…avagy egy nap hordaléka (I. M. Déry Tibor).
„Mert sohasem tartottunk lépést a többi néppel: nem tartozunk az emberi nem egyik nagy családjához sem; nem vagyunk sem nyugatiak, sem keletiek, és nem rendelkezünk egyikük hagyományaival sem. Minthogy időn kívül állunk, bennünket nem érintett az emberi nem általános nevelődése…
…Emlékeink csak a tegnapi napig vezethetők vissza; úgymond idegenek vagyunk saját magunk számára. Ilyen furcsán mozgunk az időben, hogy amint haladunk, visszavonhatatlanul kicsúszik kezünkből a tegnap… Nálunk nincs belső fejlődés, természetes haladás; az új eszmék elsöprik a régieket, mert nem következnek belőlük, s ki tudja, honnan pottyannak. Kész eszméket veszünk át, ezért az a kitörülhetetlen nyom, amit az előrehaladó gondolatmenet hagy a tudatban, s ami ennek erejét adja, nem barázdálja szellemünket…” (P. J. Csaadajev: Filozófiai levelek egy hölgyhöz, 1836)
Az úgy volt, hogy tegnap este elmentem a Nyitott Műhelybe, hogy meghallgassam L. Ritók Nórát, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjét. Aki nem tudná – akár az én korábbi bejegyzéseimből, pl. ebből –, hogy mi az Igazgyöngy, annak ajánlom figyelmébe A nyomor széle blogot, ahol Nóra rendszeresen beszámol a munkájukról, küszködésükről, egy szegregátum mindennapjairól. Nekem számos ok miatt csak futó – bár fontos – kaland volt Told, de megmaradt az érdeklődésem, tiszteletem, rokonszenvem az Igazgyöngy és Nóra iránt. Egy órán át beszélt, az újabb egy órán át válaszolt a hallgatóság kérdéseire, megjegyzéseire. Erről most nem is írnék többet, tényleg olvassatok bele a blogjába, vagy nézzétek meg a honlapjukon a gyönyörű, Szuno márkanevű kézműves termékeiket.
A beszégetést az egy év szünet után tavaly újraindult 2000 című folyóirat rendezte. 1989-es indulásától lelkes olvasója, éveken át előfizetője voltam a lapnak, aztán egyszer csak beláttam, hogy képtelenség mindent elolvasni, a pénztárcám se bírja, így „leszakadtam”. Most megvettem egy tavalyi számot, és abban leltem Csaadajev esszéjének a (fenti idézetnél azért bővebb) részletét. Csaadajevnek a nevét Puskinnak egy hozzá intézett verséből ismertem, ami a gimnáziumi orosz könyvünkben volt, s aminek az első sorait azonnal fejből idéztem:
Любви, надежды, тихой славы
Недолго нежил нас обман,
Исчезли юные забавы,
Как сон, как утренний туман;
(Éppúgy, ahogy a német órák emlékeként máig tudom németül a Loreley első versszakait, 1986-ban el is szavaltam, amikor a Rajnán a nevezetes szikla alatt hajóztunk el, de ez mellékszál.)
Most, a Csaadajev-esszé után muszáj volt egy kicsit jobban utánanéznem (a magyar wikipedián természetesen nincs, angolul itt olvasható róla), így hát leemeltem a polcról Az orosz kultúra a XIX. században című könyvet, Niederhauser Emil és Sargina Ludmilla 1980-ban megjelent monográfiáját. Jó órát szereztem magamnak az 1800-as évek első felének orosz politikai és eszmetörténetében való megmerítkezéssel, dekabristákkal és a Petrasevszkij-körrel, konzervatívok és liberálisok, szlavofilek és nyugatosok vitáival, Herzennel, Belinszkijjel, Csernisevszkijjel… Sok mindent és sok mindenkit persze ismertem, de ilyen átfogóan azt hiszem, soha nem tudtam, vagy ha tudtam is, már elfelejtettem…
Ennyi. Tulajdonképpen csak azt akartam mondani, hogy fura összefüggések tudnak keletkezni, és ez mindig gyönyörűséget okoz nekem.
Utolsó kommentek