1./ Győztesnek érzem magam, mert a Momentumra szavaztam. Megalakulásuk óta szimpatizálok velük, reménykedem bennük, annak ellenére, hogy a világról alkotott véleményünk - már csak korom és eltérő politikai szocializációm miatt is - nyilvánvalóan eltér egymástól. Én baloldali vagyok, ők ideológiamentesnek, ideológiák, politikai megosztottságok fölött állónak, s leginkább liberálisnak vallják magukat. Mégis - vagy talán épp ezért - bennük látok lehetőséget a politikai újrakezdésre, a zsákutcába vezető elmúlt három évtized meghaladására. Igen, ezzel együtt arra, hogy végre elzavarják a politikából az én generációmat, s az én generációm által átörökített előítéleteket, gyűlöleteket. Ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy a fiatalságon, az ártatlanságon (a későn születettség kegyelmén), a lendületen túl mégiscsak pozicionálják magukat a hazai és európai politikai színtéren. Most az ALDE-hoz az EP liberális frakciójához kívánnak csatlakozni, de azt hiszem, ha komolyan gondolják a kampányban vagy akár tegnap este hangoztatott társadalmi szlogeneket, akkor hosszabb távon a Zöldek között lesz a helyük.

2./ Nem fáj az MSZP veresége (elsőre azt írtam, örülök neki, de aztán öncenzúrát gyakoroltam). Nem voltam tagja az MSZP-nek (elődjének két évtizeden át meggyőződéssel igen!), de hosszú időn át, ismétlődően (s néha még ma is) volt velük akár szorosnak is mondható együttműködésem; ezt most nem részletezem, de a megfogalmazás eufemizmus. Ezzel együtt régóta úgy vélem, az MSZP léte a legfőbb akadálya egy igazi baloldali - a társadalmi szolidaritást képviselő - párt létrejöttének. Régóta tartó agóniája egyenesen következik semmilyenségéből: nincs ideológiája, elképzelése a jövőről, tevékenysége a napi taktikázásban, az alibi politizálásban - és legfőképp: a belső, személyes harcokban merül ki. Vannak, voltak benne tisztességes, jó szándékú, igazán baloldali emberek is, őket sajnálom. A tegnapi 6,7 % valószínűleg egy harmincéves történet végét jelenti. Illetve: ősszel önkormányzati választások lesznek, s egy remélt (legalább részleges) ellenzéki sikerhez még szükség van az MSZP megmaradt szervezeti erejére. Aztán jöhet a reset.

3./ Tegnap a DK vált az ellenzék és benne a "baloldal" egyértelmű fő erejévé. Nem örülök. Soha nem fogok rájuk szavazni ("soha ne mondd, hogy soha!"), egyrészt Gyurcsány személye miatt, akit politikai kalandornak tartok, másrészt, mert liberálisok, a (Fidesz mellett) a nagytőke képviselői. Viszonylagos sikerük annak köszönhető, hogy - szemben az MSZP-vel - valamilyenek. E pillanatban újra előállt az a 2006-os állapot, hogy Orbán legfőbb kihívója Gyurcsány, és ez nem tölt el boldogsággal.

4./ A Fidesz elsöprő győzelme tulajdonképpen érdektelen, amennyiben semmi újat, meglepőt nem jelent. A mindenki mást a színpadról lesöprő hatalmi, anyagi és médiafölény ezt eleve garantálta. A tavalyi országgyűlési választásokhoz hasonlóan most is elemzések, riportok tanúsítják - például ez -, hogy a falvakban, az ország legszegényebb vidékein nincs más, "csak a Fidesz" - már csak a polgármesterek, illetve maguk a települések  egzisztenciális érdekei miatt is. De egy autokráciában ez így van rendjén. Lásd még József Attila: 

Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.

A magyar genetikusan alattvaló - mondta Kertész Ákos, baloldali író, és másnap menekülnie kellett az országból.

A magyar alkatilag jobbágy - írta a napokban Gyurgyák János konzervatív történész (Orbán egykori harcostársa).

Itt élünk. Élünk.