"A szabadság az, aminek nem keresem az értelmét."
Ez volt az előadás mottója (ki volt írva, meg az elején el is mondták), és tényleg...
Nem voltam meglepve, mert - az amúgy zseniális - kis Vidnyánszky rendezte (legutóbb a Radnótiban a Bulgakov-rendezése - Iván, a rettenet - fárasztott le, és akkor megfogadtam, hogy egy darabig nem, de most mégis.) Harmadéves színművészeti egyetemisták, nagy mozgáskultúrával és katasztrofális hangképzéssel és beszédtechnikával. A közönség a színpadon körbe ülte a pár négyzetméteren tényleg csodát művelő gyerekeket. Minket kivéve lényegében az egész közönség is (tizen-, huszonéves) gyerek volt.
Az előadás fergeteges revü, talán ez a legjobb műfaji meghatározás rá, bár néha kétségtelenül elhangzottak Shakespeare/Szabó Lőrinc-mondatok is. A bő másfél óra, szünet nélkül, a levegőtlen térben, plusz az "audio-vizuális" performansz a végén már tényleg fárasztó volt, de azért nem bántam meg, hogy megnéztük. (A feleségem kevésbé volt lelkes.)
Amúgy szeretek az Ódryra járni. Kb. két hónapja egy Brecht Szecsuáni jóember előadást láttunk egy fizikai színész osztály lenyűgöző előadásában.
Utolsó kommentek