Meghalt a "Lakatos elvtárs". Tudom, halottról vagy jót vagy semmit, de jót nem tudok - és nem írni sem.

A most 88 éves korában elhunyt Lakatos Ernő többféle, a tájékoztatással (eufemizmus) kapcsolatos tisztséget is betöltött a 70-es, 80-as években, volt például a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese - fiatalabbaknak mondom: ez a Habony-Rogán művek zsenge elődje (de elődje!) volt. Hírhedtté azonban a párt KB (központi bizottság) agitprop (agitációs és propaganda) osztályának vezetőjeként vált. (Itt most kéne egy ismertetés "a sajtó mint kollektív szervező, agitátor és propagandista" lenini téziséről, hogy az imént említett fiatalok is képben legyenek, de úgyse értenék.) 

Az első emlékem róla 1974-ből, az Újságíró Iskolából származik. amikor fenyegetően dörögte felénk: "Elvtársak, egyesek szeretik azt mondani, hogy a sajtó hatalom. Hát nem, elvtársak! A sajtó nem hatalom, hanem hatalmi eszköz. Ezt jól jegyezzék meg, elvtársak!" Megjegyeztük, tudomásul vettük, és - a magam nevében beszélek - igyekeztünk/igyekeztem ehhez tartani magam. Amíg képes voltam - képesek voltunk - rá. Amikor a 80-as években már világos volt számunkra a rendszer válsága, de még azt gondoltuk, hogy reformokkal átalakítható - átalakítandó, hiszen egyébként úgyis ez a rendszer marad számunkra -, akkor eszközszerepünkből kitörve, megpróbáltuk a hatalomnak elmagyarázni, hogy... Például azt, hogy hogyan használhatná okosabban eszközét: minket, a sajtót. Ez akkor konkrétan számomra a Magyar Rádiót jelentette. De elég volt Lakatos elvtársnak csak megjelenni a Rádió pártbizottságának ülésén - de nemcsak megjelent, hanem üvöltözött velünk, ránk -, hogy mindahányszor rádöbbenjünk: a dolog reménytelen. 

Жёпа с ушами - mondja az orosz. (Zsopa sz usami - segg, fülekkel.) Sajnálom, akkor is ez jutott eszembe, és azóta is, ha rá gondoltam.

De már rég mindegy. És hát rá kellett jönnöm, hogy mennyire kezdő, mennyire amatőr volt. És hogy valószínűleg volt mentsége: úgy gondolom, őszintén hitte, amit mondott (üvöltött).