Valószínűleg a nyár utolsó vasárnapját (bár csillagászatilag van még egy) használtam ki egy másfél órás margit-szigeti sétára. Az egész azzal kezdődött, hogy reggel egy barátom a Facebookra feltett egy szigeti fotót. Ellenállhatatlan csábítást éreztem, és kora délután kimentem. Gyönyörű napsütés, még fű, fa, bokor élénkzöld. És - nem tudom máshogy mondani - élt a Sziget: rengetegen voltak, budapestiek, turisták, magyarok, külföldiek, és legnagyobb csodálatomra egyáltalán nem zavartak. Élveztem a rolleren, biciklin, "bringóhintón", elektromos járgányon mellettem elsuhanókat, a padon napozó, beszélgető, olvasó öregeket, a fűben heverő, beszélgető, kártyázó, kajáló fiatalokat, a Vadaskertnél pávákra, kacsákra és őzekre rácsodálkozó gyerekeket. Megint - ki tudja, hanyadszor, sétáltam a klastrom romjai között, bementem a Szent Mihály-kápolnába, gyönyörködtem a hatalmas platánokban, tölgyekben.
És eszembe jutott hajdani sorozatom, a Séta - történetek Margit-sziget darabja.
*
(Szolgálati közlemény: amikor a fenti bejegyzés végére belinkeltem a nyolc és fél évvel ezelőtti posztot, kiderült, hogy nem működik a baloldali oldalfal "Sorozatok" menüjében a "Séta - történetek". Az admin oldalon - nem egyszerűen - megtaláltam, hogy hol kell szerkeszteni a "Sorozatok"-at, és aprólékos munkával felvittem valamennyit. Aztán kiderült, hogy rosszul csináltam, és most valamennyi ott díszeleg, külön-külön. Ennyit informatikai tudásomról. Nem fogok hozzá újból, ott rohadjon meg valamennyi. Valaha Máté segített be és ki ilyen helyzetekben, de most fütyül rám onnan, fentről.)
Utolsó kommentek