"A tantestület a végletekig megosztott. Van, aki annak a híve, hogy dolgozni kell, csendben és fejet lehajtva, mert januártól nem biztos a kenyér sem (már vannak iskolák, ahova megérkezett a Klebelsberg Központ levele, amelyben „elnézést” és türelmet kérnek, de a januári fizetés átutalása valószínűleg csúszni fog a megfelelő infrastrukturális hiányosságok miatt). Van, aki igyekszik már most a hatalom kegyeibe férkőzni és folyamatosan „jelenti” (igen, nem tévedés!), mi történik a tanáriban, ki mit mond és hogyan reagál bizonyos napi hírekre. Lázadó – na, az nincsen."
"Belefáradtam. A küzdelembe, hogy amit teszek, az érjen valamit. A mindennapi létbizonytalanságba. A hóközepén kezdődő sakkozásba, hogy kitartson a fizetés (nem szoktam vele dicsekedni, de ideírom: 3 diplomával, 28 tanév után nettó 130 ezret kapok kézhez) a következőig. A krumplis tésztába, a lencsefőzelékbe, a havi egyszeri rántott húsba. A nyaralás nélküli nyári szünetekbe. A szinte minden évközi szüneti napot bedolgozó szombatokba. Abba, hogy évek óta nem tudok könyvet venni. A moziba, mint egyedüli – és ritka – megfizethető kulturális élményszerzésbe. Igen, tudom, semmi ez ahhoz képest, hogy mennyien éheznek, laknak fűtetlen lakásban és kukáznak. Tudom. Mindenkinek a saját problémája a legnagyobb."
Utolsó kommentek