"-- Majd lesz valahogy -- és Sziklai töprengve nézett Kövesre.-- Két út van -- folytatta aztán --: a rövid és egyenes, amely nem vezet sehová, meg a hosszú és kacskaringós, amelyről nem tudni, hová visz, de addig legalább az ember úgy érzi, hogy jár." (Kertész Imre: A kudarc)
Zavarbaejtően szórakoztató olvasmány. Olyasmi, mint amikor az ember kínjában röhög -- vagy inkább vicsorog. A K. dosszié miatt és után emeltem le a polcról; meg mertem volna esküdni, hogy már olvastam, csak a szenilitásom miatt nem emlékszem rá, de nem, ez is -- annyi más könyvemhez hasonlóan -- a sorára, az alkalomra várt. És már azt is tudom, hogy a következő olvasmányom Rilke lesz, aki -- úgy tűnik -- Kertésznek (egyik) kedvenc írója lehet. Az első idézetből még nem jöttem rá, de aztán a következő, "Kappus úrral" (hála a nominativus blognak) nyomra vezetett.
"Van egyfajta lény, amely tökéletesen ártalmatlan, ha szemed elé kerül, szinte észre se veszed, s máris megfeledkezel róla. De ha valahogy láthatatlanul füledbe fészkelődik, akkor fejlődésnek indul, majdhogynem kikel, s már láttam olyan esetet is, hogy egészen az agyba felhatolt, s ott szétterpeszkedve tenyészett tovább, akár a kutya orrán behatoló pneumococcusok.
A szomszéd ez a lény." (R. M. Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései. Görgey Gábor ford.)
Az külön élmény, hogy Kertésznek ugyanaz az 1961-es kiadású Rilke Prózai írások van meg, mint nekem, mert ahogy írta (szerző és cím megjelölése nélkül), az idézet valóban a 259. oldalon van. :)
Utolsó kommentek