a wikipédia azt írja:

az andrás a görög andreasz névből származó férfinév. jelentése: férfi, férfias. az andrás bibliai név, andrás apostol jézus első tanítványa, szent péter testvére volt. az árpád-korban a leggyakoribb férfi név magyarországon. a palóc lányok ezen a napon almát dugtak az eresz alá, amit borbála napján a másik felére fordítottak, majd magukkal vitték az éjféli misére. ha valaki megszólítja őket, akkor annak a fia - rokona lesz a férjük. ezen a napon gyümölcsfaágat is szokás vízbe állítani, s ha tavaszig kizöldül, akkor jöhet a férjhezmenetel. a csángó hiedelem szerint ezen az éjszakán  andrás elmondja az összesereglő farkasoknak, hogy hol találnak birkát, bárányt stb. éppen ezért andrás napján össze kell kötni az ollót, jelképezve ezzel, hogy a farkas száját is bekötik. szeged környékén azt is mondják: andrás zárja a hegedűt, mivel ekkor már kezdődik az advent és véget érnek a mulatságok. 

Az idő kísértetei (Szabó Lőrinc)

Sokszor bizony csüggedni látlak, és
csüggedek én is. Oly rövid az út!
Bennünk lakik a halál s levegővé
porló percekké őrli napjainkat,
és ha, a multba látva, sejtjük is,
hogy évezredek szellemei mind
agyunkban kisértenek, az ilyen
jövő, ha lesz is, mit ér? Szomorú
alázat a szivünk; de legalább
tudjuk: nem éltünk egész céltalan
s nem járunk úgy, mint a gőgös fa-isten,
kit télre feltüzelnek: örökös
kételyünk írja szemeinkbe: „Első
tudás: tudni, hogy gyengék, – második:
tudni, hogy mégis hasznosak vagyunk.”

isten éltessen minden andrást, legfőképpen ApámAndrást!

Szerző: w.m.  2012.11.30. 05:23 6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr684938854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rás · http://ras2.blog.hu 2012.11.30. 07:32:07

Az ember persze számít rá, hogy felköszöntik, ajándékot kap, mégis meghatódhat. Köszönöm.

egy nagyi 2012.11.30. 14:30:21

Boldog névnapot Rás! Megtaláltalak, mert fontosak a gondolataid.

rás · http://ras2.blog.hu 2012.11.30. 16:30:03

Kedves Nagyi, köszönöm szépen. :)

KapitányG 2012.11.30. 19:03:48

Rás, minden jót kívánok neved napjára - meg egyébként is:)

rás · http://ras2.blog.hu 2012.12.01. 08:02:33

@KapitányG: Köszönöm szépen.

defalla 2012.12.03. 23:45:01

Elkéstem. Elkéstem(?). Mea culpa!
Jókívánság sosem jöhet rosszkor, így - ezzel próbálom magam nyugtatni - aztán rás: Boldog névnapot kívánok!
süti beállítások módosítása