Szabó Lőrinc: Kisértetek
Ez a világ és benne én,
tükrök itt, tükrök ott,
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok.
Én vagyok, amit az ezer arc
szétbontott s összekuszált:
a tartalom az én, az egy
s a forma milliárd.
Ezer évig értem dolgozott
a születésem előtt,
s most minden pillanatban én
teremtem újra őt.
És amire nézek, az vagyok:
fű és hajókazán,
és vihar, ha fekete bikák
dübörögnek a menny piacán,
és Kína vagyok, ha eszembe jut
s pilóta a föld felett,
bennem robog a nagy Pacific
és lassú gleccserek
fagynak szemembe, tenyerem
fensík és kősivatag
s belőlem ballagnak ki a
holdas országutak.
Minden vagyok, semmi se vagyok,
mese és változás:
fölnézek a holdra s az vagyok,
szemfényvesztő varázs,
varázsjáték: játszom veletek,
gazellák, őzikék,
valakit nagyon szeretek
és fáradok… De még,
még más is vagyok, én vagyok
a legfőbb hatalom:
ki ellenem hadakozik,
molyként szétmorzsolom,
ma még… Mert forog a tükör és
még érdekel ez a sok:
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok,
de holnap… Holnap tán megunom
az egészet s belelövök
s mint egy kisértet eltünök a
cserepei között.
Utolsó kommentek