Ismerőseim - főleg a fiatalok - közül egyre több, aki nem vesz a kezébe újságot, mert úgy véli, mindent, amire szüksége van, megtalál az interneten. Az újságírószakmában is állandó téma a print média (brr) elkerülhetetlen halála. Hatéves korom óta naponta olvasok újságot, huszonöt éven át az újságírás volt a foglalkozásom is. Ma egy napi-, öt hetilapot (egy angol nyelvű) és három folyóiratot járatok. Többet kéne, de ezekre sincs elég időm (meg a pénz...) Fiatal barátaim nem is értik, hogy mit jelent az, kézbe venni, lapozni egy újságot. Akkor is csak udvariasan hümmögnek, ha arról beszélek, hogy az internet strukturálatlan - vagy legfeljebb a kívánt kattintásszám elérésére strukturált - szöveghalmaz, egy újságnál viszont az is fontos, hogy hogyan van szerkesztve, tördelve, mi kerül egymás mellé.

Amitől mindez eszembe jutott, az az elmúlt órák aktualitása, olvasmányélménye, amire nem keres vagy nem is talál rá az ember az interneten, ahhoz valóban kézbe kell venni az újságot. Az egyik a hosszú ideje szinte olvashatatlanul önmagát ismétlő-utánzó Bächer Iván hirtelen felfénylő két kis szösszenete  a mai Népszabadságban (valamikor majd nyilván felkerül a nol.hu-ra is). A másik egy interjú, illetve annak két mondata a HVG-ből. Az utolsó oldalas, kicsit furcsára sikeredett (rossz, felületes) portré alanya ezúttal Krasznahorkai László író. Bevallom, eddig nem voltam képes elolvasni tőle semmit - valószínűleg nem vagyok elég érett, elég mély hozzá, vagy csak nagyon más a lelki, szellemi beállítottságom -, a forgatókönyvíróként általa jegyzett Tarr Béla-filmről, A torinói lóról tíz perc után kijöttem. De most valami megfogott, részlet az interjúból:

"Pár éve azt írta, Magyarország ma, amikor elvileg nyitott, zártabb, mint amikor a határain le voltak eresztve a sorompók. Igaznak látja ezt a kultúrára is?

Tudják, mit tapasztalok a magyaroknál? Hogy félelemből elutasítják a műveltséget. Félnek attól, hogy a műveltség megmutatja majd a saját igaz valónkat."