Az imént töröltem a Facebook-profilomat. Hülye ötlet volt már annak idején is regisztrálni, nagyon ritkán írtam bármit is rajta, és nagyon ritkán néztem meg, hogy más mit írt, magamtól senkit nem jelöltem be ismerősnek, de visszaigazoltam azokat, akik tényleg ismerősök voltak, még ha nagyon távoliak is, nem akartam megsérteni senkit. De maradtam, végül is nem árt, volt már, aki így talált meg, és volt, akit én. Most viszont elegem lett. Megjött a szokásos heti értesítés, hogy x számú ismerősömnek a jövő héten születésnapja van. A felsorolás elején olyas valaki, aki májusban meghalt.
Tudom, nem tehet róla Zuckerberg, létrehozott egy rendszert, ami százmillióknak jó játék, neki jó üzlet - de az egész úgy embertelen, ahogy van. Biztos túlreagálom a dolgot, de ez az eset előhozta az internettel, a virtuális kapcsolatokkal, a virtuális világgal szembeni minden fenntartásomat. Egy pillanatra még az is átfutott az agyamon, hogy a blogomat is törlöm - de csak az ökör következetes.
Azt, akinek kedden esedékes 34. születésnapjára figyelmeztetett a Facebook, egyébként sose láttam: virtuális ismerősöm volt, "blogemberként" búcsúztam tőle.
Utolsó kommentek