Hülye dolog, amikor az ember egy tudományos konferencia kávészünetében majdnem elbőgi magát, és óvatosan, közönyt színlelve törli le a mégis kibuggyanó könnycseppet. A Kemény István szociológus emlékére rendezett "Újraértelmezett szegénység" című konferencián vettem részt. Az OSA konferenciateremmé alakított átriumának oldalszárnyában kamarakiállítás: Schiffer Pálnak Keménnyel együttműködve készített 1974-es, nagyszerű Cséplő Gyuri című dokumentum-játékfilmjéről, illetve magáról a főszereplőről, egy a putrisorról kitörni vágyó cigányfiúról. Annak idején persze - és azóta is - láttam a filmet, megrendített. Most is megszólítottak a filmből vett képek, és döbbenetes a 70-es években még a zalai Németfalu határában álló, nyomorúságos vályogputrik látványa, amelyekhez képest a mostanában általam megismert szegényes, lepusztult cigánytelepi házak valóságos rózsadombi villák. Megnéztem a Schiffer hagyatékából kiállított dokumentumokat, a forgatókönyv-változatok mellett a Cséplő György betegségére és két évvel a film forgatása után, 26 éves korában bekövetkezett haláláról, írástudatlan özvegyének nyugdíjkérelméről tanúskodó papírokat. papírok. És akkor egyszercsak két levél, primitív kézírással, szörnyűséges helyesírással, félrehallott vagy csak tájszólással fonetizált szavakkal palibácsihoz. Az egyik Cséplő Gyuritól, a másik - valószínűleg már Gyuri halála után - egy falubelitől, kérnek valamit. A lefelé görbülő soroktól, a betűk látványától hirtelen megjelennek előttem a hús-vér emberek, a sorsok, és akkor elszakad a cérna.
Aztán rendezem soraimat, és visszaülök hallgatni a (tényleg érdekes) előadásokat.
Utolsó kommentek