Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet üdvözölte, hogy az illetékes parlamenti bizottság és Magyarország kormánya is vizsgálódik a Magyar Sziget zenei fesztiválon elhangzott, szélsőséges csoportoknak tulajdonított rasszista megnyilvánulások és gyűlöletbeszéd ügyében – jelentette ma az MTI. Az amerikai nagykövetség honlapján olvasható a rövid nyilatkozat teljes szövege:

Kounalakis nagykövet nyilatkozata a Magyar Szigeten elhangzott gyűlöletbeszédről

2011. augusztus 29.

Örömmel üdvözöljük, hogy az illetékes parlamenti bizottság és Magyarország kormánya vizsgálódnak a Magyar Sziget zenei fesztiválon elhangzott, szélsőséges csoportoknak tulajdonított rasszista megnyilvánulások és gyűlöletbeszéd ügyében.  A vallási és kisebbségi csoportok elleni erőszakra való felhívás visszataszító cselekedet, mely éles ellentétben áll az alapvető emberi jogokkal.  A szólásszabadság és véleménynyilvánítás szabadsága mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon alapvető elv, ám azon csoportoknak, akik más egyének ellen erőszakra és gyűlöletre buzdítanak, nincsen helyük a civil diskurzusban.

Noha tökéletesen egyetértek a nagykövet asszony minden szavával, mégis rossz szájízem támadt, amikor a tévéhíradóban meghallottam a nyilatkozatot. A nyilatkozat – egyszerűen és tényszerűen szólva – beavatkozás a belügyeinkbe. De nem ez – vagy nem elsősorban ez – a bajom. Hanem hogy nem tudom eldönteni, jó-e, hogy belénk avatkoznak. Mindig zavar, ha az amerikai kongresszus valamely bizottságának vagy az USA külügyminisztériumának szokásos éves jelentését olvasom a világ országainak – köztük Magyarországnak – a demokrácia, az emberi jogok vagy éppen a sajtószabadság terén nyújtott teljesítményéről, még akkor is, ha dicsérnek minket. Hogy jönnek hozzá? Milyen jogon? (A Freedom House egy kicsit más eset, az nem állami szervezet – nem egy hozzánk hasonlóan(?) szuverén, önálló állam szervezete – hanem egy watchdog intézmény.) Mellesleg éppen az Egyesült Államok az a hely, ahol a szólás- és véleményszabadság szent elve szerint bárki korlátozás nélkül folytathat fasiszta propagandát is.

1986 és 1990 között egy amerikai top diplomata, Mark Palmer volt az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Prokonzul-nak, vagyis helytartónak nevezték bennfentes budapesti körökben. Palmer teljesen nyíltan segítette az akkor már felbomlóban lévő Kádár-rendszer ellenzékét. Erről a tevékenységéről a róla szóló Wikipedia-szócikk így emlékezik meg: „as the U.S. Ambassador to Hungary helped persuade its last dictator to leave power”. (Palmer egyébként elsősorban – bár nem kizárólag! – az úgynevezett demokratikus ellenzéket, a későbbi SZDSZ-t és a Fideszt pártolta, ezért a választások után az amerikai kormány tapintatosan vissza is hívta, 97-ben pedig már az MSZP akadályozta meg, hogy az általa alapított közép-európai tévés vállalkozás csatornát kapjon a frissen megnyíló magyar tévés piacon. De ez már egy másik történet.) Vagyis az amerikaiak – túl a nemzetközi erőviszonyok általános megváltozásán – konkrétan is vastagon benne voltak a magyar rendszerváltásban. Szeretnünk vagy utálnunk kell őket ezért?

A függetlenséget, szuverenitást, önrendelkezést általában önértéknek tartjuk, lényegében a szabadság szinonimájának. Nekünk ne mondja, ne mondhassa meg senki, hogy mit tegyünk, mit tehetünk! Ugocsa egyébként is non coronat… Tényleg?

Egyrészt ugye szuverenitásunk egy részéről önként lemondtunk a NATO-hoz és az EU-hoz való csatlakozással. Jobb lett volna kimaradni? Lehetett/lehet kimaradni egy ilyen adottságú országnak, mint Magyarország?

Másrészt akár tetszik, akár nem, Magyarország része a globális világgazdaságnak – pontosabban e világgazdaság félperifériájának. És aki azt hiszi, hogy ebből ki lehet szakadni, az nagyon tudatlan vagy álmodozó. A globális világ központja pedig Amerika.

Harmadrészt: ahogy elnézem magunkat, lényegében a függésünk, mások beavatkozása a legfőbb remény arra, hogy nem süllyedünk egy közép-ázsiai, posztszovjet féldiktatúra szintjére.

De akkor se tudok tiszta szívvel örülni az amerikai nagykövet nyilatkozatának.