaló, hogy kéreget. Szavakat értek, köztük a „segítsen, kérem”-et, de némileg változik a szituáció, amikor előhúz a zsebéből egy kis szórólapot, odatolja elém:

Bármilyen házkörüli, kerti munkát, valamint ló és tehéngondozást, méhészeti munkát vállalok Budapesten és vidéken ottlakással.

Szabó Ferenc 06 1 238 95 77

(Kiemelés az eredetiben; a "ló" után pedig kötőjel kéne, de a bejegyzés most neme rről szól.) Ez az ember dolgozni akar, és ért is valamihez. Most már fölnézek a szemébe, szégyenkezés, alázatos könyörgés az arcán, motyog tovább, hogy „ha tudna...” meg „vacsorázni szeretnék…" Szó nélkül előveszem a pénztárcámat, adok egy kétszázast, de az ember nem hagyja abba. „Mutatok önnek valamit” – Jézus Máriám, mi a fenét akarhat, miért nem hagy már békén… A BKV-bérletét. „Tessék nézni, én mindig megveszem.” Elnézést kér, amiért megszólított, de hát szemben vele ettem, gondolta, illik jó étvágyat kívánni… Egy határozott „Persze. Minden jót kívánok!”-kal véget vetek az egyoldalú „beszélgetésnek”, és a tányéromba temetkezem.

Szégyellem magam, mert rideg, elutasító voltam, de egyszerűen képtelen vagyok kezelni az ilyen helyzeteket. Attól tartok, a 200 forintot is azért adtam, hogy hagyjon békén.

És akkor most: a büdös k… anyját azoknak a politikusoknak – élükön a vezérrel – meg „mainstream” neoliberális közgazdászoknak, akik már a fél országgal elhitették, hogy az emberek azért nem dolgoznak, mert nem akarnak, lusták, paraziták, csak segélyből akarnak élni, azt akarják, hogy az állam tartsa el őket!

Ne legyen félreértés: tisztában vagyok vele, hogy ezt a rendszert nem Orbán Viktor és bandája hozta létre. Sőt, én emlékszem arra, hogy a rendszerváltás első éveiben a Fidesz szociálisan érzékeny volt – igen, azt gondolom, nemcsak mutatta, hanem az is volt. (1988. márciusban Kövér László még a szocializmust is be akarta venni célként a Fidesz alapító okmányába, de leszavazták.) Azt is tudom, hogy az ország súlyos gazdasági helyzetben van, amiért nagy felelősség terheli az MSZP-kormányokat. De az elmúlt hat évtizedben nem volt ennek az országnak olyan politikai vezető garnitúrája, amelyik ennyire cinikusan megvetette volna a szegényeket, amelyikből ennyire hiányzott volna a társadalmi szolidaritás és az elemi emberi együttérzés minimuma.